Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi G:
Földevés - egy elfeledett ősi szokás

A földevést furcsa szokásnak gondolhatjuk, holott ez a manapság természetesnek tartott ásványianyagpótlás elődje, s állatnál-embernél évmilliókig egyedüli módja volt a táplálékból hiányzó ásványi anyagok bevitelére.

 

A Google adatkezelési elvei

 

A földevés -általában agyag, agyagos föld vagy kréta- rendszeres fogyasztása az egész állatvilágban és a tradicionális társadalmakban elterjedt szokás. Több teória próbálja a jelenséget magyarázni, ezek szerint pl. a földevés gyógyhatású, kulturális-vallási szokás, fiziológiai szükséglet kielégítés vagy pszichiátriai zavar. A földevés különösen terhes nőknél gyakori. A legkorábbi humán földevésre utaló zambiai lelet szerint 1.5-2 millió évvel ezelőtt már a Homo habilis is fogyasztott egy speciális fehér agyagot (Hooda és Henry, 2007).

Állatok földevő szokása

A földevésnek komoly előnye lehet, ha az állatok vállalják a speciális lelőhelyek felkeresésére fordított időt és energiát, s kiteszik magukat ragadozók támadásának, ill. a földevés káros hatásainak. A földevés elsősorban növényevőkre jellemző. A nyugat-kenyai Elgon hegység oldalában 2400 méter magasan található lelőhelyet az elefántok kétmillió éve látogatják, s ez idő alatt 5000 köbméter sziklát "bányásztak" ki (Engel, 2002). Afrikai elefántok által kedvelt agyagos területekről beszerzett minták elemzése szerint ezek más területekhez képest több sót, magnéziumot, káliumot és kalciumot tartalmaz. Ez azonban nem a teljes magyarázat, ugyanis bizonyos agyagféleségeket sok állat hasmenés és bélfertőzés esetén is fogyaszt, mivel bizonyos agyagféleségek megkötik a toxinokat (Klaus és mtsi., 1998).


Az ismert 184 majom és félmajom faj földevési szokásait elemezve két kutató hat -egymást nem kizáró- magyarázatot adott erre a különös szokásra. Az elfogyasztott agyagos föld mérgeket köt meg, szabályozza az állat gyomorsavszintjét, ellensúlyozza az állatok belében élő paraziták kártékony hatásait, gátolja a hasmenés kialakulását és mikrotápanyagokat pótol (Krishnamani és Mahaney, 2000). A növények ugyanis a növényevőkkel szembeni védekezésként különféle mérgeket termelnek, amelyeket a növényevők pl. speciális agyag fogyasztásával tudnak hatástalanítani. A ruandai Visoke hegyen a még megmaradt pár száz hegyi gorilla rendszeresen "bányászik" egy sárga vulkanikus kőzetet. Amikor egy darab követ sikerül letörniük, markukban porrá törik és úgy nyelik le. Megfigyelések szerint a gorillák leginkább száraz évszakban fogyasztják ezt a kőzetet, mert ilyenkor étrendjük alaposan megváltozik, s sok olyan növényt fogyasztanak, amelyek hasmenést okoznak (Engel, 2002).

A Peruban található Manu folyó arról híres, hogy kora reggelente 21 papagájfaj több ezer egyede lepi el az ottani folyó oldalfalának egy szakaszát és csipegetik az agyagot. A papagájok igen válogatósak: a meredek partfalban csak egy széles vízszintesen futó sávban fogyasztják az agyagot, de érdektelenek a sáv alatti vagy feletti agyaggal szemben. Alaposan megvizsgálták, mi ennek az oka. Madarakra jellemző szokott lenni, hogy a begyükbe apró kavicsokat, homokot gyűjtenek, ami segít nekik megőrölni a lenyelt magvakat. De a fogyasztott agyag ehhez túl finomszemcséjű. A másik lehetőség volna, hogy ásványi anyagokat pótolnak ily módon. De a preferált agyag nem túl gazdag mikrotápanyagokban. Amikor viszont a papagájok táplálékából őrleményt készítettek, és rákokkal etették meg, azok elpusztultak. Ám, ha a papagájok által kedvelt agyaggal keverték az őrleményt, a méregszint 60-70%-kal alacsonyabb volt és rákok egy része életben maradt. Papagájokon is igazolták, hogy egy bizonyos növényi méregnek a vérszintje jóval alacsonyabb volt, ha agyaggal együtt ették a madarak (Diamond, 1999). Ezek után azt a kérdés, teszi fel a szerző, hogy vajon a papagájok miként jöttek arra rá, hogy ez és csakis ez az agyag semlegesíti bennük a növényi mérgek javát. De ez a kérdés feltehető az összes állati és emberi földevési szokással kapcsolatban.


Földevő emberek

Minden kontinensen az emberek ősidők óta rendszeresen fogyasztanak agyagot és agyagos földet. Sok kutató merő tájékozatlanságból pusztán a pica (sóvárgás) pszichiátriai zavar alesetének tekinti a földevést (Woywodt és Kiss, 2002). Evolúciós nézőpontból közelítve azonban a kérdést, inkább az volna a furcsa, ha az állatvilág egészére jellemző szokást ne találnánk meg az embernél is. Az ókori és középkori feljegyzések, a 18-19. századi utazók megfigyelései mind arról számolnak be, hogy a földevés jelensége gyakori volt (Engel, 2002). A szokás manapság is megfigyelhető az egész világon, még fejlett országokban is, pl. az USA déli államaiban az afro-amerikaiak körében. Ahogy a régi emberek sem, úgy a maiak sem tudják megindokolni szokásukat, csupán olyasmiket válaszolnak, hogy ez szokás, vagy hogy szeretik az agyag ízét. Az évezredeken át folytatott, eredetileg hasznos szokások gyakran intézményesülnek, tradícióvá válnak, és elvesztik eredeti értelmüket. Ez magyarázza, hogy sokszor már olyan agyagot, porrá tört kőzetet is fogyasztanak, amely kifejezetten ártalmas, pl. vas- vagy cinkhiányt okoz (Engberg, 1995-1996). A földevés egyik eredeti funkciójára utal, hogy leggyakrabban terhes nők fogyasztanak agyagot, mert úgy vélik, az jót tesz a magzatnak.

A ghánai Anfoega falu közelében lévő agyagbányából szinte ipari méretekben bányásznak, az 1970-es években évi 200 tonnát is kitermeltek. Az agyagot a faluban megtisztítják, porrá törik, vízzel keverik és kis adagokból rudacskákat formáznak majd ezeket a napon megszárítják. A területet az Ewe törzs lakja, közülük a férfiak 14%-a, a nők 46%-a, de a terhes nőknek már 63%-a fogyaszt ilyen agyagot (Vermeer, 1971). Ilyen és hasonló agyagkészítményeket Afrika-szerte a piacon árulnak. Mint egy szerző megjegyzi, a ghánai piacon árult agyagkészítmények több vasat és rezet tartalmaznak, mint a terheseknek árult ásványianyag pótlásra szolgáló gyógyszerek (Dimond, 1999). A Ghánában fogyasztott agyagot fogyasztás előtt általában megsütik, ez valószínűleg a mikrobák elpusztítását szolgálja (Doe és mtsi., 2012).


Az agyag méregtelenítő hatását használják ki az amerikai őslakosok, de a szardíniai parasztok is, amikor az amúgy mérgező makkból kenyeret sütnek, de agyagot használnak a vadon termő burgonya méregtelenítésére is. Az ausztrál bennszülöttek többféle agyagot, faszenet vagy a termeszvárak anyagát használják különféle növényi ételek méregtelenítésére, ásványi anyag pótlásra, vagy éppen gyógyszerként (Rowland, 2002). A termeszvárak anyaga Afrikában is népszerű.

A terhesség alatti agyagfogyasztásnak több haszna is van. A korai szakaszban fogyasztva a terhességi hányingert csökkenti, később kalciumot szolgáltat a fejlődő magzatnak. Valószínű, hogy az agyag egyfajta védőoltásként fokozza az immunválaszt baktériumok és paraziták ellen, növeli a magzat immunvédekezését, és hatástalanítja a növényi és állati eledel méreganyagait, amik terhesség alatt veszélyesek a magzatra. Tíz különböző városban beszerzett agyagkészítmény elemzése azt mutatta, hogy ezek nagy mennyiségben tartalmaznak fontos elemeket, mint nátriumot, káliumot, kalciumot, rezet, cinket és vasat (Doe és mtsi., 2012). A különféle agyagoknak más és más a tulajdonsága, némelyik, pl. a közép Franciaországból származó zöld agyag úgy hat, mint egy széles spektrumú antibiotikum, és gyógyitja a Buruli fekélyt, amit a Mycobacterium ulcerans okoz. Ez a betegség a harmadik világban gyakoriságában a TBC és a lepra után következik (Williams és mtsi., 2010).


A pica

Angol nyelvterületen a szarka latin neve (Pica pica) miatt pica-nak nevezik a táplálkozásra alkalmatlan dolgok utáni sóvárgást és ezek fogyasztását. Az elnevezés hibás, mert az ókorban az akkori elnevezést a szajkó nevéből vezették le, de egy francia sebész a 16. században összekeverte a szajkót a szarkával, s így alakult ki a kórkép elnevezése (Gradvohl, 2016). A picának nem sok köze van a földevéshez, hacsak nem ennek a több millió éves ösztönnek kórós állapotban való inadekvát megjelenéséről van szó. Erre utalhat, hogy terheseknél, gyerekeknél gyakoribb (Lacey, 1990). Pszichotikusok, súlyos autisták, demenciában szenvedők, organikus agysérültek olykor a széklettől az újságpapíron és a hamun keresztül az üvegszilánkokig bármit fogyasztanak.

Együnk-e földet?

Vizsgálatok bizonyítják, hogy még az európai országokban is számos ásványi anyagból, pl. cinkből, kalciumból, vasból (Mensink és mtsi., 2013), jódból (WHO, 2007), szelénből (Surai és mtsi., 2008) az emberek jelentős hányada hiányt szenved. Ez jelentősen hozzájárul a különféle megbetegedések és az idő előtti halál kockázatához. A modern társadalmakban tehát folytatódik a mikrotápanyag hiány, amely az emberi nemet története során mindig is fenyegette. S meglepő módon, a mai ember -szemben elődeivel- ennek nincs tudatában. Ez is arra utal, hogy elveszítettük azt a képességünket, hogy érzékeljük szervezetünk hiányállapotait. A tradicionális orvoslásban azonban a földevés módosult változatban fennmaradt. Mostanában kezdik a Himalájában bányászott shilajit egészségre gyakorolt hatásait vizsgálni. A shilajit vagy mumijo egy kátrányszerű anyag, ami több millió éven át "érlelődött" a föld alatt. Több mint 80 ásványi anyagot, fluvin- és huminsavat tartalmaz, és az ajurvédikus orvoslás 3000 éve használja gyógyszerként. A sok helyen gyógyászati célból alkalmazott iszappakolás ugyancsak ennek a régi gyógymódnak az európai ember számára is elfogadhatóbb változata.


 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

Diamond JM. Evolutionary biology. Dirty eating for healthy living. Nature. 1999 Jul 8;400(6740):120-1.

Doe, E. D.; Awua, A.; Achoribo, S.E.A.; Donko, S.; Baidoo, I.; Opata, N.S.; Ampong, A.G.: Essential and toxic element present in clay obtained from Ghanaian Market. Elixir Appl. Biology., 2012, 47, 8633-8636.

Engberg, DE: Geophagy: adaptive or aberrant behavior. Nebraska Anthr, 1995-1996, 12(1):57-88

Engel, C: Wild Health: Lessons in Natural Wellness from the Animal Kingdom Houghton Mifflin Harcourt, 2003.

fulvolsav, huminsav, shilajit

Gradvohl E: Egy terminológiai tévedés története. Műv-, Tud- Orvostört F, 2016. 7(11):211-217

Hooda, PS; Henry, J: Geophagia and human nutrition. In: MacClancy, J; Henry, J; Macbeth, H: Consuming the Inedible.Berghahn Book, 2007. pp:89-98.

Klaus, G.; Klaus Hugi, C.; Schmid, B. Geophagy by large mammals at natural licks in the rain forest of the Dzanga National Park, Central African Republic. J Trop Ecol, 1998 14(6): 829-839

Krishnamani R, Mahaney WC. Geophagy among primates: adaptive significance and ecological consequences. Anim Behav. 2000 May;59(5):899-915.

Lacey EP. Broadening the perspective of pica: literature review. Public Health Rep. 1990 Jan-Feb;105(1):29-35.

Mensink GB, Fletcher R, Gurinovic M, Huybrechts I, Lafay L, Serra-Majem L, Szponar L, Tetens I, Verkaik-Kloosterman J, Baka A, Stephen AM. Mapping low intake of micronutrients across Europe. Br J Nutr. 2013 Aug;110(4):755-73.

Rowland, MJ: Geophagy: an assessment of implications for the development of Australian Indigenous plant processing technologies. Australian Aboriginal Studies, 2002, 1:50-65.

Surai, PF; Fisinin, VI; Papazyan, TT: Selenium deficiency in Europe: causes and consequences. in: Surai, PF; Taylor-Pickard, JA (eds.): Current advances in selenium research and applications. Wageningen Academic, 2008.pp:13-44.

Vermeer, D E: Geophagy Among the Ewe of Ghana. Ethnology, 1971, 10:56-72.

WHO:Iodine deficiency in Europe : a continuing public health problem. WHO, 2007.

Williams LB, Haydel SE. Evaluation of the medicinal use of clay minerals as antibacterial agents. Int Geol Rev. 2010 Jul 1;52(7/8):745-770.

Woywodt A, Kiss A. Geophagia: the history of earth-eating. J R Soc Med. 2002 Mar;95(3):143-6.