Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Lehetséges-e a személyiségváltozás?

Mindenki változik, észrevétlenül és főként irányítatlanul. Mégis, ha felvetődik, hogy valaki holnaptól lehetne más ember, ezt képtelen és kivitelezhetetlen gondolatnak tartja.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Mindenki változik, észrevétlenül és főként irányítatlanul. Mégis, ha felvetődik, hogy valaki holnaptól lehetne más ember, ezt képtelen és kivitelezhetetlen gondolatnak tartja.

Mint terapeutát természetes, hogy az érdekel, meg lehet-e változni. Ha egy nap ne adj' Isten az derülne ki, hogy a változásba vetett hit is csak egy illúzió, felhagynék a pszichoterápiával. Nem azt mondom, hogy nincs helye a támogató terápiáknak, de az nem az én stílusom. Számomra a legmeglepőbb, hogy sok páciens nem hisz a változás lehetőségében. Biztos velem van a baj, ha nem értem, hogy akkor miért jön el a terápiába? A minap egy 40 éves páciensem csodálkozott rá arra, hogy szerintem szinte teljesen meg lehet változni. Ráadásul eredeti végzettségét tekintve pszichológus volt, bár soha nem dolgozott a szakmájában. Miért hiszi még egy pszichológus végzettségű ember is azt, hogy a személyiség lényegében nem változtatható? Egy újságírónő pedig azért jött el, mert rengeteg baja volt a férjével. Mikor előadtam a tervemet, hogyan tudnánk a férjét lépésről-lépésre jó irányba megváltoztatni, először ez megtetszett neki, de aztán telefonon mégis lemondta. Elmagyaráztam ugyanis neki, hogy ha az ő viselkedése és reakciói változnak, akkor férje sem maradhat a régi. Gyaníthatóan az volt a baja, hogy az ő változásával a férjénél előidézendő viselkedésváltozást valamiféle manipulációnak tartotta.


Rengeteg, mindenki számára ismert bizonyítéka van ennek, hisz mire volna jó a személyiség vagy az önismeret fejlesztése, netán a stresszkezelés elsajátítása? Az a gyanúm, hogy ezekre az emberek úgy gondolnak, mint az adottságokra: ha van tehetségünk, azt lehet fejleszteni, de ha nincs, akkor az már soha nem lesz.

Van ennek a kérdésnek egy önigazoló aspektusa is. "Ha éltem már 40 évet és egyre boldogtalanabb és sikertelenebb vagyok, ne mondja már nekem senki, hogy nem tettem meg mindent, hogy ne így alakuljon az életem. Nem vagyok a magam ellensége. Nap mint nap megtapasztaltam, mennyire nem ezt akartam, mégis itt kötöttem ki. Mindent megpróbáltam, de mindig beleütköztem magamba. Ha valaki teljes átalakulást ígér, az csak blöff lehet." Ezt az érzést az nyomatékosítja, hogy az illető átéli a testi-lelki nyomorát, és ebben az állapotban képtelen elképzelni, hogy egy nap ő már nem ilyen ember lenne.

De az emberek általában is meglehetősen állandónak élik meg saját személyiségüket és másokét. Pedig minduntalan beleütközünk abba, hogy az emberek olykor gyökeresen megváltoznak, kifordulnak magukból vagy éppen pozitív fejlődés figyelhető meg náluk. A változhatatlanság mítoszát ilyenkor fenntartja az a gondolat, hogy "kimutatta a foga fehérjét" vagy végre alkalma nyílt kiélni a benne rejlő potenciált.

Változik-e a személyiség?

A személyiség változékonyságát/állandóságát vizsgáló a kutatásokban általában az un. Big Five személyiségvonásokat szokták mérni. A Big Five úgy alakult ki, hogy szótárakból kigyűjtötték az emberekre használt jelzőket, és öt faktort találtak, amelyek alá a jelzők besorolhatók voltak. Ezek dimenziók két végponttal: Extraverzió-introverzió; Barátságos/együttműködő-barátságtalan/közönyös; Lelkiismeretes-felelőtlen; Érzelmileg stabil-labil/szorongó; Nyitott az újra-óvatos. Ezek a dimenziók megannyi résztulajdonságot tartalmaznak még.


Sok vizsgálat azt látszott igazolni, hogy a gyermekkori személyiségvonások nagyjából megmaradnak felnőttkorra is.

Azonban egy 40 éves és egy 63 éves követéses vizsgálat ezt cáfolta. A 40 éves vizsgálatban 799 hawaii személyt mértek fel gyermekkorban, majd 40 évvel később. Az ilyen vizsgálatokban a mérés helytállóságát úgy szokták ellenőrizni, hogy 1-2 éven belül újra felveszik a teszteket, ill. jellemzést kérnek a tanároktól. Az eredmények szerint a személyiségvonások rövidtávon viszonylag nagy stabilitást mutattak, viszont a gyermekkori személyiségvonásokból nem következett a negyven évvel későbbi. Leginkább az extravertáltság mutatott stabilitást, de igazság szerint ez sem mutatott kiugróan nagy korrelációt (r=0.29). A gyermekkorban mutatott érzelmi stabilitás/labilitás viszont semmilyen összefüggést nem mutatott a 40 évvel később mért értékkel (Hampson és Goldberg, 2006).

A 63 évet átívelő vizsgálatban eredetileg 1208 személy vett részt, 63 évvel később már csak 174-et sikerült elérni. A szerzők -kiinduló hipotézisükkel ellentétben - eredményül azt a következtetést vonták le, hogy a kamaszkori személyiségből nem lehet következtetni az időskorira (Harris és mtsi., 2016).

Önmagában ezek az eredmények azt sugallják, hogy a személyiség igenis módosul. A változások oka azonban leggyakrabban a környezetnek, ill. az életkor előrehaladásának tulajdonítható. Van egy természetes érési folyamat, az emberek általában higgadtabbak és bölcsebbek lesznek a kor előrehaladtával. Az ilyen típusú változást persze mindenki elfogadja, mondhatni természetesnek tekinti, de egy 35 éves, magányos és boldogtalannak nőnek az nem perspektíva, hogy ötven éves korára majd megbékél az életével és el tudja majd fogadni azt. Ő most szeretne változtatni, gyerekeket és családot szeretne. A változás lehetősége erre vonatkozik: ki tud-e valaki bújni a bőréből?

Ezek a vizsgálatok nagyobb mintán vizsgálódnak, keveset árulnak el arról, az egyes egyén miért változik, ha változik, és miért nem, ha nem változik. Általános felfogás szerint a személyiség állandó és változó, ami alatt azt szokták érteni, hogy a személyiség szerkezete, főbb vonásai állandók, s ezen belül történhetnek módosulások.

Akik az állandóságot hangsúlyozzák, azok a következő érveket szokták felhozni:

1, A gének a fiziológiai reakciókészséget stabilan meghatározzák. Pl. a konzervatív ideológiát képviselő emberek közös jellemzője, hogy a negatív ingerekre pszichofiziológiailag erősebben reagálnak, fokozott szorongás és bizonytalanságot élnek át, ezért alakul ki a stabilitás, az ellentmondásmentesség iránti igényük és a rend utáni vágyuk.


2, Környezethez való viszonyuk szintén a személyiség változatlanságát biztosítja, ugyanis az emberek igyekeznek személyiségüknek megfelelő környezetet, munkát, házastársat, szociális szerepet választani, amit a megfelelő környezet visszajelez és jutalmaz (Robert és mtsi., 2008) . A kényszeresen precíz ember elmegy könyvelőnek vagy műszerésznek, és munkája révén még inkább felerősödik ez a vonása. Ha valaki agresszív és birtokló hajlamú, megfelelő házastársat választva az együttélés csak tovább erősíti ezeket a tulajdonságait. Ha valaki szeret társaságban középpontban lenni, hamarosan el is várják tőle, hogy legyen a társaság lelke. És végül, van egy identitásunk, amihez általában ragaszkodni szoktunk. Ha hűséges, becsületes embernek tartjuk magunkat, akkor jutalomérzéssel jár hűnek maradni minden helyzetben.

Ha elképzelünk egy boldog, önmagával és életével elégedett embert, akkor semmi gond azzal, hogy ezer okból sem fog sokat változni, leszámítva az életkorral járó érési hatást. De, ha egy gyötrődő, boldogtalan, magányos vagy rossz kapcsolatban élő embert látunk magunk előtt, akkor a személyiség stabilitását garantáló hatások számára egy csapdát jelentenek.

A csapdát a személyiség-környezet interakciója jelenti. A személyiséget sokféleképpen lehet definiálni, de a lényeg valami olyasmi, hogy a személyiség a gondolkodásmód, érzelmi élet és viselkedés egyénre jellemző mintázata azokkal a pszichológiai mechanizmusokkal, amelyek rejtetten vagy jól felismerhetően a mintázat mögött állnak (Harris és mtsi., 2016).

Teoretikusan, a csapdából két út vezet ki. Vagy a gondolkodás-érzelmi reakciómód-viselkedés hármasában kell változást előidézni, vagy a környezetet kell módosítani.

A pszichoterápiák általában a személyiséget meghatározó gondolkodásra,érzelmi reakció mintázatra és viselkedésre szoktak hatni. Kétszázhét terápiás hatásokról beszámoló tanulmány metaanalízise szerint a személyiség nagyon is alakítható. Mivel az elemzett terápiákban főként a szorongás, a depresszió és a táplálkozási zavarok domináltak, ezért a fő változás az emocionális stabilitásban és az extraverzióban mutatkozott, de javulást történt a barátságosság és a lelkiismeretesség vonásokban is (Roberts és mtsi., 2017). A szerzők kiemelik, hogy szemben az uralkodó nézetekkel, miszerint a személyiség csak lassan, fokozatosan, évek alatt képes változni, elemzésükből az derült ki, hogy a változások döntő része már a terápiák első hónapjában bekövetkezett. A lassú változás elképzelés a megfigyeléses vizsgálatokból ered azonban, amelyekben a személyiséget állandósító - fentebb ismertetett- mechanizmusok működnek. Az aktív beavatkozás azonban gyors változásokat képes létrehozni.

A környezet megváltozását sok minden jelentheti: új munkahely, új otthon, új város vagy új kapcsolat. Amikor kollégiumba költöző diákokat vizsgáltak, kiderült, hogy a környezetváltozás (új emberek, új lehetőségek, új elvárások, stb.) alaposan megváltoztatta szokásaikat (Wood és mtsi., 2005). Nézetem szerint a személyiség végülis szokások rendszere. Gondolkodási szokásokból, automatikussá vált érzelmi reakciókból és viselkedéses szokásokból áll össze. Azaz, a környezetváltozás igen gyorsan személyiségváltozást idéz elő. Egy másik vizsgálatban 119 személyt kérdeztek arról, sikerült-e megszabadulni rossz szokásuktól. 13% a közvetlen környezetét változtatta meg, 36% új helyre költözött, 20% esetében valaki mással történt valami figyelmeztető esemény, 20% hirtelen megvilágosodott, stb. (Heatherton és Nichols, 1994). A lényeg: külső-belső események indukálták a személyiségváltozást.


Változás, de hogyan?

Most, hogy leszámoltunk a személyiség kőbevésett változatával, ami úgy változik csak, ahogy a szél is koptatja sziklát, feltehetjük a kérdést, hogy a gyakorlatban miként is megy a változás.

Az állítólagos személyiségvonások azok, amiket a tesztek mérnek, de a valóságban ezek annyit jelentenek, hogy úgy képzeljük, így és így gondolunk valamit, így és így cselekednénk, ha abba a bizonyos helyzetbe kerülnénk, amire éppen rákérdeztek. Amint változna azonban életünk megszokott kontextusa, máris változna ez az oly stabilnak gondolt vonásunk.

A személyiségünk tehát nem attól fog változni, hogy ezeknek a vonásoknak az intellektuális újragondolásával foglalkozunk. Ez volna a "fentről-lefele" változás stratégiája. Ez azért nem működik, mert a személyiség szokások rendszere, és amikor cselekvésre kerül sor, győz a szokás.

Egy vizsgálatban vizsgálati személyeket arra kértek, rendszeresen írják dohányzási, nassolási, rendrakási, tanulási szokásaikat. Cserébe kaptak egy ingyen bérletet egy drága fitneszterembe (Baumeister és Tierney, 2013). Akik rendszeresen jártak edzésre, azoknál csökkent a dohányzás, az egészségtelen ételek fogyasztása, gyakran elmosogattak és rendet raktak otthonukban, és rendszeresen jártak óráikra. Ez a "lentről felfelé" változás stratégiája.

Mit mondanék 40 éves (egyalkalmas) páciensemnek, aki vagy megijedt a belengetett változásoktól, vagy őrültnek nézett engem, mindenesetre nem jött többet. Azt, hogy nem kell hinnie se nekem, se semmiben. Csupán apró, jól célzott változásokat kell létrehoznia az életében, és a tovagyűrűző hatások előidézik a megfelelő személyiségfejlődést.


 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

Baumeister, R. F. - Tierney, J. 2013. Akaraterő: A legnagyobb belső erő újrafelfedezése, ford. Varga Gábor, Ursus Libris, Budapest.

Hampson SE, Goldberg LR. A first large cohort study of personality trait stability over the 40 years between elementary school and midlife. J Pers Soc Psychol. 2006 Oct;91(4):763-79.

Harris MA, Brett CE, Johnson W, Deary IJ. Personality stability from age 14 to age 77 years. Psychol Aging. 2016 Dec;31(8):862-874.

Heatherton, T.F.; Nichols, P.A.: Personal accounts of successful versus failed attempts at life change. Personality and Social Psychology, Bulletin, 1994, 20:664- 675.

Roberts BW, Luo J, Briley DA, Chow PI, Su R, Hill PL. A systematic review of personality trait change through intervention. Psychol Bull. 2017 Feb;143(2):117-141.

Roberts, BW; Dustin Wood , RD;Caspi, A:The Development of Personality Traits in Adulthood. in: John, OP; Robins, RW; Pervin, LA: The Guilford Handbook of Personality. Third Edition, The Guilford Press, New York, 2008 pp:375-398.

Wood, W.; Witt, M.G.; Tam, L.: Changing circumstances, disrupting habits. J Pers Soc Psychol, 2005, 88(6):918-33.