Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Az apaságról

Hosszú éveken át célozgattam minden június elején, hogy "tudjátok, hogy apák napja lesz hamarosan?", de családom nőtagjai csak mosolyogtak, és soha nem kaptam semmit. Hát a papákat nem sokra becsülik.

 

A Google adatkezelési elvei

 

 

 

Én azért ezt annak tudtam be, hogy úgy gondolták, egy ilyen nagy culának, mint én, már minek az ajándék. apának lenni különben sem egy hőstett, hanem életmód.

Végülis ezzel én is egyetértettem, egy apának kutya kötelessége jó apának lenni. Igyekeztem is, amennyire tudtam. Mivel a Kis Októberi Forradalomból kifolyólag nekem sajnos nem volt apám, ezért felnőtt fejjel nekem kellett kitalálnom, mit is csinál egy apa. Minden rosszban van valami jó, nem örököltem meg a tradicionális apamodellt, hanem pszichológusként felépítettem egy vadi újat. Persze nem úgy, hogy egyik percben néztem a szakkönyveket, hogy mit csináljak a másik percben. Hanem csak úgy a magam elgondolása szerint. Mellesleg azt hittem, mindenki valami hasonlót gondol az apaságról. Aztán lassan kezdtem rájönni, hogy nem, bizony elég hülye apukák is vannak, akik verik a gyereküket, ordibálnak velük, parancsolgatnak nekik, sőt!


A gyanú ébredése

Aztán, mióta evolúciós pszichológiával foglalkozom, az a határozott meggyőződésem alakult ki, hogy ezen nincs is mit csodálkozni. Az apaságnak jószerivel nincs is története. Mitől lennének a mai apák jók, ha soha nem volt az ember evolúciós történelmében ilyen? Persze, ne túlozzak, sok jó apa van. Némelyiken látszik, hogy erőlködnie kell ezért, másoknak könnyedén jön, mint víz a csapból, de ők az elfajzott férfiak. Figyeljük csak meg, a férfias apák mindig dobálják a gyereküket, meg birkóznak vele, a figyelmes apák meg beszélgetnek velük, vagy társasjátékoznak. A dobálózós apukák úgy viselkednek a gyerekükkel, mint az emberek idegen kutyusokkal. Minden gyerek szereti, ha dobálják, ezért ez tuti módszer a gyermek megnevettetésére, csakhogy nincs benne semmi személyes, ahogy a kutyák is szeretik, ha megsimogatják a fejüket, legyen az akárki barátságos idegen.

A nő, a férfi és a gyermek

Az evolúciós pszichológia ABC-jéhez tartozik a szülői befektetési modell. Eszerint a nő a gyereknél nagybefektető, mert kihordja, megszüli - és akkor is felneveli, ha a férfi már árkon-bokron túl van. A férfi meg kisbefektető, mert ha nem cifrázza a dolgot, két perc alatt képes megtermékenyíteni egy nőt, és ha jobb dolga akad, odább is áll. A nők ezért válogatósak, de hasonlattal élve, ha csak hibás gyümölcs van az árusnál, a maximum, amire törekedni lehet, hogy a legkevésbé rohadtat válasszuk. Végülis szaporodni muszáj, erre van kitalálva az egész evolúció. Richard Dawkins már régen megfejtette, hogy nem is mi akarunk szaporodni, hanem a génjeink. Az ember a gének titkos tervének csupán végrehajtója.


Mivel a férfi kisbefektető, ezért elvileg nagyon sok nőt meg tudna termékenyíteni, egy nő viszont korlátozott számú gyermeket képes csak világra hozni. Persze a marokkói Moulay Ismail ibn Sharif szultánnak lehetett 867 gyermeke, és a meddőségi klinikán a saját spermájával dolgozó orvosnak, Bertold Wiesnernek is születhetett ezer gyermeke, de ők a kivételek. A férfiak nőhöz jutását ugyanis a többi férfi hasonló vágya korlátozza. Ezért a férfiak többsége beletörődik sorsába, és kitart felesége mellett. A szex a férfinek létszükséglete, ezért sok mindent hajlandó megtenni. De a legtöbb természeti népnél a férfiak nem a gyerekekkel foglalkoznak. Az evolúcióban mindent a kényszerek mozgatnak, s a gyermek a legtöbb népnél apa nélkül is felnő. Akkor meg minek strapálja magát a férfi?

A férfi, mint udvarló

Fel is merült a kérdés, hogy akkor miért jár el a férfi vadászni, miért hoz haza élelmet, miért segédkezik néha mégis, ha már végkép nincs a környéken senki, a gyermek meg bömböl. A válasz egyszerű: a férfi a családban nem apaként, hanem udvarlóként van jelen. A szexért hajlandó minimális igyekezetet tanúsítani, mert a nő kedvébe akar járni. Sok természeti népnél az a férfiről a vélemény, hogy többet eszik, mint amennyit hazahoz, csak zavaró tényező az állandó téblábolásával, sőt, ha dühbe gurul, még veszélyes is tud lenni a nőre meg a gyerekekre. A nők termelik meg az ennivaló legalább 60%-át, és csak mi korunkban alakult úgy, hogy a nők gyenge kis mimózák, a régi korok női (lásd. pl. egri nők) meg tudták védeni magukat, ha akarták, különösen, ha több nő összefogott.


Az Aka és a Mundurucu törzs apái

Az aka pigmeusok apáiról kéne az Apa szobrát megmintázni. A nőkkel teljesen azonos módon pátyolgatják a gyerekeiket, ölelgetik, csókolgatják őket, játszanak velük, amint visszatérnek a vadászatból, etetik és tisztába is rakják őket. Persze, aka apák közt is van azért különbség, de a legrosszabb aka apa is jobb, mint más népek legjobb apái. Az akákhoz hasonlóan jó apukák a malajziai batek apák. De aztán vége, a sort nem tudjuk folytatni.

Mi jellemzi ezt a két népet? A nők és a férfiak egyenlők, együtt vadásznak és gyűjtögetnek, a nőknek ugyanannyi joga van, mint a férfinak, semmilyen megkülönböztetést nem alkalmaznak. Ezt az egyenlőséget az életkörülmények határozzák meg. A család és a gyermekek csak akkor maradnak életben, ha mind a férfi, mind a nő teljes erőbedobással dolgozik ezen.

Az apai stílus egy elrettentő példája viszont a Mundurucu törzs férfiainak viselkedése. A mundurucuk régen rettegett fejvadászok voltak, ezt amolyan férfi virtusból űzték. A Mundurucu falu szerkezete úgy néz ki, hogy sok kis házikó vesz körül egy nagy házat. A nagy ház a férfi-ház, a férfiak itt élnek, itt is alszanak. Egész nap politizálnak vagy fegyveres támadáson törik a fejüket. A kis házakban laknak a nők és a gyerekek. A nőket tisztátalannak tartják, megvetik őket. Az ötéves kort elért fiúk már a férfiházban laknak, és megtanulják, hogyan kell a nőkkel bánni. Csak a nők dolgoznak, kertművelésből élnek, a férfiak meg, ha van kedvük, vadászgatnak, de az elejtett állat húsát nem gyerekeiknek adják, hanem szexuális szolgáltatások fejében a nőnek. Apai viselkedés nincs. Férfi és nő viszonyát a viszonylagos bőség határozza meg.


Gazdasági viszonyok és apaság

Az antropológiai kutatások alapján megállapítható, hogy férfi és nő viszonyát és az apasághoz való hozzáállást a termelési viszonyok határozzák meg. A legjobb apák azoknál a természeti népeknél találhatók, ahol a férfiak és nők vállán nagyjából azonos terhek nyugszanak. A kertművelő népeknél már ritkábban találunk jó apaságot, a pásztornépeknél az apafunkció már csak gazdasági jellegű, és a földművelőknél a legrosszabb a helyzet. Az a szabály, hogy minél meghatározóbb szerepet tölt be a férfi a család és törzs fenntartásában, annál inkább kivonja magát az apai szerep alól. Teszi ezt azért, mert pusztán az az érdeke, hogy minél több gyereke felnőjön, nem az, hogy a lelkét melengesse a gyermekek dajkálásával.

Regényekből és filmekből jól ismerjük, hogy az utóbbi pár száz évben az apák ugyanilyen távolságtartók voltak. A feudális világban a férj élet-halál ura volt, s az apaság a gyermek birtoklását jelentette, nem a vele való foglalkozást. A polgári család finomabb változatban ezt vitte tovább: a férj dolgozott, az asszony otthon nevelte a gyerekeket, s apa maximum legeltette szemét a gyerekein, mint a jó juhász a nyáján. Ezt örökölte meg a mi korunk is, azzal a különbséggel, hogy most már a nő is dolgozik, de azért legtöbb családban neki van valós kapcsolata a gyerekekkel.

A férfiak gyakran azért is válnak el könnyedén, mert feleségükkel megromlott a kapcsolatuk, gyerekeikkel meg sosem volt igazán közeli a viszony.

A természeti népeknél is ismert a válás, s némely törzsnél ez fokozza annak a kockázatát, hogy a nőnél hátrahagyott gyerekek közül többen meghalnak. Például ez a helyzet a tsimanéknél. Ám ennek ellenére a férfiak mégis odébbállnak, mert az új családban született gyerekekkel együtt még akkor is több gyerekük lesz, ha néhány az előző házasságban meghal. Az evolúciós szaporodási siker logikája már csak ilyen kegyetlen.


Férfi agy, női agy

Az Asperger autizmus sajátosságait vizsgálva Simon Baron-Cohen kutató alkotta azt a teóriát, hogy az autizmus tulajdonképpen a szélsőséges férfiagy jellegzetességeit mutatja. Az evolúció során a férfi agya arra specializálódott, hogy megértse a világ működését, azaz ismerje fel az állatok viselkedésében, az időjárásban a törvényszerűségeket, értse meg a hasznos tárgyal alkotásához szükséges törvényszerűségeket, de még a dárdahajítás is a mozgás törvényeinek megértést jelenti. A férfi agy tehát rendszeralkotó, a világ megismerésére fejlődött ki.

A női agy viszont az empátiára specializálódott, ezért a nők jól értik a gyermek sírásából is a szükségleteit, jól veszik a metakommunikációt, olvasnak mások gondolataiban és érzelmeiben. A nő olyan, mint egy emberekre irányított vevőkészülék, a férfi pedig egy világűrt kémlelő teleszkóp és egy egysejtűeket tanulmányozó mikroszkóp objektivitásával vizsgálja a világot.

Ha semmi mást nem tudnák, már ebből is arra tudnánk következtetni, hogy az isten is (és az evolúció is) a nőt a gyermek felnevelésére teremtette, míg a férfinek e téren nem osztottak lapot. Persze nem minden férfi hordoz a koponyájában szélsőséges férfiagyat, és ha némely férfi rendetlenségét elnézzük, a rendszeralkotó képességet is túlzásnak érezhetjük. De tény, hogy sok férfiben nem teng túl az empátia akkor sem, ha a saját térfelükön, a világ megértésében sem jeleskednek.

Összességében a természet a férfit csak nemző értelemben teremtette apának, a gondoskodás a részéről opcionális. Nem véletlen, hogy a nők többsége ösztönösen a femininebb férfiakat tekinti családszeretőnek, mert náluk a rendszeralkotói és az empátiás képesség kellemes elegye található meg. De így még kevésbé értem, miért nem kapok soha semmit?

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre