A CBD olaj nem csodaszer, de tényleg sok mindenre jó. A tudományos kutatás azonban még csak most kezdi vizsgálni.

Az ezer nyavalyától sújtott nyugati világ kiéhezetten várja az újabb és újabb csodaszereket, amelyek majd megmentik őt betegségeitől és a haláltól. Amikor egy csodaszer megjelenik, legyen az a C-vitamin, a Béres-csepp, a fokhagymakivonat, az aloe vera, a csodás gyógyulásról beszámolók közt túlreprezentáltak a placeboreagensek, akik bármitől képesek javulni, ha az új szer rendelkezik az erős hitet mozgósító tulajdonságokkal. Ez természetesen nem jelenti feltétlen azt, hogy némely szernek ne volna akár még komoly gyógyhatása is, de ahhoz sok idő és sok kutatás szükséges, hogy az adott szer valódi hatása kiderüljön. Nehéz általánosságban megmondani, miből lesz csodaszer, és mi az, amiből a feltaláló/forgalmazó minden igyekezete ellenére sem lesz siker. Fontos hatótényező, ha valamit évtizedeken át üldöznek és tiltanak s ezzel párhuzamosan vele kapcsolatban csodás gyógyulásokról regélnek.
A kannabiszt vagy más néven marihuánát világszerte több ezer éve használják gyógyszerként is, pszichoaktív drogként is. A pszichoaktív hatásért elsősorban a tetrahidrokannabinol (THC) felelős, de ezen kívül még több száz vegyületet is tartalmaz a növény és a növény által termelt gyanta.
Ezek közül gyógyászati szempontból a legtöbb a kannabidioltól (CBD) és ezzel rokon vegyületektől várható, ezeknek ugyanis nincs pszichoaktív hatása. A kannabinoidokat az 1940-es évektől kezdték kutatni, de az 1960-70-es években a "fű" terjedő használata miatt még csak a pszichoaktív hatások álltak a középpontban (Pertwee, 2006). Mivel a marihuánát elsősorban kábítószernek tekintették és üldözni kezdték, ez árnyékot vetett az ártalmatlan CBD-re is. Ez sokáig visszavetette az orvostudományi kutatásokat, amelyek napjainkra lendültek fel, miután kiderült, hogy a kannabinoid rendszer szinte minden fontos testi folyamatban szerepet játszik. Most, hogy a kannabiszt egyre több ország legalizálja és a CBD-olajjal kapcsolatban pedig még engedékenyebbek a hatóságok, sokak szemében ütött az igazság órája. Pedig a tiltás jogosságát önmagában könnyű alátámasztani, hiszen a "füvezés", a THC tartalom függvényében 3-5-szörösére növeli a pszichotikus állapot kialakulásának a kockázatát (Di Forti és mtsi., 2019), de az "egymillió alkoholista" országában (WHO, 2016) talán nem ezen kéne annyira aggódni.
A kannabinoid rendszerről
A marihuánában található kannabinoidok nem hatnának az emberre, ha nem volna saját, endogén kannabinoid rendszerünk. Ez az 1980-as évekre vált világossá. A legfontosabb kannabinoid receptorokat a CB1-t és CB2-t az 1990-es évek elején azonosították be; előbbi az agyban és perifériás idegrendszerben, a zsírszövetekben, a gyomor- és bélrendszerben szinte mindenhol megtalálható, utóbbi főként az immunrendszerben, de a porcokban és csontsejtekben is jelen van (Bruni és mtsi, 2018). A THC pszichoaktív hatását a CB1és CB2 receptorokon keresztül fejti ki, de jól ismert hatása van a fájdalomra, az étvágy fokozására, az emésztésre és az érzelmekre.
A CBD ezekhez a receptorokhoz kevéssé kötődik; részlegesen gátolja a CB1 receptor működését, ill. a CB2 receptoron a THC-vel ellentétes, bár gyenge hatást fejt ki. Részben ez magyarázza azt, hogy a CBD csökkenti a THC pszichoaktív hatását és valószínűleg pszichózisban is ezért pozitív hatású (lsd. később).
A CBD tehát részben más receptorokon keresztül hat, részben pedig serkenti az endogén kannabinoid rendszer működését, pl. csökkenti egy endogén kannabinoid, az anandamid lebomlását (Deutsch és mtsi., 2016). Az endogén kannabinoid rendszer rendkívül sokféle folyamatban vesz részt, a termékenységtől és a fájdalomérzékeléstől kezdve a memórián és alváson át az immunvédekezésig bezárólag.
Fájdalomcsillapítás
A krónikus gyulladás és fájdalom szinte az összes civilizációs betegségben meghatározó szerepet játszik. A gyulladáscsökkentésre jelenleg használt szteroid és nem szteroid gyulladáscsökkentők tartós szedése súlyos mellékhatásokkal jár. Előbbiek elnyomják az immunrendszer működését, növelve a fertőzések és a rák kockázatát, utóbbiak gasztrointesztinális fekélyeket, vese- és májkárosodást, stb. okozhatnak. Az endokannabinoid rendszer fokozott védőaktivitása figyelhető meg a gyulladásos folyamatokban és a CB2 receptor serkentése gyulladás és fájdalomcsökkentő hatású (Turcotte és mtsi., 2016). Mivel a CBD olaj a CB2 receptor un. inverz serkentője (Thomas és mtsi., 2007), ezért állatkísérletek alapján hatásosnak ígérkezik rheumatoid arthritiszben, és általában ízületi gyulladásokban és izomfájdalmakban, gyulladásos bélbetegségekben és - mivel az atheroszklerózis is gyulladásos folyamat- lassíthatja a kardiovaszkuláris betegségek romlását (Turcotte és mtsi., 2016). Határozott állításokat azonban nehéz megfogalmazni, ugyanis komoly és költséges humán vizsgálatokat ilyen-olyan okokból egyelőre senki nem végez. Vannak bíztató állatkísérletek mesterségesen előidézett ízületi gyulladás (Hammell és mtsi., 2016) és oszteoarthritisz okozta, ill. az utóbbival együtt járó neuropátiás fájdalmak csökkentésére (Philpott és mtsi., 2017). Egereknél a kemoterápia okozta neuropátiás fájdalom kivédhető volt CBD olaj megelőző adásával (Ward és mtsi., 2014). E vizsgálatok fontos tanulsága volt, hogy a lokálisan alkalmazott - bőrre kent vagy ízületbe fecskendezett - CBD hatásosabb, mint a szájon át adott, ugyanis a CBD olaj nem áll ellent az emésztésnek. Számos más bevitel (lokális, szájban felszívódó, belélegezett gőz vagy pára) is hatásos lehet.
A kutatást erősen befolyásolják az anyagi lehetőségek. Mivel a gyógyszeripar a szintetikus kannabinoidokban vagy a THC és CBD kombinációját tartalmazó spray vizsgálatában érdekelt, eredmények leginkább e területen születtek. 16 vizsgálat metaanalízise alapján a kombinált szer hatásosnak bizonyult a különféle neuropátiás fájdalmak esetében (Mücke és mtsi., 2018). Az ízületi és neuropátiás fájdalmakon túl a különféle fejfájások is népegészségügyi problémának tekinthetők, de ezzel kapcsolatban modern vizsgálatok nincsenek. Ám a 19. századból igen sok vizsgálat és beszámoló maradt fenn, amely különféle fejfájásokban igazolta a kismennyiségben adott THC hatását (Lochte és mtsi., 2017). Általában elmondható, hogy a THC és a CBD hatásos lehet krónikus fájdalmakban, de hatástalan akut (sérülés, műtét) fájdalom esetén (Romero-Sandoval és mtsi., 2017).
Szorongás
A CBD szorongáscsökkentő hatást számos állatkísérlet igazolta. Humán vizsgálatokban a CBD sikeresen gátolja a nyilvános beszéd okozta szorongást egészséges személyeknél és szociális fóbiásoknál egyaránt. Különféle kísérleti modellekben, a különféle ingerekkel kiváltott szorongást a CBD alkalmazása csökkentette (Schier és mtsi., 2012). Egy összefoglaló a 2015-ig felgyűlt adatok alapján a CBD-t napi 300-600 mg-os adagban ígéretesnek véli a pánik, a generalizált szorongás, a szociális fóbia, a kényszerbetegség és a posztraumás megbetegedés kezelésére (Blessing és mtsi., 2015). Nyilvános beszéd okozta szorongás csökkentésében növekvő dózisra U alakú összefüggést kaptak, azaz a szorongás a 300 mg-os közepes dózisnál volt a legalacsonyabb (Zuardi és mtsi., 2017). Az U alakú összefüggést állatkísérletek is igazolták. Scott Shannon és csoportja 47 szorongásban szenvedő beteg esetében alkalmazott átlag 25 mg, de maximum 175 mg CBD-t és a betegek 80%-a már az első hónapban szorongáscsökkenésről számolt be, de a későbbiekben további betegek is pozitív előnyöket tapasztaltak (Shannon és mtsi., 2019). A CBD-t szintén hasznosnak találták poszttraumás stresszbetegségben kiegészítő kezeléséként (Elms és mtsi., 2019).
Alvászavar
Egy korai vizsgálat arról számolt be, hogy önkéntesek CBD hatására hosszabb ideig aludtak (Carlini és Cunha, 1981). Úgy tűnik azonban, az alvászavarokat a CBD főként a szorongás csökkentésén keresztül éri el. Hetvenkét szorongástól és alvászavartól szenvedő beteg 66%-ánál egyhónapos kis dózisú (25-175 mg) CBD kezelésre javult az alvásminőség, de a későbbiekben a hatás hullámzó volt (Shannon és mtsi., 2019). Igazság szerint a CBD alvásra gyakorolt hatását leginkább patkányokon vizsgálták; az eredmények emberre való alkalmazhatósága kérdéses.
Epilepszia
A kannabisznak az ókorig nyúlik vissza az epilepszia ellenes alkalmazása. 1980-ban Jomar Cunha és munkatársai próbálták ki a CBD-t 2-300 mg-os napi dózisban 8 halántéklebenyből induló generalizált epilepsziában szenvedő, a korábbi gyógyszereiket tovább szedő betegnél. A vizsgálat 4.5 hónapos időszaka alatt 8 epilepsziás betegből 4 rohammentessé vált, 3 pedig részleges javulást mutatott (Cunha és mtsi., 1980). Egy 2018-as összefoglaló szerint epilepsziatípustól függetlenül a CBD tizenhét vizsgálat alapján a betegek felénél legalább 50%-kal csökkentette a rohamok számát. Gyermekekkel folytatott vizsgálatokban a javulásnak ezt a mértékét 58-76% érte el. Tizennégy megfigyeléses vizsgálat alapján a teljes rohammentességet a betegek 8.5%-a érte el (Stockings és mtsi., 2018).
Pszichózis
Míg a THC arra érzékenyeknél pszichotikus tüneteket vagy pszichózist okozhat, a CBD ezzel szemben gátolja a THC ezen hatását. Ezt a schizofrénia állatkísérletes modelljén és egészséges önkénteseken is igazolni lehetett. Schizofrén betegek közül, akik reagáltak az antipszichotikus kezelésre is, azok jól reagáltak a napi 1000 mg CBD olajra is. Mellékhatások nem jelentkeztek, ami nagy előny annak fényében, amilyen súlyos mellékhatásokkal az antipszichotikumok rendelkeznek (Zuardi és mtsi., 2006). A CBD hatásosan csökkentette a Parkinson-betegségben kialakuló pszichotikus tüneteket is (Zuardi és mtsi., 2009). Britta Hahn 2018-as beszámolójában 40 paranoid schizofrén beteget kezeltek vagy napi 800 mg CBD-vel vagy egy atipikus antipszichotikummal. Az antipszichotikus hatás az endogén kannabinoid rendszer aktiválóda magyarázhatja, ugyanis a pszichotikus állapotban alacsony anandamid szint a javulással arányosan növekedett meg. A kezelés különösen sikeres lehet azoknál, akiknél marihuána (THC) idézte elő a pszichózist, mivel a CDB ellensúlyozza, ill. utólag is regenerálja a THC okozta idegrendszeri károsodásokat (Hahn, 2018).
Rák
Sokan tekintenek a CBD-re vagy THC-re úgy, mint rákellenes csodaszerre. Azonban pl. a THC-nek a CB2 receptoron keresztül kifejezetten immunválaszt csökkentő hatása van, azaz a kannabisz elősegítheti a rák progresszióját (Turgeman és Bar-Sela, 2019). Ugyanakkor számos kísérleti modellben a kannabinoidok rákellenes hatást mutatnak (Velasco és mtsi., 2012). Úgy tűnik, kis dózis esetén a kannabinoidok serkentik, nagy dózis esetén gátolják a rák növekedését (Sarfaraz és mtsi., 2008). Több esetről is beszámoltak a szakirodalomban, amikor THC hatására javult agresszív agytumorok esetében a betegek állapota. Glioblasztomás betegeknél THC adásával javulás volt elérhető, s két marihuánát szívó, asztrocitoma daganattal csak részlegesen operálható fiatalnak a daganat maradványa felszívódott (Turgeman és Bar-Sela, 2019). Más beszámolók szerint CBD hatására petefészek rákból kiinduló áttétek szívódtak fel (Barrie és mtsi., 2019), ill. egy idős férfinél a CBD és B17 vitamin hatására tüdődaganata zsugorodott össze (Sulé-Suso ls mtsi,, 2019).
Rákbetegeknél a kezelés okozta émelygést és hányást szintetikus THC-t tartalmazó gyógyszerekkel sikeresen csökkentették (Whiting és mtsi., 2015).
Konklúzió
A CBD és az orvosi kannabisz kutatása még csak a kezdeteknél tart. Ez a betegeket természetesen nem tartja vissza e szerek alkalmazásától, ami egyfelől elősegíti a tapasztalatok felhalmozódását, másfelől a nagy placebohatás miatt esetleg túlzó várakozásokat alakít ki. Mindenesetre a CBD-olajnak ritkán van mellékhatása, bár némely gyógyszerrel - amelyek hatásában a CYP450 enzimek szerepet játszanak- interakcióba léphet. Ha tehát valaki gyógyszert szed, legjobb, ha utánanéz, nem okoz-e zavart a CBD-vel való együttszedés (Brown és mtsi., 2019).
Hivatkozások: