Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Nőjük ki félénkségünket!

Biztos ismer olyan embert, vagy talán éppen Ön az, aki bulikon legszívesebben a konyhában ügyködik, akinek minden vizsga egy kivégzés, aki értekezleteken inkább elsüllyed, csak ne kelljen megszólalnia, és akit kiver a víz, ha vonzó emberrel kell akárcsak pár szót is váltani.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Mit gondol, mi a közös benne, és Elvis Presleyben, Harrison Fordban, Audrey Hepburnben, Julia Robertsben, Mark Zuckerbergben, Elton Johnban, Abraham Lincolban vagy Richard Gereben?

Az, hogy mindannyian félénkek. De ez nem csak nem látszik rajtuk (nagyon), de egyben a névsor jelzi azt is, hogy a félénkség nem akadálya a sikerességnek.

Mi a félénkség?

A félénkség egy temperamentum vonás, amely általában az emberekkel velük születik, de szerzett is lehet. Nagyjából az emberek 50%-a sorolható a félénk kategóriába. Már kisbabáknál megfigyelhető, hogy némelyik baba izgalommal és sírással reagál a színes, izgalmas ingerekre, amelyek más babákból viszont élénk érdeklődést váltanak ki. Az ilyen ijedős kisbabából aztán anyámasszony katonái lesznek, gátlásos, szégyenlős gyerekek, akik az idegenektől félnek, sokat sírnak az óvodában és az iskolában, jobb szeretnek egyedül csendesen játszani, mint nagy társaságba keveredni. A félénk gyerekeknél gyakoribb a balkezesség, a világos szem, az allergiás betegségek, mint szénanátha, asztma, ekcéma, gyakoribbak a tanulási zavarok (megkésett beszéd, figyelemzavar, olvasási és számolási zavarok, dadogás, stb.). Jellemző rájuk, hogy nyugalmi helyzetben is magasabb a pulzusuk (80-90/perc), feszesebb hangszáluk miatt hangjuk magasabb és erőtlenebb, és a többi gyerekhez képest sokkal izgulékonyabbak, könnyebben elveszítik lelki egyensúlyukat. Önbizalom hiányban szenvednek, könnyen elpirulnak. Ők a "jókislányok" meg a "jókisfiúk".


Felnőve ugyanúgy félénkek, szégyenlősek és gátoltak maradnak, kerülik a társas helyzeteket, vagy legalábbis nem tolakodnak reflektorfénybe, könnyen zavarba jönnek váratlan helyzetekben. A félénkség rányomja bélyegét az egész életre: megnehezíti az ismerkedést, a barátok találását, a munkahelyi előmenetelt - egyszóval a félénkség nem túl szívderítő dolog. Na, persze, ha hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk. Ez választás kérdése.

A félénkség tipikus helyzetei

-ismerkedés új emberekkel (különösen, ha lenyűgözők és tekintélyesek)

-új feladatokkal, helyzetekkel való szembekerülés

-kötetlen, spontaneitást követelő társas helyzetek, különösen, ha a félénk kerül sorra

-önfeltárás, önmagáról való spontán beszéd

-intim helyzetek, nemi szerepek, szexualitás

-saját érdekek képviselete

-mások által való megfigyelés és megítélés lehetősége

A félénk embert túlzottan foglalkoztatja az, hogy mit gondolnak mások róla, hogyan ítélik meg viselkedését, külsejét, szavait, és természetesen mindig valami sötét dolgot képzel mások fejébe önmagáról. Ezért aztán pl. az un. koktélparti helyzetek a félénk emberek rémálma, mert csupa olyan készséget kívánnak, amiben a félénk emberek gyengék. Meglepő módon a félénk embereket mások sokszor arrogánsnak vagy beképzeltnek látják, mivel a félénkek tartózkodóak, magányos szigetként álldogálnak, vagy zavarukban olykor udvariatlanul viselkednek, elmenekülnek.

Mi a félénkség oka?

A félénkség lehet veleszületett és szerzett. A csecsemők 20%-a félénk, a felnőtt embereknek viszont már ötven százaléka, ami azt bizonyítja, hogy a szülői és iskolai hatások a nem félénk gyerekekből is tudnak félénk felnőtteket létrehozni.

A temperamentumkutatásban a két szélsőséget gátolatlannak és gátoltnak nevezik, ez egy dimenzió, melyen mindenki elhelyezhető. Az evolúció során agyunk két féltekéje eltérő feladatokra specializálódott. A bal agyfélteke a jutalomvezérelt közelítő viselkedést vezényli, akinek tehát ez a féltekéje aktívabb, az gátolatlan, kíváncsi, nyitott, kalandvágyó, rámenős, bátor, képviseli érdekeit. A jobb agyfélteke viszont a viselkedésgátlásra, szorongásra, veszélyészlelésre specializálódott. Akinek tehát a jobbféltekéje aktívabb, az gátolt, óvatoskodó, izgulós, félénk, szorongó lesz. Ők a félénkek. Persze két féltekéje mindenkinek van, és ezek működési aktivitásának aránya egyénenként és helyzetenként változó. Van, aki csak bizonyos helyzetekben félénk, másokban viszont felszabadult. Általában az ismerős baráti, családi kör sokat segít. De hát nem lehet mindig otthon lenni.


Akik veleszületetten félénkek, azoknál a jobbféltekei fokozott működés magzati hormonális hatásokra alakul ki. Akik környezeti-nevelési hatásokra válnak félénkké, azoknál a túl sok félelmet és szorongást keltő helyzet teszi krónikusan aktívvá jobbféltekéjüket. Szó szerint az óvatoskodást gyakorolják be.

A félénk emberek sokkal hajlamosabbak a különféle zavaró testi reakciókra, mint elpirulás, heves szívdobogás, elakadó lélegzet, gyengeségérzés, verejtékezés. Ezek mind a hirtelen megnövekedő szorongás testi jelei, és nem meglepő módon a félénk emberek sokkal hajlamosabbak szorongásos megbetegedésekre, pl. a pánikra, fóbiákra. A félénk emberek közül sokan alkohollal próbálják meg oldani gátlásaikat, mert az alkohol a jobbféltekei viselkedésgátló területek működését csökkenti.

A félénkség medikalizációja

Az antidepresszáns ipar vérszemet kapott az antidepresszánsok sikerén és új betegségeket keresett, amelyekre törzskönyveztetheti gyógyszereit. Egy remek marketing nyomán megcélozták a félénk embereket, s máris kiderült, hogy a lakosság igen nagy százaléka szociális fóbiában "szenved". Legalábbis a "felvilágosító" (értsd. betegtoborzó) kampányok ezt hitették el az emberekkel. Minden félénk ember szeretne jó dumájú, jó fellépésű, határozott emberré válni, és ha a pszichiátria azt állítja, hogy gyűlölt tulajdonságai valójában egy betegségben, a szociális fóbiában gyökeredzik, akkor az emberek tömegével szeretnének antidepresszánsokat szedni, hogy "meggyógyuljanak". Valójában nem gyógyul meg senki, sőt egy egyéves követéses vizsgálat azt bizonyította, hogy az antidepresszánst szedő "szociális fóbiások" állapota romlott, míg a pszichoterápiában részt vetteké folyamatosan javult. Újabb vizsgálatok azt is igazolták, hogy szociális fóbiában a magas szerotoninszint a jellemző, úgyhogy azon már nincs mit tovább emelni.


Hogyan győzzük le?

A félénkség legyőzhető. A félénk emberek idegrendszere némely dologban másként működik. Így pl. a jobbfélteke túlzott veszélyelemzése miatt lassabb az információfeldolgozás, nehézkesebbek a reakciók, innen a bizonytalanság és a spontaneitás hiánya. A vírusellenőrzők is figyelmeztetnek arra, hogyha túl szigorú szűrést állítunk be, az nagyon lassítani fogja a számítógépet. Ebből fakad az új helyzetektől és a társaságtól való félelem. A félénkséget tetézi az az igyekezet, hogy a félénk ember leplezni próbálja félénkségét és zavarát. Ebből lesz aztán csetlés-botlás.

A félénkséget akkor kezeljük jól, ha tudomásul vesszük és elfogadjuk. Na, nem azt, hogy ezentúl is pironkodni fogunk, és megbotlunk a saját lábunkba. Hanem elfogadjuk, hogy az új helyzetekben tartózkodóbbak vagyunk, hogy társasági helyzetben nekünk kell egy bemelegedési szakasz.

Az egyik leggyakoribb "hiba", hogy a félénk ember állandóan önmagát figyeli, nem mond-e valamit rosszul, nem sért-e meg valakit akaratlanul, vagy nem mozog-e esetlenül. Ettől azonban előbb-utóbb biztosan elhibáz egy kifejezést, nagy óvatoskodásában csak megsért valakit, és mozgása olyan lesz, mint egy esetlen robotnak.

Tanuljuk meg elkülöníteni azt, amit mi gondolunk magunkról, és amit mások gondolhatnak. A kettő egyébként erős átfedést mutat, ugyanis amit mi magunkról gondolunk, az nagyjából az, amit szerintünk mások gondolhatnak rólunk. Mondok még jobbat: a gondolat az csak gondolat, továbbá olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk, ezen per pillanat úgysem tudunk segíteni, ne gáncsoljuk hát el magunkat.

Új emberekkel szóba elegyedni, pláne, ha egy számunkra nagyon imponáló vagy nagytekintélyű emberről van szó, ijesztő feladatnak tűnhet. De tudunk kell, hogy - leszámítva a nárcisztikus, felfuvalkodott embereket - a hírességek, celebek magukat nem feltétlen érzik valami más bolygóról származónak. Nekik is ugyanolyan apró-cseprő gondjaik vannak, mint nekünk, esetleg ugyanolyan félelmekkel küszködnek, mint mi, csak esetleg rutinosan tudják már leplezni. Ők már annyit gyakorolták a váratlan helyzeteket, az új emberekkel való találkozást, hogy egyfajta gyakorlatra tettek szert. Az más kérdés, hogy a fontos emberek esetleg terhesnek érzik, ha feltartjuk őket, ezt viszont ne vegyük személyünk elleni támadásnak.


Ne értékeljük túl a kockázatokat. A félénk ember a kudarcokat hajlamos mindig önmagának tulajdonítani, holott, hát mi is az a kudarc? Általában olyan baki, amit bárki elkövethet, nem is figyelünk rá. Egy beszélgetős műsorban többször megfigyeltem, ahogy egy riporter belebonyolódott a mondatába, de mosolyogva csak annyit mondott, hogy "na, most újra nekifutok", és újrakezdte a mondatát. Egy félénk ember ilyenkor harakirit követne el, legalábbis képzeletben.

Sokan elnézést kérnek, ha köszörülniük kell a torkukat vagy köhögtek, holott ez nem akaratlagos viselkedés, nincs miért bocsánatot kérni. Akkor akár azért is folyton szabadkozhatnánk, hogy olykor pislogunk.

Van, aki álmatlanul azon gyötrődik, hogy valaki hűvösen bánt vele. Pedig, ha mondjuk nem volt szimpatikus valakinek, arról nem biztos, hogy ő tehet, lehet, hogy a másik embernek gondjai voltak, vagy a fejében eleve előítéletek voltak vele szemben. Ne akarjunk már mindenki kedvébe járni! Ha szépek, ha csúnyák, ha okosak, ha buták vagyunk, mindig lesz valaki, akinek pont ez nem tetszik.

Ne foglalkozzunk annyit a testi tüneteinkkel! Ezeket csak mi ítéljük olyan súlyosnak, más észre sem veszi. A tünetek titkolási igyekezete általában súlyosbítja a helyzetet, míg ha azt mondjuk, "hű milyen meleg van itt", ezzel felhívjuk mások figyelmét izzadásunkra, de egyben megadjuk annak értelmezési keretét is. Nekünk melegünk van és kész. A pirulósak teljesen feleslegesen izgulnak állítólagos elvörösödésükön. Egyrészt, ha tükörbe néznének, olykor maguk is elcsodálkoznának, hogy a szubjektíve lángolónak érzett arcukon nem látni semmi különöst. Másrészt, na és ha látszik valami pír? Mások ezt úgy észlelik, hogy a téma, a helyzet felizgatta a másik embert, vagy indulatba jött valamitől. Nincs ennél természetesebb dolog.

A félénkség gyakran visszafogja a teljesítményt is, hiszen a félénk ember nem bízik önmagában. Én pl. sosem gondolom, hogy a legjobb könyveket írom, hanem úgy állok hozzá, hogy írok, ahogy tudok, és majd az olvasó eldönti, el akar-e olvasni engem. Én élvezem, amikor írok, a többi nem az én dolgom. Ha magamra is venném annak a terhét, hogy nekem a legjobb könyvet kell írnom, akkor is csak ugyanolyat tudnék írni. Higgye el, ezzel minden szerző így van!

Előadásaimon sokáig attól féltem, kihagyok valamit, elfelejtek elmondani valamit, amit tervbe vettem. Aztán rájöttem, hogy a közönség nem lát a fejembe, nem tudják, mit hagytam ki, hiszen nekik az az előadás, amit elmondok. Ez persze nem jogosít fel arra, hogy ne készüljek fel, de nem kell azon izgulnom, hogy szó szerint mindazt elmondjam, amit otthon, nyugodt körülmények közt kigondoltam.

Ha össze akarom egy mondatban az önértékelésről írott könyvemet foglalni, akkor az így hangzik: az önértékelés egy haszontalan, ősi érzelem, ami ma már csak gátol minket. Legjobb nem is tudomást venni róla, akármi is jár a fejünkben a magunk értékével kapcsolatban.

A félénkségnek egyébként is megvan a maga bája. A félénk ember szimpatikus, mert szerénynek, visszafogottnak, megfontoltnak látszik és ezért megbízhatónak tűnik. Én pl. a harsány, nagyszájú mesterembereket, orvosokat nem kedvelem, mert önteltségük miatt túl biztosak magukban és ezért felületesnek bizonyulnak a munkában. Vagy csak így látja egy félénk a nem félénkeket? Lehet, de vállalom, az én tapasztalataim ezt igazolják.

Figyeljük meg a többi félénket is, és rá fogunk jönni, nem vagyunk egyedül! Mellesleg, mi vagyunk az örök túlélők. Evolúciósan pontosan azért maradt fenn ez a temperamentumvonás, mert nagyon is hasznos.

A cikk elején felsorolt sztárok pedig jó példái annak, hogy a félénkség nem feltétlen tesz sikertelenné. Ők is félénkek maradtak, csak megtanultak együtt élni félénkségükkel.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre