Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

GMI Reporter:
Az orvos átlagosan 11 másodperc után félbeszakítja a rendelését felkereső beteget

Fordította: Czárán Judit

Forrás:GMI Reporter: Patients Get 11 Seconds To Explain Reason For Visit Before Doctors Interrupt GreenMedInfo July 20th 2018

Érezte már úgy az orvosnál, hogy sürgetik? Mert ha igen, akkor valószínűleg nem képzelődött. Ugyanis, ha az ember van olyan szerencsés, hogy egyáltalán megkérdezik tőle, mi a problémája, nagy eséllyel akkor sincs pár másodpercnél több ideje arra, hogy válaszoljon.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Egy a Journal of General Internal Medicine (Általános Belgyógyászat) című folyóiratban "A beteg problémáinak tisztázása - a regisztrált orvos-beteg találkozások másodlagos elemzése" címen publikált tanulmányban a kutatók rámutatnak, hogy a betegközpontú gyógyítás elsődleges feltétele, hogy tudniillik az orvos megkérdezze a beteget, mi baja, majd végighallgassa őt - sajnos igen gyakran nem áll fenn. Átlagosan mindössze a betegek 36 százalékának volt lehetősége elmondani, miért ment el a rendelésre. És háromból, akit egyáltalán megkérdezett az orvos, miben segíthet, mindössze egynek volt lehetősége ezt 11 másodpercnél hosszabban kifejteni, anélkül, hogy az orvos félbeszakította volna.

A cikk mindenekelőtt arra hívja fel a figyelmet, hogy az empatikus, valóban terápiás hatású kezelés elsődleges feltétele az, hogy az orvos kíváncsi legyen rá, mi a beteg problémája. "A gyógyítás folyamata az orvos-beteg interjúval kezdődik, mert ennek során alakul ki a kapcsolat kettőjük között. Ideális esetben ez a beszélgetés már önmagában terápiás hatású, ha az orvos kellőképpen együtt érző, és fogékony a beteg szükségleteire. A beteg problémáinak feltérképezése és megértése elősegíti és megkönnyíti a kettőjük közti kommunikációt"


Ennek ellenére számos korábbi kutatás is ugyanarra a szomorú eredményre jutott, mint ez a mostani tanulmány.

"Egy, az orvos-beteg kommunikációról szóló 1984-ben Beckman és munkatársai által publikált, annak idején mérföldkőnek számító tanulmány is azt írja, hogy a háziorvosi rendelőkben az esetek 69 százalékában az orvos átlagosan 18 másodperc után félbeszakítja a betegét. 15 évvel később, Marvel és mtsai. azt találták, hogy a háziorvosi rendelőkben tett látogatásoknak csak a 75 százalékában kérdezték meg a beteget a panaszairól, és átlagosan 23 másodpercig hagyták őket beszélni. Hasonló eredményre jutottak Dyche és mtsai 2004-ben: szerintük a háziorvoshoz forduló betegek 60 százalékától kérdezte meg az orvos, hogy mi a problémája, és ebből csak 26% mondhatta el, amit eredetileg szeretett volna, a többieket az orvos átlagosan 16,5 másodperc után félbeszakította."

A kutatókat ezek után legfeljebb az lephette meg, hogy az ő eredményeik még a korábbi vizsgálatok eredményeinél is rosszabbak voltak. Mint mondják: "Kiderült, hogy a betegeknek mindössze pár másodpercük van rá, hogy elmondják, mi bajuk, utána az orvos félbeszakítja őket." És arra a következtetésre jutnak, hogy "nagyon messze vagyunk még a betegközpontú betegellátástól, hiszen ily módon az orvos és a beteg közt nem tud kialakulni partneri kapcsolat, nincs igazi kommunikáció, márpedig ezek hiányában sokszor ki sem derül, mi a beteg igazi problémája".

Az együttérzés hiánya az orvosi gyakorlatban

Az említett vizsgálat eredménye azonban csak a jéghegy csúcsa abban a tekintetben, hogy milyen végzetesen kevés törődést kapnak manapság a betegek az orvosoktól. Ennek egyik oka valószínűleg az orvosképzésben keresendő. Meglepően sok adat igazolja ugyanis, hogy a hagyományos orvosképzés során a medikusokban kifejezetten leépül az empátiára való hajlam. És még nagyobb baj, hogy ennek a készségnek az elvesztése még fel is gyorsul, mikor az orvostanhallgatók tanulmányaik során eljutnak oda, hogy már a gyakorlatban is találkoznak betegekkel.

Egy 2009-ben az Academic Medicine (Akadémiai orvoslás) című folyóiratban "A bajok a harmadik évben kezdődnek: hogyan vesztik el az orvostanhallgatók az empátiára való képességüket" címen publikált követéses vizsgálat eredményeként a szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy "ironikus módon a medikusok empátiára való képessége éppen a gyakorlati képzésük során indul hanyatlásnak, vagyis akkor, mikor személyes kapcsolatba kerülnek a betegekkel, és ezért még nagyobb szükség lenne az empátia gyakorlására."


Egy másik, ugyanebben az folyóiratban "Az empátia elvesztése és annak okai - orvostanhallgatókkal és rezidensekkel végzett vizsgálatok szisztematikus áttekintése" címen megjelent tanulmányban a szerzők 1990-2010 közti adatokat, összesen 18 különböző vizsgálat eredményeit összegezték, és arra jutottak, hogy "A rezidensek körében végzett öt kohorszvizsgálat (egy csoport követése) és két keresztmetszeti vizsgálat szerint az empátiára való készség a rezidens évek alatt szűnik meg. A vizsgálatok eredménye arra enged következtetni, hogy elsősorban a klinikai gyakorlat valamint az oktatás bizonyos 'rejtett', 'formális' és 'informális' elemei okozta szorongás a felelős az empátia leépüléséért."

És a szerzők végkövetkeztetése:

"A feldolgozott vizsgálatok eredményei, különösen a követéses vagy kohorszvizsgálatok adatai alapján bátran kijelenthető, hogy a leendő orvosok empátiára való képességének leépülése az orvosegyetemi, illetve a rezidensképzés alatt a professzionalizmus ellen hat, és veszélyezteti a betegellátás minőségét."

Bár az empátiára való készség fokozatos elvesztése az egyetemi évek, ill. rezidensképzés alatt roppant aggasztó jelenség, még nagyobb baj, hogy ezt a képességüket az érintettek később, orvosi hivatásuk gyakorlása közben sem nyerik vissza.

Egy 2005-ben az Academic Medicine-ben "Hangulati zavarok és az empátiára való készség elvesztése a hároméves belgyógyász szakképzés ideje alatt" címen publikált tanulmányban a kutatók rámutatnak, hogy a képzésük során kialakult hangulatzavarból illetve empátiahiányból soha nem gyógyulnak ki teljesen az orvosok, ami arra enged következtetni, hogy a hagyományos orvosképzés valószínűleg igazi, diagnosztizálható lelki traumát okoz a hallgatók jelentős részének, amit soha nem hevernek ki igazán, és ez a későbbiekben hátrányosan befolyásolja az általuk nyújtott egészségügyi szolgáltatások színvonalát.

Az empátiának ugyanis konkrét, mérhető terápiás hatása van. 2009-ben a kutatók bebizonyították, hogy még egy közönséges megfázás is gyorsabban múlik el, ha az orvos empatikusan bánik a beteggel. És fordítva, ha az orvos negatívan és/vagy közönyösen áll hozzá a beteg panaszaihoz, annak mérhető negatív hatása van, ezt szokták nocebo effektusnak nevezni. Ezzel kapcsolatban hivatkozunk, legutóbbi "A rákdiagnózis sokszor gyorsabban öl, mint maga a rák" című cikkünkre, amelyben rámutattunk, hogy a befejezett öngyilkosság kockázata 16-szor, a szívbetegségben való elhalálozás kockázata pedig 26,9-szer magasabb a betegeknél a rákdiagnózis kézhezvételét követő héten, mint azoknál a betegeknél, akiknél az derül ki, hogy nem rák okozza a panaszaikat.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre