Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A vörösbor-kutatásról

Korunk tele van hamis mítoszokkal, mert az emberek vevők mindenre, amiről azt olvashatják, hogy "egészséges". Különösen így van ez, ha addig káros élvezeti szerről állítják tudósok, hogy kifejezetten véd korunk két mumusával a rákkal és a szívhalállal szemben.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Nem árt azonban a gyanakvás, a média hajlamos kiragadni és felnagyítani részinformációkat, hogy aztán ne lássuk a fától az erdőt. És bizony a tudományra is hat a médiasiker, sok kutató szeret részigazságokkal a figyelem középpontjába kerülni, sok eredményt pedig kifejezetten a kutatást szponzorálók anyagi érdekei motiválnak.

A vörösbor fogyasztás egészségvédő hatásáról sokat hallunk, olvasunk, de vajon el kell ezt mind hinnünk?

A "francia paradoxon"

Már Samul Black ír orvos 1819-ben észrevette, hogy nagyjából azonos táplálkozás mellett, az angolok ötször gyakrabban halnak meg szív- és érrendszer eredetű halálban, mint a franciák. A jelenséget elnevezte francia-paradoxonnak. 160 évvel később a francia paradoxon modern megfogalmazása így hangzott: azonos koleszterinszint mellett miért halnak meg szívbetegségben ötször gyakrabban az angolok a franciákhoz képest. És a megoldás: mert a franciák sok vörösbort fogyasztanak. A statisztika bejött. A franciák tényleg sok vörösbort fogyasztanak. A világon több millió fantáziátlan kutató várja, hogy ölébe hulljon a nagy ötlet, így sok ezren vetették rá magukat a vörös bor áldásos hatásainak kutatására is. Sok ezer kutató elhitte, hogy a vörösbor csökkenti hihetetlen mértékben a franciák szív eredetű halálozását, s úgy gondolták, már csak meg kell találni a vörösborban azt az anyagot, ami a védőhatást eredményezi.

Csakhogy az egész kutatási irányzattal két gond van.

Egyrészt egészen biztos, hogy ha holnap valaki azt állítja, a száraz kenyér véd a rák ellen, kutatók legalább egy összetevőt fognak találni benne, amely kivonva és sűrítve lombikban, vagy állatkísérletekben vizsgálva véd az érelmeszesedéssel szemben. De vajon mennyit kéne fogyasztani belőle, hogy mérhető hatása legyen?

Másrészt egy dologra kevesen gondoltak: mi van, ha nincs is francia paradoxon? Vagyis, mi van, ha nincs is mit megmagyarázni?

Létezik-e a francia paradoxon?

A francia paradoxon arra a tudományos közhiedelemre épít, hogy a sok koleszterin tartalmú étel fogyasztása szívbetegséget okoz.

Uffe Ravnskov svéd kutató évtizedek óta vitatja a koleszterinhipotézist, s 2000-ben, Amerikában megjelent "Koleszterin mítosz" című könyvében sok száz vizsgálatot idézve cáfolja azt az állítást, hogy az elfogyasztott ételek koleszterin tartalma befolyással volna a szívbetegség kialakulására. A fiatalon elhunyt nagyszerű kutató, Dr. Légrády Péter "Tojás, táplálkozás, egészség" c. könyvében ugyanerre a következtetésre jut. 2006-ban nagy felbolydulást támadt a koleszterin-hipotézist vallók körében, amikor publikálták 49 000 nő 8 éves követéses vizsgálatának eredményét: a kevesebb koleszterint fogyasztók körében semmivel nem csökkent a szív- és érrendszeri megbetegedés és halálozás.

A kérdés persze marad: miért halnak meg kevésbé a franciák szívbetegségben? Két angol kutató nagyító alá vette a kérdést, és bizonyították, hogy a franciáknál az érelmeszesedésből fakadó halálozást gyakran félrediagnosztizálják, és tisztázatlan eredetű halálnak könyvelik el. Ez máris felelős 20% különbségért! Az is kiderült, hogy a francia nők harmad annyian dohányoznak, így ez is erősen javítja a nemzeti szívhalálozási átlagot. Felmerült az is, vajon nincs-e különbség a két nemzet egészségvédő magatartásában? Kimutatták, hogy a francia szívbetegek közt kétszer annyian szednek aszpirint, négyszer annyian véralvadás gátlókat, és több mint kétszer annyian szívritmus szabályozó gyógyszereket, vagyis a franciák sokkal jobban vigyáznak magukra. És végül van egy fontos tényező, ami eddig mindenki figyelmét elkerülte: a D vitamin.

A D vitamin szedése 30%-al csökkenti a szívbetegség kockázatát, derült ki egy 10 000 nő 11 éves követéses vizsgálatából. Anglia az angol kór hazája volt, a ködös, esős országban jóval kevesebb napfény éri a lakosságot, következésképen kevesebb D vitamint szintetizálódik bőrükben. Az angolok kevesebb D vitamin tartalékkal indulnak neki a télnek, így nem meglepő, hogy Angliában télen 20%-al több szívhalál fordul elő, mint Franciaországban. A napsütéses órák száma északról délre halad, és érdekes mód mindkét országban északról délre haladva csökken a szíveredetű halálozás, miközben a borfogyasztásban Észak- és Dél-Franciaország közt nincs különbség.

Úgy tűnik tehát, hogy a francia paradoxon -állítja sok kutató-, jól hangzó, szenzációvadász elmélet, amely a fél világot megbolondítva elhitette, hogy a vörösbor védi a franciákat.

Vagy mégis?

Ha a francia paradoxon meg is dőlt, sok vizsgálat látszólag mégis igazolta, hogy aki mérsékelt vörösborfogyasztó, védettebb a szívbetegséggel szemben.

De kik azok a "vörösborfogyasztók"? Az emberek nem vaktában választanak italokat, hanem társadalmi hovatartozásuk szerint.

Anne Tj?nneland és munkatársai 2001-ben 48 763 dán személy táplálkozását és alkoholfogyasztását elemezte. Bizonyították, hogy a vörösbort kedvelők kétszer gyakrabban ettek salátákat, zöldséget, halat, olíva olajat, mint a sörivók vagy a töményet fogyasztók. John C. Barefoot és munkatársai 2002-es vizsgálata azt mutatta, hogy akik vörösbort fogyasztanak, azok kevesebbet dohányoznak (!), több zöldséget és gyümölcsöt és kevesebb vörös húst esznek.

Magyarán a vörösborfogyasztók, legalábbis Európában, azon réteghez tartoznak, akik egészségesebb életet élnek. Nem meglepő módon, Naja R. Nielsen és munkatársai 2004-es vizsgálata szerint a borfogyasztók iskolázottabbak és vagyonosabbak a sör és tömény alkoholt fogyasztókhoz képest. Az angol köztisztviselők közt ugyanezt az összefüggést találták: a vörösbor-ivók iskolázottabbak, magasabb jövedelműek és egészségesebben táplálkoznak. Poul Suadicani és munkatársai 1997-es vizsgálata szerint az alsóbb osztályba tartozás másfélszeres kockázatot jelent a szívbetegség szempontjából.

Összességében tehát a "vörösbor mítosz" elszállt: nem a vörösborfogyasztás, hanem a vörösbort fogyasztók egyéb jellemzői magyarázzák a védőhatást.


Az alkohol-mítosz

A vörösbor védőhatását más oldalról is kikezdték. Amikor összehasonlították különféle nemzetek alkoholfogyasztását, hogy nem a vörösborban rejlő specifikus hatóanyagról lehet szó, hiszen bármilyen alkoholról kimutatható a védőhatás.

Eric B. Rimm és munkatársai 1996-ban 10 követéses vizsgálatot tekintettek át, s arra következtettek, hogy akár vörösbort, akár fehéret, akár sört iszik valaki, ha azt issza mértékkel, ami adott országban szokásos, akkor kisebb a kockázata a szívhalálra, mint az absztinenseknek vagy az erősen ivóknak. Amerikában, pl. a sör a "védőital", legalábbis Arthur Klatsky és munkatársai 1993-ban 130 000 amerikai felnőtt alkohol fogyasztását elemezve erre következtettek.

Giovanni Corrao és munkatársai 2000-ben 51 vizsgálat átfogó elemzése alapján arra következtettek, hogy a bármilyen könnyű alkoholos italt mértékkel (25 g alkohol naponta) fogyasztóknak 25%-al alacsonyabb a szívbetegségre való kockázata, összehasonlítva az absztinensekkel. Ez nagyon jól hangzik annak, aki szeret időnként felhajtani egy pohárkával. De egy 115 000 személyre kiterjedő elemzésből az derül ki, hogy már ez a mérsékelt alkohol fogyasztás is kétszeresére növeli a nyelőcsőben ill. a szájban kialakuló rák kockázatát.

"Absztinensek" és absztinensek

De vajon a mérsékelt alkoholfogyasztás és a csökkent kardiovaszkuláris kockázat közti kapcsolat mennyire hihető? Annyira, amennyire szeretnénk továbbra is inni? A kérdés megválaszolása megint rámutat arra, hogy sok költséges vizsgálat mennyire légből kapott és átgondolatlan. Makacsul idézett összefüggés, hogy az absztinencia egészségkárosító, ami egyeseket szinte már arra ragadtat, hogy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére az alkoholfogyasztást ajánlják. De hát kik is azok az absztinensek, és mi jellemzi őket? Az absztinenciának igen sok oka lehet, nem szerencsés a különféle okokból "nem ivókat" egy kategóriába tenni.

Pl. van, aki erkölcsi és vallási meggyőződésből nem iszik.

Amerikában vizsgálták az absztinens mormonok és az adventisták halálozási arányát, és mind a szív- mind a rákhalálozás alacsonyabb volt köztük az átlagnépességhez viszonyítva. Dániában szintén vizsgálták az adventistákat, és ugyanezt az eredményt kapták. Hogy a vallás hatását kiszűrjék, egy további vizsgálatban összehasonlítottak absztinens mormonokat mérsékelten alkoholizáló egyéb vallásúakkal: a mormonok megint "győztek". A normál absztinencia tehát kifejezetten előnyös.


Honnan származik tehát az a tudományos hiedelem, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás jobb, mint az absztinencia? A kérdés elemzése megint csak arra mutat rá, hogy drága vizsgálatok milyen primitív hibákon buknak el.

Az "absztinens kontra moderált ivó" összehasonlításban a félrevezető következtetéseket az eredményezi, hogy az egy kortyot sem ivók közé sorolják azokat is, akik absztinensek, és azokat is, akik korábban mértéktelenül ittak, majd leszoktak, mert májuk, szívük már tönkrement, s esetleg bőrük alatt már kapszulát hordanak, mely italfogyasztásra hányingert okoz.

Yoshitaka Tsubono és munkatársai 2001-ben 25 279 személy hét éves követéses vizsgálata során először összehasonlították az absztinensek és a mérsékelten ivók halálozását. Ekkor úgy tűnt, a mérsékelten ivók 30%-al kisebb eséllyel halnak meg. Amikor azonban az absztinensek közül kiszelektálták a korábban erősen ivókat, akik igencsak rossz életkilátásokkal bírtak, kiderült, hogy az absztinensek összhalálozás tekintetében semmivel nincsenek rosszabb helyzetben, mint a mérsékelt ivók.

Ráadásul sok ember azért absztinens élethossziglan, mert eleve gyenge és beteges, ők statisztikai értelemben lerontják az absztinensek életkilátásait. Valószínűleg nélkülük egyértelmű fölény mutatkozna az absztinensek javára.

A vörösbor egészségvédő mítosza még sokáig kiirthatatlan lesz az emberek fejéből. A kutatás is még gőzerővel folyik, a vörösborban különféle rákellenes anyagokat mutatnak ki, amelyek lombikban, vagy állatkísérletekben gátolják a daganatok kifejlődését, de humán vizsgálatokban pl. éppenséggel fokozott mellrák kockázatot mutattak ki vörösborfogyasztók körében.

Amíg a bortermelők és a borfogyasztók érdekei egybevágnak, és amíg hiszünk a meséknek, addig biztosan újabb és újabb vizsgálatok fognak megjelenni arról, milyen jó is idegméreggel koccintgatni.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre