Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A hipnózisról mai szemmel

A hipnózist mindig is hiedelmek és misztikum lengte körül, és ma is vita folyik arról, egyáltalán létezik-e, avagy az egész arról szól, hogy bizonyos emberek - őket nevezzük hipnábilisnak - hajlamosak egyfajta engedelmességre, engedelmeskednek a hipnotizőr által elvárt szereputasításoknak. Ma már arra a kérdésre, hogy létezik-e a hipnózis, határozottan tudjuk a választ.

 

A Google adatkezelési elvei

 

A meszmerizmus

A hipnózis tudományos korszaka Franz Anton Mesmer színrelépésétől datálódik. Mesmer orvosként tevékenykedett az 1760-as évektől Bécsben, s az akkor divatos mágnessel való gyógyításból következtetett arra, hogy az emberben valamiféle mágneses folyadék áramlik, s ennek megrekedése okozza a megbetegedéseket. Megfigyeléseiből arra következtetett, hogy akiben elég erős állati mágnesesség rejlik - ilyen embernek tekintette önmagát is - az képes megfelelő irányú passzázsokkal, azaz a test felett végzett simításszerű mozdulatokkal a megrekedt fluidum áramlását elindítani, ami először krízist vált ki (ájulás, rángatódzás, orgazmus, síró-nevetőgörcs) idéz elő, majd megindul a gyógyulási folyamat. A konzervatív Bécsből azonban hamarosan távoznia kellett, mert botrányba fulladt egy fiatal zongorista vak lány kezelése. A lány visszanyerte látását, ám -túl azon, hogy rémisztőleg hatott rá a látott világ - hibázni kezdett zongorajátékában is, s így veszélybe került családja megélhetése is. Mesmer Párizsban telepedett le, s klinikát nyitott, ahol tömeges szeánszokat is tartott "delejezett" üvegtörmelékkel teli fakádak segítségével: a kádat körbeülték, s kádból kilógó vasrudakat, vagy egymás kezét fogva áradt szét a résztvevőkben a titokzatos, láthatatlan fluidum.

A mesmerizmus futótűzként terjed szét, hamarosan tanítványai, hálás betegei és ellenségei támadtak. Mesmer valódi, testi betegségekben is sikeres volt, s tulajdonképpen ellenlábasai pont emiatt, aggódni kezdtek saját zsugorodó praxisaik miatt, hiszen a korabeli orvoslás, módszerei és sikertelensége miatt, nem volt népszerű. Amikor egy hitetlen orvos végső kétségbeesésében mégis felkereste Mesmert, az pár ülés alatt sikeresen megszüntette az orvos orrából kiinduló, arcát eltorzító daganatot - ám az orvos hamarosan meghalt veserákban (Gauld, 1995). Ekkor az orvosi kar követelésére XVI. Lajos vizsgálatot rendelt el. A vizsgáló bizottságban olyan nagy nevek is szerepeltek, mint Benjamin Franklin és Antoine Lavoisier. Mesmer egy tanítványának, Charles Deslonnak a klinikáján folyt az egyébként példamutató tudományossággal végzett vizsgálódás. Pl. azt mondták egy fára, hogy azt a Mester delejezte, mire a fát megérintő betegek a delejezés minden tünetét produkálták (Herr, 2005). Ezt figyelték meg azon a betegen is, akinek azt füllentették, hogy a Mester a fal túlsó oldaláról delejezi őt. Máskor meg a beteg tudta nélkül delejezte őt Deslon, de az hatástalan volt. A Bizottság jelentése szerint a különféle tapasztalt jelenségeket nem az állítólagos delejezés és a mágneses fluidum, hanem a szuggesztiók és az általuk létrejött képzetek váltották ki. Ezzel megcáfolták Mesmer teóriáját, de tudtukon kívül megfogalmazták a hipnózis modern felfogását. A mesmeristák ugyanis tudtukon kívül szuggesztiókat adtak (pl. "Érzi már, hogy közeledik a krízis?"), s szuggesztió mindaz, amit lát és tud az alany a magnetizált állapot jellemzőiről.


A mesmerizmus korszaka lezárult, de nem múlt el nyomtalanul. A mesmerizmus rövid története magán hordozta a modern, ellentmondásos hipnóziskutatás minden jellegzetességét, amit Daniel Wegner úgy fogalmazott meg, hogy a hipnózis mindig annak látszik, aminek a kutatója gondolja. Pl. Mesmerrel szemben tanítványa, de Puységur márki úgy gondolta, a bevezető krízis nem jellemzője a delejezésnek, így az ő betegei nem rángatództak és ájultak el. Azt gondolta, a magnetizálás egyfajta alvajáró állapotot idéz elő, s az ő betegeire ez is volt a jellemző. A hamarosan kitörő francia forradalom aztán eltörölt mindent és mindenkit.

A hipnózis demisztifikálása

A hipnózistörténet következő nagy lépését James Braid angol sebésznek tulajdonítjuk, aki 1841-ben részt vett több bemutatón, melyet Charles Lafontaine svájci színpadi hipnotizőr tartott.

Braid, mint materiális gondolkodó nem hitt a magnetizmusban, amivel Lafontaine is magyarázta az általa létrehozott jelenségeket, viszont észrevette, hogy az alanyok Lafontaine csillogó gyűrűjét vagy hüvelykujját fixálva merültek "magnetikus" álomba. Lafontaine mutatványai, melynek során tűket döfött és áramot vezetett titkára kezébe, repülősót szagoltatott vele minden látható reakció nélkül, meggyőzte Braidot arról, hogy valóban valami szokatlan dolog történik. Sőt maga Braid is felment a színpadra, és tűket szurkált a magnetizált alanyokba, de azok érzéketlennek bizonyultak. Braid ismételten ajánlkozott alanyként, de Lafontaine tartott a sikertelenségtől, és elutasította. Otthon saját magán is kipróbálta a módszert, és önhipnózist idézett elő. Braid forradalmi felismerése az volt, hogy a hipnózist nem a hipnotizőr, hanem maga az alany hozza létre, azaz ez valami természetes, pszichofiziológiailag magyarázható jelenség, semmi köze misztikus folyamatokhoz. Ideges alvásnak nevezte el (tőle ered a hipnózis szavunk is), amely a szemek kifáradásából fakad. Braid alig egy hónappal később már bemutatta, hogy a hipnotikus állapot minden hókusz-pókusz nélkül előidézhető egyszerű szemfixációs módszerrel. Alapvető felismerésein túl a hipnózis mibenlétéről zavaros spekulációkon túl érdemlegeset nem mondott, de így is kora misztikus nézetei fölébe emelkedett az empirikus tapasztalatok tisztelete révén (Yeates, 2013). A vele egyidőben létező angol mesmerista társaságban komoly tudósok hittek továbbra is megannyi okkult teóriában, mint pl. a Puységur "felfedezte" clairvoyance-ban, azaz, hogy magnetizált állapotban az emberek képesek mások rejtett betegségeit diagnosztizálni és a gyógymódot megnevezni (Gauld, 1995). Minden miszticizmusa ellenére azonban a mesmerista irányzat sokat tett a hipnotikus jelenség létjogosultságának elismertetéséért, The Zoist című lapjukban rendszeresen publikáltak esetismertetéseket, amelyekben hipnotikus fájdalomcsillapításban végzett, elképesztő bravúros műtétekről számoltak be. A skót James Esdaile Indiában szolgált katonaorvosként, s több mint kétszáz veszélyes műtétet hajtott végre mesmerizált betegein. Akkoriban Indiában járványos heregyulladást terjesztettek a moszkitók, s volt, hogy 54 kg-osra duzzadt herét kellett Esdailnek eltávolítania. Esdail szerint az 1850-es években elterjedt kloroformos és éteres érzéstelenítésnél is jobb volt a mesmerizálás, mert meg lehetett akadályozni az ilyen műtéteknél egyébként gyakran fellépő halálos vérveszteséget is. Aztán az angol korszak véget ért: a The Zoist utolsó száma 1956-ban jelent meg, s Braid 1860-ban meghalt.


A szuggesztió-elmélet diadala

A hipnózis történetének különös fordulataként a jelenség ismét Franciaországban került a figyelem középpontjába. Általában is megfigyelhető, hogy egy-egy nagyhatású egyéniség mennyire meghatározó volt a hipnózis elméletének fejlődésében. Az 1860-as években kezdett el Nancy-ban Ambroise-Auguste Liébeault orvosként és hipnotizőrként tevékenykedni.

Szerény, szorgalmas ember volt, s hogy kísérleteihez legyenek alanyai, hipnotikus kezeléseit ingyen végezte. Liébeault sokat olvasott a mesmerizmusról, de indukcióként egyszerű verbális, fáradtságot, álmosságot sugalló szuggesztiókkal dolgozott, bár a kezelést gyakran kiegészítette a beteg testrészen alkalmazott kézrátéttel is. A szuggesztibilitást azzal is növelte, hogy a hipnózist soron következő betegel jelenlétében végezte. A hipnózist egyfajta indukált alvásnak tekintette, melynek kialakulása után szavakban fogalmazta meg az elvárt javulást. (Gauld, 1995). Írt egy könyvet tapasztalatairól, de nem volt komoly visszhangja. A fordulatot Hippolyte Bernheim jelentette, aki országos hírű orvos volt Nancyben, s miután 1882-ben felkereste Liébeault klinikáját, felkeltette érdeklődését a hipnózis. Hamarosan ő lett a nancy-i iskola (ahogyan többüket hamarosan emlegették) teoretikusa. Bernheim világosan megfogalmazta, hogy a hipnózis verbális szuggesztiók révén alakul ki, s egyfajta szuggesztiók által irányított automatikus viselkedés. Az emberek eltérő mértékben, de kivétel nélkül hipnotizálhatók. E kijelentés különösen fontossá vált a Salp?tri?re kórházban ténykedő, a hipnózist hisztériás jelenségnek tekintő világhírű neurológus professzorral, Jean-Martin Charcot-val folytatott vitában (Gauld, 1995). A nagy osztályozókedvű Charcot a hipnózist jól elkülöníthető szakaszokra osztotta fel, s mit ad Isten, demonstrációi során betegei pontosan produkálták a charcot-i szakaszokat és a hipnogén zónákat, amelyeket -Charcot szerint- megnyomva, tetszés szerint lehet hisztériás betegeket hipnotikus állapotba juttatni. Rendszeres nyilvános bemutatóin bemutatta betegein a hisztériás jelenségek teljes skáláját (bénulás, vakság, süketség, görcsroham). Voltak kedvenc hisztériásai, pl. egy dekoratív nő, Blanche Wittmann, akit elhíresült szereplései nyomán el is neveztek a "hisztéria királynőjének" (Charcot beceneve a Neurózis Napóleonja volt).

Később kiderült, hogy Charcot tanítványai, rettegve mesterüktől, az előadások előtt alaposan begyakorolták a betegekkel, mit kell majd előadniuk Charcot nagy megelégedésére (Webster, 2002). Mikor Wittman megszökött és Pierre Janet testvére, Jules kezdte kezelni, hipnózisban kiderült, hogy Wittmanban lakozik egy Blanche-2 személyiségrész is, s mikor Charcot Blanche-1-et hipnotizálta, Blanche-2 végig éber volt és tudatában volt annak, mi történik (Ellenberger, 1993).

Mindezek megtépázták Charcot nimbuszát, ám a tudományban nem szokatlan fordulatként mára a hisztériát autohipnotikus jelenségnek tekintjük,Charcot sejtése a hisztériát illetően tehát nem volt alaptalan (Szendi, 2004). Csak tudománytörténeti érdekességként kell megjegyeznem, hogy az ambiciózus Freud ott sertepertélt Charcot "udvartartásában" (Charcot könyve előbb jelent meg Freud fordításában németül, mint franciául), s itt tette magáévá a hisztériáról mindazt, amit aztán később sajátjaként tálalt Bécsben. Járt Nancyben is, s kezdetben ő is alkalmazta a hipnózist, de aztán lehorgonyzott a Joseph Breuer által kitalált, de persze megint csak sajátjaként eladott katartikus módszernél.

Kezdjük érteni a hipnózist

A 20. század sem különbözött a régebbi koroktól, a hipnózist sokan ma is kuruzslásnak tekintik, s nem egy kutató képviseli a hipnózis szerepelméletét is, mely szerint a hipnotikus jelenségek lényegében szimulációk. Mondani sem kell, hogy a sikeres "hipnózis szimuláció" valójában egy sikeres szuggesztió, azaz akik csak szerepjátszásnak próbálják beállítani a hipnózist, azok egy éber hipnózist hoznak létre, amelyben a hipnotizált maga is azt hiszi, hogy ébren van, hiszen ez szerepel a szuggesztióban. Így valaki -a kisérletvezető kérésére - jóízűen elfogyaszthat egy vöröshagymát, mintha az alma volna, majd a kísérletvezető kérdésére azt feleli, hogy ő ezt csak eljátszotta. Csakhogy hihet bármit a kísérletvezető és a kísérleti személy, a hipnózis tényét azzal nem lehet cáfolni, hogy azt állítjuk, az nem is hipnózis volt, ami úgy nézett ki.

A megannyi pro és kontra elmélet közt azonban rendet vágott a modern agyi képalkotó eljárásokkal végzett vizsgálatok, amelyek egyfelől igazolták, hogy a hipnotikus állapotot a különféle agyterületek jellegzetes aktivitásmintázata jellemzi, ami pl. a szimulációban nem figyelhető meg. Ennek egyik izgalmas példája az a kísérlet, ahol az alanyoknak azt szuggerálták, hogy egy színes képet fekete-fehérben lássanak.

Hipnózisban az agyi képalkotó eljárással bizonyítható volt, hogy a színlátásért felelős piciny agyterület valóban kikapcsolt, és a kísérleti személyek ténylegesen fekete-fehérben látták a képet, nem csak "beképzelték" maguknak (Kosslyn és mtsi., 2000). Egy másik vizsgálatban azt szuggerálták, hogy az alany ne lásson egy orra előtt lévő tárgyat, és ennek hatására a látókérgén valóban csökkent az aktivitás (Jasiukaitis és mtsi., 1996) A hipnotikus fájdalomcsökkentés szintén objektíve mérhetővé vált, mert a fájdalomérzetért felelős területek aktivitása annak arányában csökkent, amilyen mértékű fájdalomcsökkentést szuggeráltak (Hofbauer és mtsi. (2001). Lényegében megállapítható volt, hogy hipnózisban a szuggesztióknak megfelelően lehet ki-bekapcsolgatni agyterületeket. Úgy tűnik, van egy közös jellemzője a hipnotikus állapotoknak, s ez a jobb falilebeny alsó gyrusának aktivitáscsökkenése. Ennek jelentőségét azon vizsgálatok fényében érthetjük meg, amelyekből az derült ki, hogy a befolyásoltatottság élményről panaszkodó szkizofrén betegeknél (Spence és mtsi., 1997), mások helyzetébe való beleképzeléskor (Ruby és Decety, 2001), s általában önmagunk másoktól való megkülönböztetésekor ez a terület fokozottan aktív (Decety és Moriguchi, 2007). A hipnózis története során, bárhogy is értelmezték a jelenséget, abban mindenki egyetértett, hogy az alany valamiképp "lemond" az akaratáról, azaz -az újabb eredmények fényében - "kikapcsolja" az én és a másik megkülönböztetését végző terület működését. Így a hipnotizőr ellenállás nélkül veszi át az irányítást az alany teste felett.


Az egész kicsit olyan, mint amikor a pilóta feladva a gép feletti kontrollt, átkapcsol robotpilóta üzemmódba. Ez a hipnózis egy kulcsmozzanatát ragadja meg. De miként tudja verbális szuggesztiók révén a hipnotizőr irányítani alanya viselkedését, testi működéseit (immunműködés, vérnyomás, stb.) és észlelését?

A válasz egy demonstrációból könnyen megérthető. Ha egy méteres zsinórra egy kis súlyt kötünk, majd ezt az ingát kezünkkel lógatjuk úgy, hogy kezünk ne legyen alátámasztva, rövid gyakorlás után el tudjuk érni, hogy az inga arra lengjen, amerre mi gondoljuk. Ha arra gondolunk, hogy órajárással megegyező irányban körözzön, az inga azt teszi. Ha arra gondolunk, testünkre merőlegesen lengjen, az fog történni. Sokan sokszor visszaéltek már ezzel az egyszerű trükkel, a mozgást a tudattalannal vagy a szellemvilág üzenetével összekapcsolva. Valójában arról van szó, hogy agyunk a különféle képzeteket, legyen az mozgás, észlelés, testi működés, megfelelő körülmények közt végrehajtja. Ezt nevezzük ideomotoros válasznak. A hipnózis az az állapot, amikor lemondunk az önirányításról, s ilyenkor a hipnotizőr által agyunkban létrehozott képzetek fognak minket irányítani. Mindezt gondolhatjuk rendkívülinek, de valójában ezzel csak eljutottunk agyunk ősi üzemmódjának a felismeréséig. A mindennapjainkban ennek az ősi üzemmódnak a jelenlétét akkor érhetjük könnyen tetten, amikor sportmérkőzést, vagy kalandfilmet nézve, izmaink megfeszülnek, mintha mi is ütnénk a teniszlabdát, vagy vívnánk a karddal. A gondolkodás és a mozgásos képzetek közti kapcsolatot szemlélteti a beszéd közbeni gesztikuláció is, ami bizonyos értelemben a mondanivaló tartalmának részleges "lejátszása".


Az ember elme valóságos működése nagyon más, mint amit akár még a pszichológusok is hisznek róla. Tudatos és nem tudatos képzetek által irányítódunk, s az emberi viselkedések megannyi furcsasága érthetővé válik ezáltal - de ennek taglalása már meghaladja e cikk kereteit. (Bővebben erről Párbajok nélkül c. könyvemben írok.)

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

  • Decety J, Moriguchi Y: The empathic brain and its dysfunction in psychiatric populations: implications for intervention across different clinical conditions. Biopsychosoc Med. 2007 Nov 16;1:22.
  • Ellenberger, HF: Beyond the unconscious. Princeton University Press, Princeton, New Jersey, 1993.
  • Gauld, A: A History of Hypnotism. Cambridge Univ. Press, 1995
  • Herr, HW: Franklin, Lavoisier, and Mesmer: origin of the controlled clinical trial. Urol Oncol. 2005 Sep-Oct;23(5):346-51.
  • Hofbauer, RK; Rainville, P; Duncan, GH; Bushnell, MC: Cortical representation of the sensory dimension of pain. J Neurophysiol. 2001, 86(1):402-411.
  • Jasiukaitis, P; Nouriani, B; Spiegel, D: Left hemisphere superiority for event-related potential effects of hypnotic obstruction. Neuropsychologia., 1996, 34(7):661-8.
  • Kosslyn, SM; Thompson, WL; Costantini-Ferrando, MF; Alpert, NM; Spiegel, D: Hypnotic visual illusion alters color processing in the brain. Am. J. Psychiatry, 2000, 157(8):1279-1284.
  • Ruby, P; Decety, J: Effect of subjective perspective taking during simulation of action: a PET investigation of agency. Nat Neurosci. 2001 4(5):546-50.
  • Spence, SA; Brooks, DJ; Hirsch, SR; Liddle, PF; Meehan, J; Grasby, PM: A PET study of voluntary movement in schizophrenic patients experiencing passivity phenomena (delusions of alien control). Brain 1997, 120:1997-2011
  • Szendi Gábor: A konverziós hisztéria fogalmának rövid története és neurobiológiai modellje. Psychiatria Hungarica, 2004, 19(4):276-309.
  • Webster, R: Miben tévedett Freud? Európa kiadó Budapest 2002
  • Yeates, LB: James Braid: Surgeon, Gentleman Scientist, and Hypnotist. Dissertation, Univ. of New South Wales, Sydney, Australia, 2013.