Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Jeremy Chan:
Hosszú élet az orvosságos üvegben

Fordította:Váradi Judit

Forrás:Jeremy Chan: Longevity In A Bottle

Ahogy öregszünk, úgy válik egyre fontosabbá a fiatalság. Ma már a tudomány az öregedés lassításának a titkait feszegeti, s ezek már elérhetők a halandó emberek számára is.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tikk-takk, az óra körbe jár, minden másodperccel csendben illan el az életerőnk. A ráncok lassú megjelenése a sima, ruganyos bőrön, az izmokba és az ízületekbe alattomosan belopódzó sajgások és fájdalmak, a sérülések és kinövések nyugtalanító megjelenése - ezek az öregedés mindennapi tünetei. Mint ahogyan a vékonyan csörgedező erecskék folyóvá egyesülnek, majd a viharos folyam szétrobbantja a gátat, ezek a testi fejlemények felhalmozódnak, míg végül a gondolatok összekuszálódnak, a lélegzet egyre nehezebbé válik, a pulzus elgyengül és elfogy az erőnk.

Az öregedés történetét végignézve elmondhatjuk, hogy legyőztük a korai halálozást, viszont cserébe krónikus betegségeket kaptunk jutalmul. A 19. század kezdete óta, a születéskori várható élettartam világszerte több mint duplájára nőtt, jelenleg körülbelül 70 éves korra tehető. Ez a nyereség azonban csupán az idő előtti elhalálozással szemben jelent diadalt, az öregedést nem sikerült lelassítani. Sok ember él manapság hosszú életet csak azért, hogy aztán megtapasztalja a rák, a szív és érrendszeri betegség és az idegrendszeri hanyatlás élményét.

"Amit többnyire művelünk ma az orvoslás területén, az a betegellátás. Nem vagyunk nagyon jók a megelőzésben. Csak várunk amíg az emberek megbetegszenek, azután rengeteg időt és erőfeszítést fektetünk abba, hogy a korral együtt járó betegségeket kezeljük," állítja Brian Kennedy, a szingapúri Yong Loo Lin Orvostudományi Egyetem professzora és az Egészséges Öregedésért Központ igazgatója. "Tudom, hogy kilógok a sorból, amikor előre jelzem: könnyebb lesz lelassítani az öregedést, mint az öregedéssel kapcsolatos betegségeket kezelni."


Veszélyben az egészség

Kennedy szerint az öregedés rizikófaktor; ezt kifejezést használjuk bármely mérhető paraméterre, ami az embert egy bizonyos egészségügyi problémára hajlamossá teszi. A hiperglikémia - magas vércukorszint - a diabetikus szövődményekre jelent rizikófaktort. Ahogy öregszünk, növekszik az esélye, hogy gyakorlatilag minden krónikus betegséget elkapunk, ezért az öregedés maga a leginkább cselekvésre kényszerítő rizikófaktor.

"Az orvos nem vár, amíg bekövetkezik egy szívroham vagy egy sztrók - észreveszi az érelmeszesedést, a magas trigliceridszintet és kezelni próbálja azt. Nem várja meg, hogy diabetikus vesekárosodás következtét sem, hanem kezeli a hiperglikémiát." magyarázza Kennedy." Ha féken tudjuk tartani az öregedés sebességét, képesek leszünk megelőzni a betegségeket és hosszabb ideig fenntartani a testi funkciókat, így az emberek aktívabbak és kognitív képességeik is jól működőek maradnak. Úgy gondolom ez az elképzelhető legjobb megelőzés."

Jóllehet igaz a régi bölcsesség, miszerint "jobb a megelőzés, mint a gyógyítás", a valóságban nem könnyű lelassítani az öregedést annak érdekében, hogy megakadályozzuk a krónikus betegségek bekövetkezését. Az öregedés komplex folyamat, a genetika, az életmód és a környezet összhatásának köszönhetően nehéz, csaknem lehetetlen hajszálpontosan egyetlen okra visszavezetni. Mindazonáltal az évek óta folyó, különféle organizmusokon, állatokon és a népesség körében végzett kutatásoknak köszönhetően számos betekintést nyertünk az öregedést szabályozó molekuláris mechanizmusokba. A tudósok bíznak abban, hogy a "játékszabályok" ismeretében olyan gyógyszereket fedeznek fel, illetve szintetizálnak, amelyek a mi érdekünkben módosítják a szabályokat, s így hosszabb ideig tartanak fiatalon bennünket.


Egyen kevesebbet, éljen tovább

Japánban 100,000 emberből 50 éli túl a 100. születésnapját. Amennyiben a hosszú életnek van titka, talán itt találjuk meg az aggastyánok országában. Különösen az Okinawa szigetén élő japánok állnak a tudomány érdeklődésének középpontjában, mivel ott szokatlanul magas a százesztendős lakosok száma.

Az évtizedek óta tartó kutatások azt bizonyítják, hogy az okinawaiak hosszú életéhez jelentősen hozzájárul az étrendjük - az alapanyagcsere-érték kalkulációkból kiindulva 11 százalékkal kevesebb kalóriát fogyasztanak, mint amennyi általában szükséges a testsúlyuk megőrzéséhez. Más szavakkal, hosszú távon energia-deficites üzemmódban működnek, nem azért mert híján vannak a tápláléknak, hanem egyszerűen csak a hara hachi bu mondásként ismert ősi hagyomány erejénél fogva - ne edd magad degeszre, hanem tanúsíts mértékletességet, és kb. 80%-os jóllakottság érzésnél fejezd be az evést.

A széles körben ismert kalóriakorlátozás életet meghosszabbító hatása olyan modelként alkalmazott élőlényeknél is megfigyelhető, mint például az élesztőgombák, a férgek, a muslicák, a rágcsálók és a majmok. Fenti ismeretek hatására a kutatók megvizsgálták, hogy a kalória-korlátozás miként vezethet a hosszú élethez. Létezhet-e egy molekuláris kapcsoló, amit csak át kell állítani ahhoz, hogy száz évig éljünk? Kiderült, hogy egy lehetséges kapcsolót már találtak, egy sirtuinok nevű fehérjecsaládban.


Egerek és emberek

A sirtuinok enzimfehérjék, számos biológiai folyamatban játszanak kiemelkedő szerepet, legyen szó a stressz válaszról, az energia metabolizmusról, vagy a gének szabályozásáról és a DNS javításról. Feltételezett szabályozói továbbá az öregedés folyamatának.

"A sirtuinokról, amelyek a nikotinamid adenin dinukleotid (NAD)-tól függő deacetilázok (azaz enzimek, amelyek acetilcsoportot választanak le), feltételezik, hogy az egyik legfontosabb élettartam módosítók." állítja Hiroshi Itoh, a japán Keio University professzora és az orvosi kutatócentrum alelnöke. Egyszerűen fogalmazva a sirtuinok aktiválják, illetve kikapcsolják bizonyos gének működését, amelyek a zsír- és cukoranyagcserével kapcsolatosak, és ez az aktiválás a NAD-tól, a sejtekben természetesen előforduló anyagtól függ.

A szervezet NAD szintjének emelése lehetséges az elővegyület, a nikotinamid mononukleotide (NMN) szájon át történő adásával. (A NAD-szint emelésről lásd még A hosszú, egészséges élet titka: B3-vitamin, a hiányzó láncszem)

"Egereken végzett kísérleti munkánk bizonyította, hogy egy éven át az ivóvízbe adagolt NMN javítja az energia-anyagcserét és megakadályozza az öregedéssel összefüggő csontsűrűség csökkenést, valamint a látás romlást.", állítja Itoh. "Az NMN kezelést kapott egereknél kimutattuk a diabetikus vesekárosodás enyhülését."


Ezek bíztató eredmények. Ezek mellett, Itoh és munkatársa, Shinichiro Imai, a Washington University School of Medicine professzora elindítottak egy 1-es fázisú klinikai vizsgálatot annak megállapítására, hogy az NMN hosszú távon történő fogyasztása biztonságos e. "A kalória-megszorítást (az öregedést lelassító eszközként) nem könnyen fogadják el az emberek, alkalmasabbnak tűnik egy olyan gyógyszer, ami a kalória-korlátozás hatásait imitálja; az adagolást az egyéni alkatnak megfelelően állíthatnánk be." magyarázza Itoh.

Koktél a hosszú életért

A Csendes Óceán túlpartján egy másik, potenciálisan élettartam meghosszabbító hatású molekulát, egy koktélt tesztelnek éppen egy önálló klinikai vizsgálatban. A TAME vizsgálat (célpontban az Öregedés a Metformin Segítségével) egy több helyszínen végzett vizsgálat 3000 résztvevő, 65 és 79 éves férfiak és nők bevonásával, melyben azt tesztelik, hogy a 2-es típusú diabétesz kezelésében használt, receptre kapható gyógyszer, a Metformin vajon elodázhatja-e az öregedéssel összefüggő betegségeket.

A Metforminnak már eddig is kiemelkedő előtörténete van a biztonságosság szempontjából, világszerte több millió 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő ember szedi, több mint 60 éve, minimális mellékhatásokkal. Az utóbbi idők kutatásai azonban rámutattak a metformin életet meghosszabbító hatásaira is. 2014-ben például angol tudósok 78.241, 2-es típusú, 60 év feletti cukorbeteg halálozásai arányszámait elemezve megállapították, hogy közülük a metformin terápián élők még az egészséges emberekhez képest is tovább éltek. Mindazonáltal a fenti megfigyelés csupán összefüggést fejez ki, nem pedig oksági kapcsolatot - ezért van szükség a TAME vizsgálatra.

Mivel mind az amerikai TAME, mind a japán NMN vizsgálatok csupán egyetlen összetevőre irányulnak, Kennedy úgy véli, a jövőben egy több komponenst vizsgáló megközelítés hatékonyabb lenne. Az öregedés elleni gyógyszerkutatást ahhoz hasonlítja, ahogyan a HIV fertőzés elleni gyógyszerkezelésre találtak rá.

"Különböző csoportok jöttek elő különböző, a HIV fertőzés elleni gyógyszerekkel. Egyik sem volt önmagában elég hatékony - három gyógyszer kombinációjából fejlesztették ki a hatékony terápiát. Gyanítom, hogy az öregedés elleni gyógyszerek kifejlesztésével is valami hasonlót fogunk látni." mondta Kennedy.


A fejlődés kora

Mielőtt azonban összehasonlítanánk az öregedés elleni különféle kezeléseket, szükségünk van egy objektív kritériumrendszerre, amely alapján mérhető azok hatékonysága. Jelenleg a legtöbb kutató olyan közvetett mutatókra támaszkodik, mint a kardiovaszkuláris egészség. Ennél pontosabb viszonyítási pontokért folyik most a kutatás.

"Amire szükségünk van, az egy biomarker táblázat, amelyből adatokat nyerhetünk - egy vérvételi, vagy széklet mintát elemezve - hogy megállapítsuk egy személy biológiai életkorát." jegyezte meg Kennedy.

AZ öregedés egyik leginkább megalapozott biomarkere a telomérhossz. A telomér

a sejtosztódásban szerepet játszó DNS-spirál végén lévő védőréteg. Ez óvja a kromoszómákat osztódáskor a sérüléstől. Épp ahogy a cipőfűzőn a műanyag végződés megakadályozza, hogy a fűző kirojtosodjon, a telomérek is segítik a genetikai szövet épségének fenntartását. Ahogy öregszünk, teloméreink rövidülnek, és a minket meghatározó genetikai kód egyre törékenyebbé válik. Ráadásul, mivel az anyagcsere és az öregedés között szoros kapcsolat van, nem meglepő, hogy az inzulinhatás is az öregedés erőteljes jelzőjeként merül fel.

"E biomarkereket összepárosítva a megfelelő beavatkozásokkal fogunk haladást elérni" mondja Kennedy.

Mindezek a kutatások nagyon költségesek, és jóllehet a globális "öregedés ellenszere" piac dollár-milliárdokban mérhető, a kutatás finanszírozása meglepően elégtelen.

"Jelenleg még mindig azért vívjuk csatáinkat a pályázati pénzek elbírálóival és a közvéleménnyel szemben is, hogy bizonyítsuk, az öregedés lassítása életképes megközelítés." állítja Kennedy. "Ha egyszer felismeri a világ, hogy lehetséges késleltetni az öregedést és hosszabban fenntartani az egészséges állapotot, akkor majd megnyílnak a pénzforrások és valóban meg tudunk küzdeni ezzel a feladattal. Még rengeteg a tennivalónk ezen a területen és ez izgalommal tölt el" fejezte be Kennedy.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre