Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Dr. Fung:
A legjobb fogyókúra tippem

Fordította:Mezei Elmira

Forrás: Dr. Jason Fung: My single best weight-loss tip

A hízás hormonja az inzulin. Ha alacsony az inzulinszintünk, akkor fogyunk. Talán van erre valami csodaszer?

 

A Google adatkezelési elvei

 

A szervezetünkben semmi nem történik véletlenszerűen. Minden egyes fiziológiai folyamat mögött egy jól koordinált hormonális jelzőrendszer áll. A szívdobogás ritmusa, a vizelés gyakorisága, az elfogyasztott kalóriák felhasználási módja (energiaként való elégetése vagy testzsírként való tárolása), mind-mind szigorúan ellenőrzött hormonális kontroll alatt állnak. Tehát az elhízás fő problémája nem az elfogyasztott kalóriák mennyisége, hanem hogy miként hasznosítjuk azokat. És a legfőbb hormon, amiről érdemes tudnunk, az az inzulin.

Az inzulin egy zsírraktározó hormon. Ezzel nincs is semmi probléma, hiszen egyszerűen ez a szerepe. Amikor eszünk, akkor megemelkedik az inzulinszint, ami azt jelzi a szervezetnek, hogy testzsír formájában tároljon valamennyi energiát. Amikor nem eszünk, akkor lecsökken az inzulinszint, ami azt jelzi a szervezetnek, hogy égesse el ezt a tartalékolt energiát (testzsírt). A szokásosnál magasabb inzulinszintek arra sarkallják a szervezetet, hogy több energiát raktározzon testzsír formájában.

A hormonoknak központi szerepe van az elhízásban és minden, az emberi anyagcserével kapcsolatos kérdésben. Egy olyan alapvető fiziológiai változó, mint a testzsír, nem lehet kiszolgáltatva a napi kalória- és mozgásmennyiség szeszélyeinek. Ha a korai ember túl kövér lett volna, akkor nem tudott volna könnyedén futni és vadászni és őt is könnyen elkapták volna. Ha túl sovány lett volna, akkor nem élte volna túl az aszályos időket. A testzsír egy döntő fontosságú tényező egy faj túléléséhez.


Ezért a testzsír precíz és szoros szabályozásához hormonokra vagyunk ráutalva. A testsúlyunkat semmivel nem tudatosabban kontrolláljuk, mint ahogyan a szívritmusunkat vagy a testhőmérsékletünket. Ezek automatikusan szabályozódnak, csakúgy, mint a testsúly. Hormonok jelzik, hogy éhesek vagyunk (ghrelin). Hormonok jelzik, amikor jóllaktunk (peptid YY, kolecisztokinin). Hormonok növelik meg az energiafelhasználást (adrenalin). Hormonok állítják le az energiafelhasználást (pajzsmirigy hormon). Az elhízás a zsírfelhalmozódás hormonális szabályozási zavara. Azért hízunk el, mert azt a hormonális jelet küldjük a szervezetünknek, hogy gyarapítsa a testzsírt. És az étrendünktől függően, ezek a hormonális jelzések erősödnek-, illetve csökkennek.

Az elhízottság nem kalória, hanem hormonális egyensúlytalanság

Elhízott egyéneknél csaknem 20%-al magasabb inzulin szinteket mérnek, és ezek a megnövekedett értékek erősen korrelálnak az olyan fontos mérőszámokkal, mint például a derékkörméret és a derék/csípő arány. Vajon a magas inzulinszint elhízást okoz?

Az "inzulin elhízást okoz" hipotézis könnyen ellenőrizhető. Ha inzulint adunk egy random embercsoportnak, vajon hízni fognak-e? A rövid válasz egy nyomatékos: "Igen!" A rendszeresen inzulint használó páciensek és az orvosok, akik felírják, már tudják a szörnyű igazságot: minél több inzulint adunk, annál jobban nő az elhízottság. Számos vizsgálat bizonyította már ezt a tényt. Az inzulin hízást okoz.

A korszakalkotó 1993-as A cukorbetegség kontrollja és komplikációi vizsgálatban (Diabetes Control and Complications Trial), a kutatók összehasonlították a sztenderd inzulin adagot egy, az I-es típusú cukorbetegek magas inzulin dózissal kontrollált adagjával. A nagy inzulin adagok jobban kontrollálták a vércukorszintet, de mi történt a testsúlyukkal? A magas dózist kapó csoport tagjai átlagban kb. 4,5 kilót híztak, ami több volt, mint a sztenderd csoportban. A résztvevők több mint 30 %-a "jelentős" hízást tapasztalt!


A vizsgálatot megelőzően a két csoport tagjai többé-kevésbé ugyanolyan testsúlyúak voltak, csekély túlsúllyal. A csoportok közötti egyetlen különbség az inzulin adagokban volt. Megemelték az inzulin adagot, s a páciensek meghíztak. Az inzulin hízást okoz. Ahogy az inzulinszint megemelkedik, úgy emelkedik vele a testsúly. A hipotalamusz hormonális jeleket küld a testnek a hízásra. Éhesek leszünk és eszünk. Ha direkt lecsökkentjük a kalória bevitelünket, akkor az összenergia felhasználásunk is lecsökken. Az eredmény ugyanaz: hízás.

Amikor megértjük, hogy az elhízás egy hormonális egyensúlytalanság, akkor elkezdhetjük kezelni. Ha elhisszük, hogy a többlet kalóriák okozzák az elhízást, akkor a kezelés a kalória csökkentés. De ez a módszer egy teljes kudarc. Azonban, ha világossá válik, hogy a túl sok inzulin okozza az elhízást, akkor az is egyértelművé válik, hogy le kell csökkentenünk az inzulin szintünket.

Az inzulinszint megemelkedésének csak két módja van:

Több olyan ételt eszünk, ami stimulálja az inzulint.

Ugyanazokat az inzulint stimuláló ételeket esszük, de gyakrabban.

A hosszútávú súlykontroll kulcsa a testsúlyt kontrolláló fő hormon, az inzulin kontrollálása.

Nincs olyan gyógyszer, amely kontrollálni tudná az inzulint. Ehhez a táplálkozásunkat kell megváltoztatnunk, ami két faktorból áll: milyen magas az inzulinszintünk evés után, és milyen sokáig marad úgy. Ez két egyszerű dologra bontható le:

Hogy mit eszünk, az meghatározza, hogy mennyire ugrik fel az inzulinszintünk.

Hogy mikor eszünk, az meghatározza, hogy mennyire hosszantartó ez a magas inzulinszint.

A legtöbb diéta csak az első ponttal foglalkozik, ezért hosszútávon sikertelen. Ha a problémának csak a felét vesszük figyelembe, akkor nem várhatunk sikeres megoldást.


Az ételek tekintetében, ez nem egy alacsony kalóriatartalmú diéta. Még csak nem is feltétlenül egy alacsony szénhidráttartalmú étrend. Nem vegetáriánus, nem alacsony zsírtartalmú, nem csak húsevő. Ez az étrend az inzulinszint lecsökkentéséről szól, mivel a zsírraktározás fiziológiai kiváltója az inzulin, és ez akár egy magas szénhidráttartalmú étkezéssel is elérhető.

Számos tradicionális társadalomban ettek szénhidrátokon alapuló étrendet anélkül, hogy elharapódzott volna az elhízás. Az 1970-es években, az elhízás járvány előtt, az írek rengeteg burgonyát ettek. Az ázsiaiak rengeteg rizst. A franciák sok kenyeret.

Még Amerikában is. Emlékezzünk csak vissza az 1970-es évekre, a diszkó korszakra. A Csillagok háborúját és A cápát teltházak előtt játszották. Ha megnéznénk egy régi fényképet azokból az időkből, talán sok mindenen elcsodálkoznánk. Először is, hogy miért gondolta valaha is bárki, hogy a trapéz farmer menő? Másodszor pedig elképesztő, hogy mennyire kevés kövér ember volt akkoriban. Nézzenek csak meg pár gimnáziumi tablóképet azokból az időkből. Lényegében nincs rajtuk elhízott tizenéves. Talán egy a százból.

Mit ettek az emberek a '70-es években? Fehér kenyeret lekvárral. Fagylaltot. Oreo kekszet. Nem ettek teljes kiőrlésű tésztát. Se quinoát. Se fodros kelt. Nem számolgatták a kalóriákat. De a felszívódó szénhidrát mennyiségét sem. Még csak nem is sportoltak valami sokat. Ezek az emberek mindent "rosszul" csináltak, és mégis, úgy tűnik, hogy különösebb erőfeszítés nélkül, nem voltak elhízottak. Miért?

És mi a helyzet a kínaiak étkezési szokásaival az 1980-as években? Tonnaszám ették a fehér rizst. Átlagban napi 30 dekát, ami az alacsony szénhidráttartalmú étrendhez képest kb. hatszoros mennyiség, és ráadásul finomított formában. És mégsem voltak elhízottak. Miért?

És mi a helyzet az okinawaiakkal? A táplálékuk több, mint 80% szénhidrátból, főleg édesburgonyából áll. Vagy az írekkel az 1970-es években, az általuk oly hőn szeretett sörrel és burgonyával? Nem sokat filóztak azon, hogy mit esznek, de a legutóbbi időkig mégsem voltak elhízottak. Miért?

A válasz egyszerű. Jöjjenek közelebb, és jól figyeljenek.

Nem ettek állandóan.


Amikor nem eszünk, azt technikailag "böjtölésnek" hívják. Ezért hívják az angol nyelvben a reggelit breakfast-nek, ami szó szerint azt jelenti, hogy "megtörni a böjtöt". Alvás közben (feltehetőleg) nem eszünk, tehát koplalunk. Ez lehetővé teszi a szervezet számára az étel emésztését, a tápanyagok feldolgozását, a többi elégetését, hogy a vitális szervek és az izmok energiához jussanak. Egy stabil testsúly fenntartásához ki kell egyensúlyozni az evés és a nem evés időszakait.

Evésnél az ételben lévő energiát testzsírként tároljuk. A koplalásnál az energiatermeléshez elégetjük a testzsírt. Ha kiegyensúlyozzuk a kettőt, a testsúlyunk stabil marad. Ha valaki többnyire eszik, hízni fog. Ha többnyire böjtöl, akkor fogyni. Íme, itt van tehát a legjobb fogyókúra tippem. Olyan egyszerű, hogy egy ötéves is kitalálhatta volna.

Ne egyen állandóan!

Sajnos a legtöbb táplálkozási szakember pont az ellenkezőjét mondja. Együnk hatszor egy nap. Együnk egy csomó snacket. Együnk, mielőtt lefekszünk. Együnk, együnk és együnk, még a fogyáshoz is! Elég hülyén hangzik, mert tényleg elég nagy hülyeség. Ehelyett sokkal jobb az időszakos böjtölést használni, ami egy számtalan generáció óta sikeresen alkalmazott táplálkozási módszer.

 

Olvashat a böjtről itt: Gunnars, K: Időszakos koplalás - jótanácsok kezdőknek

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre