Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A múlt csak a bizonyítvány magyarázata

A tévhiedelmek gyakran azért olyan erősek és állnak ellent a tényeknek, mert egyrészt hihetőbbek, másrészt túl sokak érdekében áll hinni bennük.

 

A Google adatkezelési elvei

 

A Földet azért gondolták sokáig laposnak, mert annak látszik, és úgy gondolták, ha gömbölyű volna, a másik oldalon fejjel lefelé járkáltak volna az emberek, sőt le is eshettek volna a Földgömbről. De ami ésszerűen hangzik, az nem mindig igaz. Így vagyunk azzal a tényként kezelt tévhittel is, miszerint a gyermekkorunkban minket ért otthoni és iskolai hatások határozzák meg későbbi életünket. Ugye, mert mi más határozhatná meg? Ezt így gondolják már több száz éve okos emberek is, miért hinnénk akkor mi másként? De ahogy soha senki nem bizonyította a Föld laposságát, hanem azt csak úgy evidenciaként hinni kezdték az emberek, ugyanígy senki nem végzett kísérleteket arra vonatkozólag, vajon tényleg minden a gyermekkorban dől-e el. Ellenkezőleg, amikor valóban vizsgálni kezdték ezt a kérdést, pont az ellenkezője jött ki, vagyis a gyermekkor nem feltétlen határozza meg a felnőttkori sorsunkat és személyiségünket. Felnőtt fejjel elég csak körülnéznünk, máris rengeteg példát találunk erre. Egy távoli ismerősöm alkoholista családból jött, fiatalon kábítószerezett…ma meg szép családja, jól menő vállalkozása van. Általános iskolás osztálytársaim közül a legcikibb gyerekekből lett sikeres és boldog felnőtt. A múltkor felkeresett a rendelőmben egy fiatal sikeres vállalkozó, mert egyre többet kellett munkájából kifolyólag hivatalos helyen "nyakkendősökkel" tárgyalnia, és ez némi szorongással töltötte el. Elmondta, hogy szerinte ez azért van, mert apja alkoholista volt, és anyja se törődött vele. Na, akkor én ezt nem értem, feleltem neki, hogy lehet, hogy mégis sikeres vállalkozó? Erre elmesélte, hogy ami most van neki, azt azután építette fel, hogy a világválság miatt korábbi, szintén sikeres vállalkozásába belebukott, de aztán hatalmas adóssága ellenére ismét talpra állt. Akkor még jobban nem értem, feleltem. Honnan ez az erő és tehetség? A vállát vonogatta, én meg így szóltam: nem lehet, hogy éppen a sanyarú gyermekkora miatt döntött úgy, hogy "majd én megmutatom?". Elcsodálkozott, de elismerte. "Maga a sikerét annak köszönheti, hogy mostoha gyermekkora volt", vontam le a tanulságot, ami persze, ha akarom értelmezhető úgy, hogy lám, a gyermekkor határozza meg a felnőtt sorsot. Csakhogy ezt nem így szokták érteni, hanem úgy, hogy zűrös gyermekkor-zűrös felnőttkort eredményez. Boldogtalan gyermekből boldogtalan felnőtt lesz. Nem csak az ellenpéldák, hanem a kutatások is cáfolják ezt.


Martin Seligman világhírű pszichológus szerint az emberek azért is szeretnek hinni a gyermekkor meghatározó hatásában, mert akkor a boldogtalan, elvált, alkoholista, depressziós, unalmas életet élő emberek mind áldozatnak és nem pancsernak érezhetik magukat, és tudnak mit és kiket hibáztatni balsorsukért. Ha valaki elmegy valami problémával egy pszichológushoz, száz esetből 99-ben a gyermekkoráról kezdik rögtön faggatni.

Mondok egy durva példát. A gyermekkori szexuális bántalmazást és molesztálást úgy tekintik a pszichológusok és pszichiáterek, hogy az felnőttkorban törvényszerűen az élet kisiklásához vezet, hiszen az elmegyógyintézetekben és a börtönökben rengeteg ilyen áldozat található. Két pszichológus kutató azonban megkérdőjelezte ezt, és nagyszámú átlagemberrel végzett felméréssel azt igazolták, hogy a szexuális bántalmazáson átesettek döntő többsége hosszú távon személyiségében nem károsodott és teljesen normális életet éltek. A vizsgálat természetesen nem azt állította, hogy a szexuális bántalmazás nem okozhat traumát, hanem azt, hogy nem törvényszerűen vezet traumához. Hasonlatos ez ahhoz, ahogy sok katona a háború után poszttraumás stresszbetegségben szenved, de sok katona viszont egészséges marad.

De mégis, akik vitatják a gyermekkor mindent meghatározó szerepét, azok miként gondolkodnak erről? Egyrészt, arra hívják fel a figyelmet, hogy a személyiségvonások és idegrendszeri tulajdonságok kb. 50%-ban genetikailag meghatározottak. Ami megint csak nem jelent végzettszerűséget, mert a "hozott anyag" is módosítható.

A genetikára egy példa. Részben örökletes, de persze fejleszthető tulajdonság, mennyire képes valaki a kísértéseknek ellenállni. Akik óvodáskorukban képesek voltak 15 percig megállni, hogy ne egyék meg az orruk elé tett csokit, azért, hogy az idő lejárta után két csokit kaphassanak, azok 32 évvel később többet kerestek, vagyonosabbak voltak, stabilabb házasságban éltek, ritkább volt körükben a szenvedélybeteg, s a törvénnyel is negyed annyiszor kerültek összeütközésbe azokhoz képest, akik nem bírták kivárni a 15 percet.

A másik fontos, talán mindennél fontosabb tényező, hogy gyermekkorban vagy abból felnőve bárki hozhat olyan döntést, hogy ő szebb, boldogabb, sikeresebb életet szeretne, mint amilyen az ő környezetéből, szüleiből, gyermekkorából automatikusan következne.

Erre szokták mondani, hogy tehetség nélkül akkor sem lehet valaki sikeres, ha még annyira akarja is. Ezt azonban olyanok terjesztik, akik meg sem próbálták, és olyanok cáfolják, akik megpróbálták.


Ha elég sokat, legalább 10 ezer órát gyakorlunk valamit, persze nem gépiesen, hanem fejlesztőleg, akkor a tevékenységben mesteri szintre jutunk el. Ez számos területen beigazolódott. Amikor pl. fiatal zenészeket kikérdeztek, életük során mennyit gyakoroltak, kiderült, hogy akik zenetanárnak voltak alkalmas, azok 4000 órát, akiből tanárai kinézték, hogy nagyzenekarban játszó profi zenésznek való, azok átlag 8000 órát, s akiket nemzetközi szólókarrierre is alkalmasnak láttak - úgye őket szokták őstehetségnek tartani - 10 ezer órát gyakoroltak. Ha a tehetségen múlt volna a nemzetközi szólókarrier, akkor lettek volna olyanok is, akik kevesebb gyakorlással érték volna el ezt a szintet. De nem volt ilyen. Egy kutató úgy fogalmazott, hogy a tehetség nem más, mint az állhatatos gyakorlás szinonimája. Ahol a tehetség nyomát keressük, ott a szorgalmat találjuk. A tehetség nem más, mint egy döntés: tehetséggé szeretnék válni.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre