Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A bennünk élő ősember

Az evolúciós önismerethez tartozik, hogy tudjuk, mi minden rejlik a szociális máz alatt.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Este feltépem az előrecsomagolt sonka fedőfóliáját és jóízűen eszem a salátámhoz. Nézem a híradót, és megbeszéljük, hogy most már az Iszlám Államot eltakaríthatná Amerika és a NATO. Elégedetten veszem tudomásul, hogy egy terroristát sikerült hatástalanítani (értsd. lelőni), mielőtt belehajthatott volna a tömegbe. Pihenésként olykor megnézek egy háborús filmet (legutóbb Fjodor Bondarcsuk Sztálingrád-ja) vagy egy kalandfilmet pl. a vikingekről, melyeknek az a lényege, hogy a "jók" öljenek többet, vagy legalább haláluk ne legyen megbosszulatlan. Kedvenc csatornám a History chanel, ahol szeretem a II. világháborút elemző filmeket nézni. De ki vagyok én? Hivatásos katona vagy idegenlégiós, esetleg valamelyik harcművészet nem tudom milyen színű öves mestere? Nem, egy áldott szelíd lelkű pszichológus vagyok, akinek a fő agresszivitása a légy- és darázsirtásban merül ki. Néha már őket is megsajnálom, mit tehetnek ők arról, hogy zavarják az embert?

Így békében a legtöbb ember jámbor, a mindennapi öléstől megkíméli őt az, hogy a munkamegosztás világában külön szakma az állatok leölése és feldolgozása, s nem kell vértől iszamos földön a haldokló disznó vérét vajlingba felfogni, vagy nézni, ahogy a levágott fejű csirke még fut egy kört az udvarban. Az Iszlám Állam katonáit is arra szakosodott szakemberek bombázzák, vagy ölik, házról-házra haladva. A kommandós is jól végzi munkáját, ha leteríti a terroristát. Végülis mi, adófizetők dobjuk össze az ő fizetését, védjen csak meg bennünket.

De ha olyan nagyon békés lények vagyunk, kinek készülnek a háborús, a kaland-, a thriller és a horrorfilmnek? Ezeket a filmeket jellemzően a férfiak szeretik, olyanok, akiknek döntő többsége nem tudna egy másik emberre fegyvert sem fogni. Legalább is úgy hisszük magunkról.


A 101-es tartalékos rendőrzászlóalj

Cristopher Browning Átlagemberek: A 101-es tartalékos rendőrzászlóalj és a végső megoldás Lengyelországban c. könyvében (1) leírja átlagemberek miként gyilkoltak meg 38 ezer zsidó férfit, nőt, öreget és gyereket s vagoníroztak be a haláltáborokba menő vonatokba másik 45 ezret. A zászlóalj hamburgi családos munkásokból állt, akik életkoruk miatt már alkalmatlannak minősültek a katonai szolgálatra. Ezeknek az embereknek a többsége sosem harcolt, semmiféle harctéri vagy rendészeti tapasztalatuk nem volt. Hamburgban a náci párt különösebben nem volt népszerű, és azt is túlzás volna állítani, hogy akkoriban Németországban az átlagemberek körében túl erős lett volna az antiszemitizmus, írja Philipe Zimbardo A Lucifer-hatás c. könyvében (2). Az 500 fős zászlóalj gyorstalpaló fegyveres kiképzésben részesült, majd Lengyelországba küldték, ahol Bilgorajban szállásolták be őket. 1942 július 12-én hajnali kettőkor riadóztatták a zászlóaljat, és teherautókon a közeli faluhoz, Jozejówhoz szállították őket. A faluban 1800 zsidó élt; éjszaka volt, mindenki aludt. A zászlóalj Trapp őrnagy köré gyűlt, aki könnyeit nyeldekelve, olykor elcsukló hangon közölte, hogy egy ijesztően kellemetlen feladatot kell végrehajtaniuk: a munkaképes férfiakat össze kell terelni, őket munkatáborokba fogják szállítani, az asszonyokat, az öregeket, a gyerekeket pedig a helyszínen le kell lőni. Ez a felsőbb parancs. Majd Trapp ezután meglepő fordulattal így folytatta: aki az előtte álló feladatra nem érzi magát alkalmasnak, előléphet. Ekkor egy ember előlépett. Hoffman kapitány szidni kezdte az illetőt, de Trapp leállította. Erre felbátorodva még 10-20 ember lépett elő. Őket más "munkára" osztották be. Ezután a körbezárt faluban minden házból minden járni képes embert a piactérre tereltek, a beteg vagy járásképtelent a házában agyonlőtték. A piactéren kiválogatták a munkaképes férfiakat, a többieket teherautóra rakták, és az erdőbe szállították, ahol agyonlőtték őket. A tanúvallomások szerint a csecsemőket és kisgyerekeket senkinek nem volt szíve lelőni, ezért inkább hagyták, hogy az anyák magukkal vigyék őket a piactérre. Az erdőben a kivégzés úgy történt, hogy minden rendőr maga előtt hajtotta az áldozatát, majd azok parancsra lefeküdtek sorban a földre, s minden rendőr, ahogy előre kioktatták, puskája bajonettjét a tarkó alá helyezte, s parancsra elsütötte a fegyverét.


Volt, aki "elügyetlenkedte", és a szétrobbanó koponya agyvelővel és vérrel terítette be a kivégzőt és a közelben állót. Ez így ment estig, egy kis ebédszünettel. Néhány rendőr menetközben meggondolta magát, s egyes parancsnokok engedélyezték neki, hogy a teherautóknál őrködjenek gyilkolás helyett. Voltak, akik direkt mellélőttek, voltak, akik elbújtak a feladat elől, mások szándékosan sokat időztek a zsidók felkutatásával, nehogy a piactéren beosszák őket a gyilkos osztagokba.

Az egész mészárlás mindenkit felkavart, és az 1960-as évekbeli felelősségre vonáskor is sokan értetlenül álltak azelőtt, miért is vettek részt a gyilkolásban. A zászlóalj némely egysége a későbbiekben is mészárlásokban vett részt, de nagyobb része "csak" a zsidók deportálásában, vagy a kivégző egységekhez való szállításban működött közre. Természetesen erőszak és gyilkolás ez alatt is történt, csak nem annyira módszeresen, mint Jozejów-ban.

Csak egy epizódot idéztem a könyvből, amely higgadtan írja le a többi borzalmat is. Browning az utolsó fejezetben természetesen megpróbálja értelmezni a történteket. Amit ír, érvényes bármelyik háború kegyetlenkedéseire. Sorban elvet minden szokásos magyarázatot. Ezek a rendőrök első bevetésük előtt soha nem vettek részt ütközetben, nem váltak érzéketlenné a korábbi öldöklésben, nem voltak sem válogatott gyilkosok, sem "fasisztoid" személyiségek. Ezek az emberek teljesen véletlenszerűen, pusztán életkoruk és lakhelyük alapján lettek beválogatva. Ezek az emberek a háború után visszatértek otthonaikba, és élték tovább az életüket. Visszavedlettek derék férjekké, apákká, nagyapákká. Browning idézi a híres stanfordi börtönkísérletet, ahol -a szélsőségesek előzetes kiszűrése után!- véletlenszerűen osztottak be egyeseket "börtönőrnek", másokat "fogolynak", s a vizsgálatot idő előtt le kellett állítani az egyre fokozódó kegyetlenkedés miatt (2). Zimbardóék is úgy találták, hogy voltak az élvezettel kegyetlenkedők, voltak a "munkájukat végzők" és az őrök egy töredéke passzívan ellenállt a szerepelvárásoknak. Browning végső következtetése, hogy a kegyetlenség nem speciális karaktervonás, hanem olyan szociálisan kiosztott szerep, aminek végrehajtására a legtöbb ember alkalmas.

Átlagemberek mindig is képesek rendkívüli körülmények közt embertársaik kínzására, meggyalázására, legyilkolására vagy éppen faji, etnikai alapon való népirtásra. A törökök az örményeket, a japánok a kínaiakat, az amerikaiak a vietnámiakat, a szerbek a horvátokat, a hutuk a tuszikat, az Iszlám Állam mindenkit, aki nem tetszik neki. Bárki, bármelyikünk kerülhetne egy ilyen osztagba, és bármilyen nyomasztó gondolat is, de többségünk "helytállna".

Mi teszi gyilkolásra alkalmassá a férfit?

Persze, hosszasan lehet elemezni a háborúk és népirtások mögött meghúzódó szűk csoportok alantas érdekeit, az embercsoportok és nemzetek között húzódó sok évszázados ellentéteket, a mesterségesen szított gyűlöletet, stb. De nem volna gyilkolás, sem alkalmi, sem szervezett, ha a férfi nem volna eredendően alkalmas a feladatra. A legtöbb férfi, ha fegyverrel kényszerítenék, sem volna képes az integrálszámításra, nem tudna hármas szaltót ugrani, vagy elhegedülni egy concertót. Az agresszió az más, azt csak fel kell szabadítani, mert itt van bennünk, a kultúrmáz alatt, nem is olyan mélyen elásva. A férfiak ösztönös vonzalma a fegyverekhez, a vadászathoz, az önvédelmi és más agresszív sportokhoz (boksz, birkózás, pankráció) arról árulkodik, hogy békében is folyamatosan igény van az agresszió szublimált kiélésére.


Evolúciós történetünk szerves, elválaszthatatlan része az agresszió, amely az egyéni és csoportos szelekció egyik hatékony eszköze volt.

Csak vessünk egy pillantást az állatvilágra: a legtöbb madár és emlősfajnál a szaporodás jogát komoly összecsapások során vívják ki maguknak a hímek. Így van ez közvetlen elődeink közt is, az emberszabásúak között is. Valószínű, hogy a legősibb emberi társadalmakban is nagy szerepe volt az agressziónak a párválasztásban, s csak később, az emberi kultúra kialakulásában terelődött át a versengés részben más színterekre. De még az Iliász sem szól másról, mint a nőért folytatott háborúról, és Odüsszeusznak is meg kellett küzdenie a kérőkkel, hogy visszakaphassa feleségét.

Szaporodási siker és agresszió

Az agresszió evolúciós pszichológiai elemzését én röviden úgy foglalnám össze, hogy a gyilkosságok szinte minden válfaja valami módon a szaporodási sikerrel kapcsolható össze. Ez alól egyedüli kivételt képeznek talán azok a gyilkosságok, ahol a cél maga a gyilkolás, pl. a sorozatgyilkosságok vagy az elmezavarban elkövetett gyilkosságok esetei.

A gyilkosságokat 92-96%-ban férfiak követik el, és az áldozatok 72-88%-a férfi (3).

Wilson Margo és Martin Daly evolúciós pszichológus házaspár rendkívül sokat tett azért, hogy a gyilkosságokat ne szimplán indulati vagy haszonszerzési cselekvésnek lássuk, hanem felfedezzük mindegyik mélyén azt az ősi motivációt, hogy a gyilkos a szaporodási sikerét akarta ösztönösen- de mai viszonyok közt általában félresikerülten-, növelni.


Elemezték az 1972 és 1992 között Kanadában történt gyilkosságokat, és kimutatták, hogy ezeket szaporodáskorban lévő fiatal férfiak követték el. A gyilkosok száma 25 éves korig meredeken növekedett, majd utána csökkenni kezdett. Nők igen kevés gyilkosságot követtek el, és náluk nem volt jellemző az életkor (4).

Más vizsgálatukban az áldozatok életkori eloszlását nézték, s a görbe kísértetiesen szinte megegyezett a gyilkosok életkori eloszlásával. Azaz, pusztán az életkor elemezve azt mondhatjuk, hogy leggyakrabban fiatal férfi ölt fiatal férfit. Egy másik elemzésükben azt is kimutatták, hogy mind az áldozatok, mind a gyilkosok döntően egyedülálló férfiak, azaz evolúciós értelemben egymás riválisai a "nőszerzésben" (5). Még érdekesebb egy további elemzésük, amelyben azt mutatták ki, hogy a legtöbb gyilkos a fiatalon megözvegyült férfiak közül került ki, ezt követték az elvált és magányos férfiak, és a legritkább volt az, amikor házasember gyilkolt (4). Lélektanilag a szaporodásból való kiszorulástól való félelem még nagyobb a megözvegyült vagy elvált férfiakban, hiszen evolúciós értelemben kudarcot vallottak.

Hogyan és miért történtek ezek a gyilkosságok és mi jellemzi a gyilkosokat? A legtöbb gyilkosság olyan, írják Terance Miethe és munkatársai, hogy előre nem tudni, ki fog ott maradni a földön (6). A gyilkosságok közvetlen kiváltója gyakran utcai, kocsmabeli összeszólalkozás.

"Nincs garancia a provokáció ellen, mivel egy csomó ember állandóan keresi a lehetőséget a bunyóra, hogy növelhesse a respektjét - vagy ahogy mondják az utcán a "dzsúszát". Ha valakibe belekötnek, nem csak az ellenfelek, de a haverok szemében is elvárt a visszavágás. Máskülönben azt kockáztatja, hogy felsültnek vagy blamáltnak tekintik. A becsület megőrzéséért meg kell mutatnia, hogy vele senki nem szórakozhat vagy nézhet rajta keresztül"(7).

Az erőfitogtatás ősi módszer a nőknek való imponálásban. De az erőfitogtatás fontos elem a férfiak hierarchiájában betöltött helyének megszerzésében vagy megőrzésében is. Minden kötözködés, beszólás a férfi rangsor átrendezésére irányul, s aki ez elől megfutamodik, többé a környéken sem mutatkozhat. Ősi, ösztönös férfivetélkedésről van szó, aminek közvetlen hasznát ritkán lehet közvetlenül lemérni. De mégis, a tekintélyben, a fokozott önértékelésben, a megszerzett nő mások szemében való érinthetetlenségében, s a partner minőségében nagyon is megjelenik.

Hogy a fizikai erőszak általában az alsóbb rétegekre, a szociálisan hátrányos helyzetűekre, a bizonytalan egzisztenciákra inkább jellemző, annak az oka a sikeres szaporodás veszélyeztetettségéből fakadó állandó ingerültség. Amit a szociológiai társadalmi feszültségnek és anyagi deprivációnak nevez, az az egyén szempontjából szaporodási hátrány. A szaporodási siker evolúciós értelemben ugyanis nem egyszerűen utódokat, hanem minőségi partnertől minőségi utódokat jelent, akik sikeresek lesznek majd a későbbiekben. A bűnözés evolúciós nézőpontból egy foglalkozás, amelyben mások javának eltulajdonítása jelenti a forrásátcsoportosítást lopás, rablás, rablógyilkosság formájában.


A feleség és gyermekgyilkosság

Ahogy a férfiak által a férfiak kárára elkövetett gyilkosságok is, úgy a házastársak és gyermekek ellen elkövetett gyilkosságok is ritkák. Ennek oka nyilvánvalóan az egyre erősebb szocializáció és a törvényi jelenlét. De például a feleség- és barátnőgyilkosságok életkori eloszlása és motivációja ugyancsak arra utal, hogy a férfi szaporodási kizárólagosságot akar biztosítani magának, ami a féltékenységek egy részében az apaság biztosítását jelenti, hiszen a legnagyobb evolúciós kudarcok egyike más gyermekét felnevelni. Minél fiatalabb és termékenyebb egy nő, feleségként annál nagyobb a kockázata, hogy bántalmazzák vagy hogy erőszakos halált hal (8). Az elvált asszonyok ellen elkövetett gyilkosságok meglepő módon leggyakrabban azután következnek be, amikor a nő már fél-egy éve külön él, esetleg már új kapcsolata is van. A férfi számára egy ősi szcéna szerint megalázó, ha az ő "tulajdona" egy riválistól esik teherbe, ha a nő nem lehet az övé, ne legyen senkié.

A gyermekbántalmazás és gyermekgyilkosság általában akörül forog, hogy ha a gyermek édesgyermek, mennyire hasonlít az apára. Minél kevésbé hasonlít, vagy minél kevésbé ígéretes a sikeres szaporodás szempontjából, annál veszélyeztetettebb. Nem édes gyermekek esetén pedig a férfiaknak könnyebben eljár a keze, és ötvenszer könnyebben vezet halálos sérüléshez a bántalmazás - hiszen nem saját utódról van szó. Ne szó szerinti örökbefogadásra gondoljunk, hanem inkább arra a helyzetre, amikor a handikepes férfinek már csak elvált, gyermekeit egyedül nevelő nő jut. A férfi kénytelen lenyelni, hogy más férfi gyermekét neveli, de mindig lesz, akinek ez a falat megakad a torkán. Minél fiatalabb az "idegen" gyerek, annál inkább érezheti a férfi úgy, hogy a nővel kezdhetnék "tiszta lappal". Jól ismert, hogy sok állatfajnál, ha egy új hím veszi át a hatalmat, megöli az előző hímtől származó utódokat (9).

Látszólag messze elkanyarodtam a 101-es tartalékos rendőrzászlóalj rémtetteitől. Pedig csak más oldalról vettem szemügyre a férfi gyilkos természetét. A gyilkolási késztetésnek normál körülmények között magas az ingerküszöbe, de ez ott rejtőzik a férfi génjeiben. Ez a gyilkolás-képesség megfelelő körülmények közt bármikor aktiválható, a szaporodási sikerrel csak lazán összefüggő célokért is. Bár, ha jól belegondolunk, a hajdani törzsi háborúk is az életben maradáshoz szükséges forrásokért vagy a hatalomért vívott harcok voltak, ami közvetlenül kapcsolódik egy emberfajta elterjedéséhez, azaz szaporodási sikeréhez. Így győzte le annak idején a Homo sapiens is a Neandervölgyieket, hogy aztán benépesítse a Földet. A modern háborúk retorikájában is felismerhetők az élettérre, a felsőbbrendű faj jogaira, vagy a "fajtánk megmentésére" való hivatkozások. A kisember számára könnyű olyan helyzetet teremteni, amelyben sarokba szorítottan azt érezheti: vagy ő vagy én. És akkor előjön belőle az ősember.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

1, Browning , C: Ordinary men: reserve police battalion 101 and the final solution in Poland. Penguin, 2001

2, Zimbardo, P: A Lucifer-hatás. Abovo, Budapest, 2012.

3, Gibbons, J (ed.): Global study on homicide. 2013. UNODC, 2013.

4, Daly, M. & Wilson, M.: Risk-taking, Intrasexual Competition, and Homicide. Nebraska Symposium on Motivation, 2001b, 47: 1-36.

5, Wilson, M.; Daly, M.: Competitiveness, risk-taking, and violence: the young male syndrome. Ethology and Sociobiology, 1985, 6: 59-73.

6, Miethe, TD; Regoeczi, WC; Drass, KA: Rethinking homicide: exploring the structure and process underlying deadly situations. Cambridge Univ Press, Cambridge, 2004.

7, Anderson, E. 1994. "The code of the streets." The Atlantic Monthly 5: 81-94.

8, Wilson, M; Daly, M: Lethal and Nonlethal Violence Against Wives and the Evolutionary Psychology of Male Sexual Proprietariness. In, R.E. Dobash & R.P. Dobash (eds.), Rethinking violence against women. Sage: Thousand Oaks, CA 1998.

9, Daly, M; Wilson, M: The evolutionary psychology of homicide. Homicidal Tendencies. Demos, Dec. 8, 1996, p. 39-45.