Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi G:
Bennünk élő őseink?

A mikrokimérizmus különös jelenségei

A kiméra amolyan mozaik lény, mint az oroszlánfejű, kecsketestű, kígyófarkú mitikus lény. A mikrokiméria az a jelenség, amikor valakiben genetikailag tőle idegen sejtek találhatók.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Régóta tudtuk, hogy anya és magzata például a közös véráramon át szoros, immunológiai és hormonális kapcsolatban állnak. Ezért veszélyes a magzatra, ha az anya némely fertőző betegségben a terhesség alatt megbetegszik, vagy ha hormonokat, magzatkárosító gyógyszereket szed. Mert ami hat az anyára, az hat a magzatra is. Természetesen fordítva is működik az átvitel, a magzat is bocsájt a vérébe mindenféle anyagokat, amiket aztán az anya véréből ki lehet mutatni és a magzat fejlődésére, egészségére, betegségére, várható születési rendellenességeire lehet következtetni. Ezért szokásos kutatási terület volt mindig is az anya vérében vizsgálgatni, mi kerül át a magzatból az anyába. Az amerikai Nemzeti Egészség Intézetben is van egy részleg, amelyben a magzatok genetikáját és terápiáját kutatják. 1994-ben egy vizsgálatban elfogadhatatlan adatokat kaptak, s először arra gondoltak, a vizsgált minta szennyeződött. Ugyanis a lánymagzattal terhes anya vérében férfitől származó sejteket találtak (Bianchi és mtsi., 1996). Miután tisztázták, hogy nem szennyeződés okozta az eredményt, arra következtettek, hogy a nő korábbi, fiús terhességéből származnak a vérében keringő sejtek. Gyorsan toboroztak 8 nőt, akiknek korábban már voltak terhesek és ebből legalább egy fiús terhesség volt. Meglepetésükre olyat is találtak, akiben nem volt férfieredetű sejt kimutatható, viszont az egyik nőnek 27 évvel korábban volt egy fiús terhessége. Azaz a fiú magzattól eredő sejtek és genetikai maradványok 27 éve keringtek az anyában. Ha belegondolunk abba, hogy a sejt egy kis élőlény, akkor ilyen sejtek csak akkor maradhatnak fenn. A genetikai morzsalékok pedig csak akkor maradhatnak fenn, ha beépülnek az anya sejtjeibe. A jelenséget elnevezték mikrokimérizmusnak, és a kutatások óriás lavinája indult el a témakörben. A mitológiában a kiméra egy hibrid lény; egy ábrázolásában oroszlán, amelynek hátából egy kecske fej kandikál ki, farka vége pedig egy kígyó feje. A mikrokimérizmus arra utal, hogy egy anya hátán sem fog egy fej sem kinőni, viszont a sejtjeibe belepiszkálnak a magzatjaitól kapott sejtek, sejttöredékek.


A mikrokimérizmus kialakulása

Az még érthető, hogy a terhesség során a magzatból az anyába átkerülnek sejtek (maradjunk az egyszerűség kedvért ennél a szónál). Még az is megemészthető, hogy ezek valahogy életben maradnak az anya szervezetében. Azt is érthető, hogy a szülés módja befolyásolja a magzati eredetű mikrokimérizmust. Amikor összehasonlították a normál szülést a császáros szüléssel, utóbbiban kilencszer gyakrabban találtak az anya vérében magzati eredetű sejteket (Shree és mtsi., 2019). Természetesen a spontán vetélés vagy művi abortusz is fokozza a mikrokimérizmus valószínűségét, s ha a beavatkozás sebészi, a magzati sejtek megjelenése az anyai szervezetben valószínűbb, mint pl. a gyógyszeres abortálásnál (Peterson és mtsi., 2012). De lehet még fokozni az izgalmakat. Olyan nőkben is találtak férfi eredetű (Y kromoszómát) tartalmazó sejteket, akiknek sosem volt fiú gyermeke. Az egyik lehetséges ok, hogy a nőnek egy korán, észrevétlenül elhalt fiúmagzatja volt élete során. Az is lehet, hogy egy heterozigóta ikerpárral indult a terhesség, majd annak fiú tagja felszívódott. De vannak ennél érdekesebb feltevések is. Mi van, ha a nő saját anyjától "örökölte" ezeket a sejteket. Hiszen, ha van idősebb fiútestvére, akkor az anyja a tőle szerzett sejteket átadhatta neki is (Yan és mtsi., 2005). A férfieredetű sejtek újabb forrása lehet az, ha valaki élete során vért kapott (Müller és mtsi., 2015).

Újabb fejezet a mikrokimérizmusban az az eddig elhanyagolt rész, hogy ha az anya is kap a magzattól, akkor természetesen a magzat is kap az anyától sejteket. Így fordulhat elő, hogy 10-15 éves, terhességen, vetélésen még át nem esett lányok 14%-nál a vérükben kimutatható férfi eredetű sejt. Ha anyjuk a terhességük során vérátömlesztésen estek át, ennek az esélye 2.8-szor nagyobb (Müller és mtsi., 2015).

De ismételten felmerül egy további lehetőség is. Nevezetesen, ezek a sejtek származhatnak a nemi közösülés során szerzett spermákból is. Ez már elrepít minket a telegony, azaz a távöröklés jelenségéhez is, amit először Arisztotelész tételezett fel, de ettől még lehetne tévedés is. Arisztotelész feltételezte, hogy egy nő gyermeke örökölheti a nő korábbi szexpartnere tulajdonságait is. Ami csak úgy lehetséges, ha a korábbi partner génjei megmaradnak a nőben, és részt vesznek az utód genetikai anyagának kialakításában. Ez kicsit meredek elméletnek tűnik, de már egy szúnyogszerű repülő rovaron sikerült igazolni (Crean és mtsi., 2014).

Újabb fejezete a kutatásoknak a kétpetéjű ikrek esete. Ray Owen 1945-ben tapasztalta, hogy egy tehén két bikától származó ikerszülése után az ikerbociknak egyidőben két vércsoportja volt (Eikmans és mtsi., 2014). A meglepő jelenséget embernél is megfigyelték (Dunsford és mtsi., 1953). Egy Mck. monogrammal jelzett 25 éves nő egyidejűleg volt A és 0 vércsoportú. Elcsodálkozott, mikor megkérdezték tőle, van-e ikertestvére. Volt egy, de az születés után három hónaposan meghalt tüdőgyulladásban. Hogy lehet valakinek két vércsoportja, mikor ez elvileg összeférhetetlen? Kiderült, hogy ha magzati életben adnak vérátömlesztést a magzat eredeti vércsoportjától eltérő vérrel, akkor a magzat alkalmazkodik az újonnan szerzett vércsoporthoz is.


A lényeg, hogy mindenki már eleve mikrokimérának születik, hordozza az anyjától kapott sejteket, amelyek közt lesz a nagymamájától, idősebb testvéreitől, esetleg kétpetéjű ikertestvérétől származó egyaránt (Dierselhuis és mtsi., 2013). És bár csökkenő számban, de akár az összes felmenőtől kaphat bárki sejteket, így válik halhatatlanná bennünk minden ősünk. Gyanítható, hogy József Attila nem volt korát meghaladó genetikus, de A Dunánál c. versében megsejtette az ilyesfajta folytonosságot, amikor azt írta, hogy "…mit százezer ős szemlélget velem/ Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,/öltek, öleltek, tették, ami kell."

Ismerve az evolúció rafináltságát, felmerül a kérdés, van-e valami értelme ennek az adok-kapok mikrokimérizmusnak, vagy ez csak olyan semleges melléktermék, mint a férfiak mellbimbója?

A mikrokimérizmus következményei

Hasznos dolog mindent az evolúció szemüvegén nézni, még ha egyeseket idegesít is a gondolat, hogy közeli rokonaink a majmok. Ha az evolúció nem "akarta" volna, semmi nem úgy lenne, ahogy van. Amikor a tojásrakásról áttértünk a saját testben érlelt magzatra, nyilván felmerültek a közös véráramból fakadó problémák. A szelekció mindig azokat részesíti előnyben, akik profitálnak abból, aminek mások meg megisszák a levét. Azaz, ha már létezik oda-vissza mikrokimérizmus, annak muszáj valami hasznot hoznia, különben nem maradt volna fenn. Egyrészt, a magzatnak sem kifizetődő, hogy árt anyjának, és az anya is végső soron azért szaporodik, hogy terjessze a génjeit, ebbe pedig nem fér bele, hogy időzített bombaként később betegségeket okozó sejteket jutasson magzatjába.


A magzatnak érdemes anyja egészségét óvni, hiszen ő fogja felnevelni őt. Egy 15 éves követéses vizsgálatból az derült ki, hogy a mikrokiméra nők 80%-kal kisebb valószínűséggel haltak meg rákban (Kamper-Jorgensen és mtsi. 2014). Mellrákos és egészséges, már fiúgyermeket (szeretik a fiú magzati hatást vizsgálni, mert egy nőben könnyebb kimutatni Y kromoszómájú sejteket) szült nőket összehasonlítva, a magzattól származó sejteket nem hordozó anyáknak hatszor nagyobb volt a kockázata mellrákra (Gadi és Nelson, 2007). Szülés után évtizedekkel tüdőrákkal operált nők tumorszövetében a magzati eredetű sejtek tömegét találták, míg az egészséges szövetekben alig fordultak elő. Feltételezhető, hogy ezek a sejtek daganatellenes tevékenységet fejtettek ki (O'Donoghue és mtsi., 2008). Pajzsmirigyrák esetén is igazolható, hogy a daganatban összegyűlt magzati sejtek a rákkal szembeni immunfolyamatokat segítik (Cirello és mtsi., 2008). Összességében megállapítható, hogy a magzateredetű sejtek rákellenes hatásúak, és a tumorokban talált sejtek funkciója a daganat roncsolása (Sawicki, 2008).

A cikk elején említettem, hogy a sérüléssel járó (spontán és művi) abortusz esetén az anyában több magzati sejt található. Ezek a sejtek mindig a sérülés helyén gyülekeznek és elősegítik a sebgyógyulást (Mahmood és O'Donoghue, 2014). Terhesség alatt vagy után vakbél műtéten átesett nőknél is kimutatták, hogy a gyulladt vakbélben magzati eredetű sejtek tevékenykedtek nagy számban a gyulladás elhárításán (Santos és mtsi., 2008).

Amy Boddy és csoportja szerint a magzati sejtek elsősorban azokba a szervekbe igyekeznek, amelyek fontosak az utód ellátása szempontjából. Így sürgölődnek a mellszövetben, hogy fokozzák a tejtermelést, vigyáznak a pajzsmirigyre, amely az anya anyagcseréjét és hőháztartását szabályozza, és az agyban pedig az anyaság két hormonjának az oxytocinnak (kötődés) és prolaktinnak (tejtermelés) a kiválasztását igyekeznek elősegíteni (Boddy és mtsi., 2015).

Van rossz hírünk is, amit persze kimagyarázunk

A rossz hír, hogy számos autoimmun betegségben, mint a szisztémás szklerózis-ban, a szisztémás lupus-ban, Hashimoto pajzsmirigy alulműködésben, Sjögren szindrómában kimutatták a mikrokimérizmus szerepét. Már korábban is felfigyeltek arra, hogy szervátültetést követően kialakulhatnak autoimmun betegségek, s a mechanizmus valószínűleg azonos vagy hasonló. Az autoimmunitásra hajlamosító gének kerülnek a mikrokimérizmus során az ember szervezetébe, és mint valami fertőzés, kiváltják az autoimmun folyamatot (Nelson, 2002). Viszont a rheumatoid arthritisz általában javul terhesség alatt. Erre sok magyarázat született és dőlt meg, ma leginkább az az elfogadott magyarázat, hogy mivel az anya immunológiailag igyekszik elfogadni a magzatját, ez csökkenti az autoimmun folyamatokat, különösen, ha a magzatnak az apától örökölt spéci immungénjei különböznek az anyáétól (Adams Waldorf és mtsi., 2008).

CannabiGold by UniHemp

Amy Boddy és csoportja nagy ívű összefoglalójában láthatóan zavart okoz, hogy a magzati eredetű sejteket egyfelől védő/segítő sejteknek találja a kutatás, másfelől meg olyan csúnya betegségeket is okozhatnak, mint az autoimmun betegségek. Szomorú, hogy az orvosi kutatásokban oly ritka evolúciós gondolkodással megáldott kutatócsoport nem gondolkodik azon el, hogy a modern kutatásokat a nyugati életmódban élő embereken végezték, akik számos ponton alapvetően eltérnek a paleolit kor emberétől. Az evolúció a paleolit kor viszonyaira szelektált, s az egykoron hasznos mechanizmusok már ellenünk fordulhatnak. A természeti emberek körében, és mivel ők "itt rekedt" ősemberek, nyilván a paleolit kor emberének sem voltak autoimmun betegségei, de a rák sem jellemző betegség köztük. Így azon spekulálni, miért okoznak a magzati sejtek autoimmun betegséget az anyákban és az anyai eredetű sejtek az utódban, tévút. Az autoimmunbetegségeket a gluténtól és a D-vitaminhiánytól az oltásokon át az engedélyezett 80 ezer vegyületekig rengeteg dolog okozhatja. Szegény mikrokimérikus sejtek erre a katasztrófikus modern életformára nem voltak felkészülve.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

Adams Waldorf KM, Nelson JL. Autoimmune disease during pregnancy and the microchimerism legacy of pregnancy. Immunol Invest. 2008;37(5):631-44.

Angela J Crean, Anna M Kopps, Russell Bonduriansky, Dustin Marshall Revisiting telegony: offspring inherit an acquired characteristic of their mother's previous mate Ecol Lett. 2014 Dec; 17(12): 1545-1552

Bianchi DW, Zickwolf GK, Weil GJ, Sylvester S, DeMaria MA. Male fetal progenitor cells persist in maternal blood for as long as 27 years postpartum. Proc Natl Acad Sci U S A 1996;93:705- 8

Boddy AM, Fortunato A, Wilson Sayres M, Aktipis A. Fetal microchimerism and maternal health: a review and evolutionary analysis of cooperation and conflict beyond the womb. Bioessays. 2015 Oct;37(10):1106-18.

Boddy AM, Fortunato A, Wilson Sayres M, Aktipis A. Fetal microchimerism and maternal health: a review and evolutionary analysis of cooperation and conflict beyond the womb. Bioessays. 2015 Oct;37(10):1106-18.

Cirello V, Recalcati MP, Muzza M, Rossi S, Perrino M, Vicentini L, Beck-Peccoz P, Finelli P, Fugazzola L. Fetal cell microchimerism in papillary thyroid cancer: a possible role in tumor damage and tissue repair. Cancer Res. 2008 Oct 15; 68 (20): 8482-8.

Dierselhuis MP, Goulmy E. We are all born as microchimera. Chimerism. 2013 Jan-Mar;4(1):18-9.

Dunsford I, Bowley CC, Hutchison AM, Thompson JS, Sanger R, Race RR: A human blood-group chimera. Br Med J. 1953 Jul 11;2(4827):81.

Eikmans M, van Halteren AG, van Besien K, van Rood JJ, Drabbels JJ, Claas FH. Naturally acquired microchimerism: implications for transplantation outcome and novel methodologies for detection. Chimerism. 2014;5(2):24-39.

Gadi VK, Nelson JL. Fetal microchimerism in women with breast cancer. Cancer Res. 2007 Oct 1;67(19):9035-8.

Kamper-Jorgensen M, Hjalgrim H, Andersen AM, Gadi VK, Tjonneland A. Male microchimerism and survival among women. Int J Epidemiol. 2014 Feb;43(1):168-73.

Mahmood U, O'Donoghue K. Microchimeric fetal cells play a role in maternal wound healing after pregnancy. Chimerism. 2014;5(2):40-52.

Müller AC, Jakobsen MA, Barington T, Vaag AA, Grunnet LG, Olsen SF, Kamper-Jorgensen M. Microchimerism of male origin in a cohort of Danish girls. Chimerism. 2015 Oct 2;6(4):65-71.

Nelson, JL: Microchimerism: incidental byproduct of pregnancy or active participant in human health? TRENDS in Molecular Medicine Vol.8 No.3 March 2002

O'Donoghue K, Sultan HA, Al-Allaf FA, Anderson JR, Wyatt-Ashmead J, Fisk NM. Microchimeric fetal cells cluster at sites of tissue injury in lung decades after pregnancy. Reprod Biomed Online. 2008 Mar;16(3):382-90.

Peterson SE, Nelson JL, Guthrie KA, Gadi VK, Aydelotte TM, Oyer DJ, Prager SW, Gammill HS. Prospective assessment of fetal-maternal cell transfer in miscarriage and pregnancy termination. Hum Reprod. 2012 Sep;27(9):2607-12.

Santos MA, O'Donoghue K, Wyatt-Ashmead J, Fisk NM. Fetal cells in the maternal appendix: a marker of inflammation or fetal tissue repair? Hum Reprod. 2008 Oct;23(10):2319-25.

Sawicki JA. Fetal microchimerism and cancer. Cancer Res. 2008 Dec 1;68(23):9567-9.

Shree R, Harrington WE, Kanaan SB, Forsyth A, Cousin E, Lopez A, Nelson JL, Gammill HS. Fetal microchimerism by mode of delivery: a prospective cohort study. BJOG. 2019 Jan;126(1):24-31.

Z. Yan, N. C. Lambert, K. A. Guthrie et al., "Male microchimerism in women without sons: quantitative assessment and correlation with pregnancy history," American Journal of Medicine, vol. 118, no. 8, pp. 899-906, 2005.