Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Az ember nem lehet elég okos...

Mi a teendő, ha egy híres, nagy tudású, kedves, meggyőző, stb. orvos olyat javasol, ami valahogy nem megy le a torkunkon. Ilyenkor nem árt, ha hallgatunk a bennünk megszólaló kisördögre. Legfeljebb a végén mégiscsak az orvosnak adunk igazat. De hátha mégse.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Igazság szerint eddigi életem során szinte mindig kedves, javamat akaró orvossal találkoztam. Ezt azért tartom fontosnak előrebocsátani, mert gyakran ér az a vád, hogy "orvosellenes" vagyok. Tény, hogy szkeptikus vagyok az akadémikus orvoslással szemben, és ez végülis mindig konkrét orvosokon csapódott és csapódik le, hiszen adott pillanatban egy konkrét személy mondja teljes meggyőződéssel azt, ami akár első hallásra is megkérdőjelezhető. Ha valami konkrét bajjal megy az ember orvoshoz, azzal találja szembe magát, hogy orvosa túlságosan azonosul azzal a diagnózissal vagy kezelési ajánlással, amit ő jónak lát és rögtön személyes sértésnek veszi, ha páciense kételkedik, vagy esetleg egyenesen nem ért vele egyet. Nyilván sok összetevős ez a jelenség. Valószínűleg sok orvos éli át pályája elején a bizonytalanság okozta szorongást, amit az idők folyamán úgy old meg, hogy ellesi idősebb kollégáitól a határozottságot és magabiztosságot, ami együtt jár azzal belső hittel, hogy amire ő a tünetekből következtet, az a lehető legjobb diagnózis. A kétely tagadása gőghöz és a tévedhetetlenség illúziójához vezet, ami táptalaja a tekintélyelvűségnek. Az orvosok rémálma az un. "nehéz beteg", aki vitatkozik, elő akarja adni saját elképzeléseit betegsége okáról és mibenlétéről. Az akadékoskodással azonban az ilyen beteg akarva-akaratlanul is az orvos tudását kérdőjelezi meg. De hát végülis a beteg testéről és egészségéről van szó, miért is ne lehetne neki véleménye, és miért ne vágyna arra, hogy győzzék meg valami beavatkozás vagy gyógyszer feltétlen szükségességéről.


A műszer jobban tudja

Pár napja egy ismerősöm írt nekem, hogy magas lett a vérnyomása, holott két éve paleózik, és ugye paleóra éppen normalizálódni szokott a vérnyomás. Ráadásul neki előtte sem volt ilyen problémája. Másra nem tudtam gondolni, minthogy valami stressz hatása alatt áll. Ma felhívott, hogy elmesélje, mi történt. Egy nagyhírű kardiológushoz ment el, hogy szokásos éves kontrollját elvégeztesse. Az rátett egy 24 órás monitort, s amikor ismerősöm visszament az eredménnyel, az orvos megállapította, hogy bizony magas a vérnyomása. Már írta is a receptet. Ismerősöm közbevetette, hogy amíg a monitor rajta volt, ő is megmérte vérnyomását otthoni készülékével, és az normál értékeket mutatott. Elvitte a készülékét beméretni, és azt hitelesnek találták. Az orvos erre azt mondta, a szervizben nyilván nem értenek hozzá. De azért ő is megmérte ismerősöm vérnyomását és normálisnak találta. Ennek ellenére átadta a receptet, hogy ezt mostantól szedni kell. Mert az ő készüléke nem tévedhet. Ismerősöm szkeptikus, lelkiismeretes ember, felkeresett hát egy másik kardiológust, aki megállapította, hogy nincs szó magas vérnyomásról, s kollégájára csak a fejét csóválta. Vajon a neves doktornak hány páciense szed fölöslegesen gyógyszert állítólagos magas vérnyomása ellen?


Olykor kell egy kis józan ész is

Negyven körül lehettem, mikor egy reggel egy autóriasztó vijjogására ébredtem. Eléggé dühös lettem, pláne, miután másnap, sőt harmadnap is megismétlődött az eset. Aztán gondolkodóba estem kicsit azon, hogy feleségem nem hallotta a riasztót, és különben is, mitől kapcsolna be következetesen egy autóriasztó minden reggel? És akkor némi kis rémülettel fedeztem fel, hogy a vijjogás a saját fülemben van. Pár nap alatt ugyanis annyira felerősödött, hogy már éberen is hallottam. Akkoriban már sokat lehetett hallani a tinnitusról, sőt én is kezeltem egy pácienst ilyen panasszal, akinél a pszichoterápia csak arra irányult, hogy tanuljon meg együtt élni a fülzúgásával, mivel az orvosi eszközökkel kezelhetetlennek bizonyult. Na, de hátha az enyém gyógyítható. Felkerestem hát a Fül-Orr- Gégészeti klinikát, ahol gondosan megvizsgáltak, majd egy fiatal orvos minden magyarázat nélkül átadott nekem egy agyi értágító receptet. Elképedve néztem rá. Ilyen korban agyi érszűkület?, kérdeztem. Ha nem ért egyet ezzel, nem tudok mit tenni, felelte az orvos, és faképnél hagyott. Első utam egy orvosi könyvesboltba vezetett, s megvettem ott azt a tankönyvet, amiből ez a fiatal orvos is vizsgázott. Megtudtam belőle, hogy a fülzúgás lehet centrális, azaz agyi eredetű és perifériás, amikor a fülben van probléma. A perifériás fülzúgás egyik oka lehet a középfülben fennálló gyulladás; ilyenkor a gyulladt szövetben kitágulnak az erek, és a surrogó vér hangját halljuk zúgásnak, olykor sípolásnak. Ennek a típusnak jellegzetes tulajdonsága, hogy vérnyomásváltozásra, pl. hirtelen felálláskor vagy a fej elforgatásakor változik a zúgás erőssége és frekvenciája. Ez volt nekem. Eszembe jutott, hogy a sípolás megjelenése előtt erős náthám volt, és a fülem is eldugult tőle. Vagyis a nátha okozott egy kis gyulladás a középfülemben. Most menjek vissza győzködni egy orvost? Ezt reménytelennek láttam. Akkoriban árultak egy ephedrin tartalmú gyógyszert a nátha okozta nyálkahártya duzzanat csökkentésére. Szedni kezdtem, s hatására egészen elhalkult a fülemben a zúgás - viszont bárhol ülve elaludtam. Törni kezdtem a fejemet, hogy lehetne ezt a kis gyulladás a középfülemben megszüntetni. Akkoriban még kapható volt a Bioparox nevű antibiotikus spray. Befújtam a garatomba, majd ahogy a fülünket szoktuk kidugítani, az antibiotikus párát felnyomtam az Eustach kürtön keresztül a fülembe. És lássanak csodát, pár nap múlva örökre elmúlt a fülzúgás, amivel amúgy életem végéig együtt kellet volna élnem. Pár hónappal később én voltam a betegfelvevő intézetünk pszichoterápiás ambulanciáján.


Megjelent egy kétségbeesett nő, aki hajszálra elmesélte az én történetemet, náthástól, orvosostól. Elmondtam neki, mi a teendő, de többet nem hallottam róla. Talán nem is hitt nekem. Pár év múlva egy páciensem panaszolta el ugyanezt. Neki is javasoltam a módszert, s már következő hétre elmúlt a fülzúgása. Azóta találgatom, hány tinitusszal kezelt embert lehetne a "módszeremmel" meggyógyítani.

Legjobb kezelés a nem-kezelés?

Nálam a könyvírás úgy néz ki, hogy két hónapra kivonom magam a forgalomból és reggeltő estig csak gépelek. Utolsó előtti könyvem írásakor, hogy a kondimat ne veszítsem el, kétnaponta súlyzóztam is. Ez már sok volt a könyökömnek, kialakult a teniszkönyök, vagy inkább íráskönyök. Ez tulajdonképpen egy ínhüvelygyulladás. Akinek nem volt még ilyen, ne is legyen, de hogy képben legyen, mi is az, képzelje el, hogy szinte bármilyen alkarral vagy kézzel végzett mozdulatot éles fájdalom kísér a könyökben és a körülötte lévő területen. Próbáltam én pihentetni, krémekkel kenegetni, éjszakánként tapaszokkal a könyökömön aludtam, de nem javult. Egy évig nem javult, így mentem neki a következő könyvem írásának. Ez végkép nem tett jót neki. Beadtam a derekam, jöjjön az orvosi kezelés. Bejelentkeztem hát egy jónevű sportorvos magánrendelésére, de vagy két hónappal későbbre kaptam időpontot. Közben feleségem talált egy hirdetést, ahol valami szerkezettel kezelik az ilyen problémát és azonnal fogadnak is. Elmentem hát, gondolván, ártani nem árt. Egy nagyon lelkiismeretes masszőrnő foglalkozott a kezemmel hosszasan, majd jött a gép, ami kattogva ütögette a fájós inaimat. Utána kifejezetten rosszabb volt, de nem adtam fel, még háromszor elmentem, de javulást nem tapasztaltam. Végre bejutottam a sportorvoshoz, aki egyből közölte enyhe rosszallással az arcán, hogy ez a kattogós módszer, a lökéshullám terápia nem alkalmas a teniszkönyök kezelésére. Sebaj, gondoltam, most már jó kezekben vagyok. Kaptam egy szteroid injekciót, és napokon belül jelentősen csökkent a fájdalom. Egy ideig, de aztán pár hét múlva kezdett visszatérni a fájdalom. Még kicsit vártam, hátha a türelem segít, de aztán elmentem egy újabb, még később meg egy harmadik szteroid injekcióra. A harmadiknál aggódva érdeklődtem, hogy mi lesz, ha ez sem segít. Akkor fel kell vágni a könyökét és lekaparni a gyulladt csonthártyát és leválasztani az ínat, volt a válasz. Kérdő tekintetemre hozzátette: Ezek majd visszanőnek. És a gyógyulás mennyi ideig fog tartani? Kb. egy hónap. Na meg utána a rehabilitáció, gondoltam.


Megköszöntem, s arra gondoltam, nekem nem ez a járható út. Otthon rákerestem az orvosi szaklapok (PubMed) adatbázisában, mi a megfelelő kezelés. A metaanalízisek szerint mind a szteroid, mind a műtéti, mind a lökéshullám terápia placebo hatású (Kroslak és Murrell, 2018; Smidt és mtsi., 2002; Buchbinder és mtsi., 2005) ). Hát ennek előbb is utánanézhettem volna. Lányom erősködött, hogy ő ismer egy funkcionális terapeutát, az lesz a megoldás. Hát legyen! Felkerestem a hölgyet. Meghallgatta a történetemet, majd azt mondta, nézzük meg a hátam. Csomókat talált, amiket kimasszírozott, majd olyan gyakorlatokat mutatott, amiknek láthatólag semmi köze nem volt a könyökömhöz, inkább amolyan törzserősítő gyakorlatok voltak. De hát valakinek hinni kell. Szorgalmasan végeztem hát minden nap a gyakorlatokat, és kezdtem érezni, hogy erősödöm. Mert bizony két éve már semmit nem tudtam edzeni. Újabb látogatásomkor újabb gyakorlatokat kaptam, a könyökömmel továbbra sem foglalkoztunk. De a könyököm mégis elkezdett javulni. És úgy általában is, javult a tartásom és tovább erősödtem. Aztán ketlebellezni (ez egy füles súly, most tartok a 16 kilósnál) is megtanultam, s már régen nem is foglalkozom a könyökömmel. Ami néha még jelez, ha túlerőltetem (a minap megtöltöttem egy hat köbméteres konténert földdel és fával), de másnapra mindig el is múlik.

Egy gyanakvó orvos

Jerome Goppman orvos írta le saját történetét a "Hogyan gondolkodnak az orvosok" című könyvében (Goppman, 2011). Neki a sok gépeléstől a jobb csuklójában alakult ki ínhüvelygyulladás, majd pár véletlen ütés elszenvedése után a keze időnként fájdalmasan bedagadt. Ő is várt egy évig, majd felkereste Dr.A-t, az ismert sportorvost. Az cisztákat talált a kézcsontokban, és javasolta, tegyék sínbe a kezet. Egy évig járt Dr. A-hoz, de a "sínezésre" semmi javulás nem történt. Dr. A- végül azt mondta, ez túlérzékeny ízületi hártya lehet. Megoldásként egy kockázatos műtétet javasolt. Goppman ezért felkereste Dr.B-t, aki alapos vizsgálat után három egymást követő műtétet javasolt; a felépülési idő 18-24 hónap. Ezek után Goppman az egyik leghíresebb kézsebészhez, Dr. C-hez szerzett időpontot, aki 5 perc tanakodás után artroszkópiás (egy kis kamerát juttatnak be az ízületbe) vizsgálatot írt elő. Arra kérdésre, hogy mit várnak a vizsgálattól, az asszisztens azt válaszolta, hogy "majd meglátjuk".


Végül csak sikerült Dr. C-ből kipréselni, hogy ő mészlerakódásra gyanakszik. Goppman egy tankönyvben utána nézett, és belátta, hogy Dr. C fölöslegesen akarna artroszkópiát alkalmazni és a mészlerakódásokat az eddigi vizsgálatok már rég kizárták. Egy újabb orvos végül megfejtette a baj okát, de sebésznek tapasztalatlan volt, így végül Dr. E végezte el a szükséges műtétet. Ha Dr. Goppman nem mérlegelte volna alaposan kollégái javaslatait és személyiségeit, ki tudja, ma működne még egyáltalán a jobb keze. Kitartásához az adott erőt, hogy egy hátfájása kapcsán egyszer már elhitte, hogy csigolyaegyesítő műtét fog segíteni rajta, amit azóta többször is megbánt.

Mindenkinek van a tarsolyában 5 ilyen történet. Sokféle tanulság levonható volna. Az enyém így szól: az egészségemért egyedül én vagyok felelős. Aki rábízza másra, könnyen pórul járhat.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

Goppman, J: Hogyan gondolkodnak az orvosok? akadémia, 2011.

Buchbinder R, Green SE, Youd JM, Assendelft WJ, Barnsley L, Smidt N. Shock wave therapy for lateral elbow pain. Cochrane Database Syst Rev. 2005 Oct 19;(4):CD003524.

Smidt N, Assendelft WJ, van der Windt DA, Hay EM, Buchbinder R, Bouter LM. Corticosteroid injections for lateral epicondylitis: a systematic review. Pain. 2002 Mar;96(1-2):23-40.

Kroslak M, Murrell GAC. Surgical Treatment of Lateral Epicondylitis: A Prospective, Randomized, Double-Blinded, Placebo-Controlled Clinical Trial. Am J Sports Med. 2018 Apr;46(5):1106-1113.