Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Szép új világ

Amióta csak léteznek orvosok, szidják őket. De korunkban új fordulat következett be. Már nem feltétlen az orvossal, hanem magával az orvoslással van a baj.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Manapság sokan kibuknak az egészségügyben tapasztalható várakozási időkön, az orvos, a műszer, a gumikesztyű, az eldobható fecskendő vagy a wc papír hiányán. De egyrészt, minden relatív. Elég megnézni, milyen egy kórház Észak-Koreában, vagy egy közép-afrikai kórházban, és máris úgy érezhetjük, hálásak lehetünk, hogy ide születtünk. Másrészt, ha minden menne pikk-pakk, akkor derülne ki csak igazán, mekkora gáz van az orvostudomány berkeiben. Ma megmosolyogjuk, hogy még a 18. század végén is mindenre eret vágtak, s kevésbé vicces, de így halt meg George Washington is 1799 decemberében - miután légúti nyavalyájára kezelésként többszöri csapolással 2.5 liter vérétől szabadították meg. Az utókor bölcsességével fejünkben értetlenkedünk azon is, hogy nem lehetett Semmelweis napnál világosabb statisztikáit a drámaian lecsökkent halálozásról elfogadni. Persze, mert még nem született meg a kórokozó elmélet. Adam Hammert 1877-ben kinevették kollégái arra az ötletére, hogy egy betege a szív koszorúerének elzáródásába halt bele. Utólag persze minden ilyen történet a hajdani korok tudatlanságáról és az utókor csuda nagy felvilágosultságáról szól. De az emberek minden korban elfelejtik, hogy koruk hamarosan múlttá válik, és a per pillanat fene nagy tudományossággal előadott teóriák visszatekintve ugyanolyan nevetségesnek tűnnek majd. Jól illusztrálja ezt a pszichiátria története, amelyben már legalább ötször "felfedezték" az elmebetegség "végső gyógymódját", hogy aztán minden egyes "gyógymód", áldozataival együtt a múlt jótékony homályába vesszen.


Az orvoslás jellege megváltozott

Ha valaki elfogulatlanul tekint végig az orvoslás történetén, gyorsan be kell lássa, hogy modern orvoslásról 50-60 éve beszélhetünk. Sir William Osler, kora orvostekintélye még a 20. század elején is arról beszélt, hogy az orvos feladata a minél pontosabb diagnózis és kórlefolyás megállapítása, nem pedig a gyógyítás illúziójának keltése. Mert nem volt mivel gyógyítani, becsületes orvos nem kuruzsolt. Akkoriban volt az aszpirin, meg a digitálisz és még szó szerint egy-két kétes értékű szer, aztán semmi. Ha valaki valamilyen fertőzést kapott, maradt az ima és a borogatás. A belszervi betegségeket a halál előtti megfigyelések és az utána végzett szorgalmas boncolások miatt már remekül tudták diagnosztizálni, csak éppen kezelni nem tudták.

Mára szakaszolni tudjuk az orvostudomány fejlődését. Mondjuk ezt a 19. századtól érdemes kezdeni, mert ami előtte volt, azt ugyan szeretik magasztalni, de egy-egy jó megfigyelésen túl az egész korszakot az emberi test működésére ráerőszakolt teóriáknak nevezhetjük. Talán tiszteletlenségnek hat, de az ókor nagy orvosai sem voltak mások, mint jó rendszerezők teljesen bizarr magyarázatokkal és gyógymódokkal. Ami utánuk jött, az a szabad spekulációk kora volt.

A 19. század vége volt az az őszinte pillanat, amikor az orvostudomány szembenézhetett saját tehetetlenségével. Egyre nagyobb tudást halmoztak fel a test működéséről, csak éppen nem tudták ezt hasznosítani.


A fellendülés korszaka

Az 1920-as 1930-as években aztán felgyorsultak az események. A tudomány robbanásszerűen növekedett, s ennek több oka is volt. A tudományágak egymást termékenyítik meg, és az olyan alkalmazott tudomány, mint az orvostudomány, rengeteg tőle független tudomány eredményeire támaszkodik, azaz csak velük, vagy nyomukban tud fejlődni. Ez az orvostudomány biológiai, kémiai, technikai bázisa. Gondoljunk a mikroszkópra, a fiziológia és a biokémia fejlődésére, a hajszáloptika felfedezésére vagy a képalkotó eljárásokra. Egyik sem az orvostudomány újítása, de alkalmazásuk forradalmasította a diagnosztikát és a kezelést.

Az orvostudomány felívelő szakasza tehát az 1920-as évek környékén kezdődött. Minden orvostudományi felfedezés egyben egy új paradigmát alapozott meg. A legtöbb ilyen felfedezés azonban véletlen hatások felismerésével kezdődik. A védőoltás paradigmája abból a megfigyelésből jött, hogy a szarvasmarha himlőben szenvedő teheneket fejő tehenészlányok védetté váltak a himlővel szemben. Amikor szisztematikus kereséssel sikerült az első szifiliszellenes arzénvegyületet megtalálni, akkor született meg az a gondolat, hogy a baktériumokat el lehet pusztítani a szervezetbe bevitt bizonyos vegyületekkel. (Semmelweis és Lister csak a testen kívül tudta a kórokozókat elpusztítani!) De a kemoterápia, ahogy Paul Ehrlich módszerét nevezte, sokáig sikertelen terep maradt. Aztán jött Flemming a mítoszokkal körülvett felismerésével, miszerint egy gomba által termelt anyag elpusztítja a sztafilokokkuszokat.


A penicillin hasznosíthatóságának az egyik fő akadálya azonban a szerves kémia fejletlensége volt. Aztán amikor végre lett penicillin, az megint egy új paradigma volt, mert innentől égre-földre lehetett újabb és újabb antibiotikumot termelő gombákat és baktériumokat keresni, s közben az elődök már kitaposták az útját annak, hogy kell azt zavaros löttyökből kinyerni, szerkezetileg azonosítani és szintetikusan előállítani.

Ez a korszak az orvostudomány hőskora volt. A vitaminokat, az inzulint, az antibiotikumokat és a kortizont, a leukémia elleni első kemoterápiás szert vagy az első antipszichotikumot mind-mind 1960-as 70-es évekig fedezték fel. Mindegyik felfedezés egy új paradigmát nyitott az emberi test kezelésében.

Minek köszönhetjük ezt az óriási haladást, ami az előtte lévő 2-3 ezer éves helyben járáshoz képest valóban exponenciális fejlődés volt? Természetesen a kapitalizmus szellemének, amelyben mindenki híres és gazdag szeretne lenni. A fejlődés motorja a versengés és a profit. Csakhogy, mint látjuk, ez a fejlődés máris a körmünkre égett, elég csak a környezetkárosításra, a fegyverkezésre vagy a genetikailag módosított élelmiszerek okozta elkerülhetetlennek tűnő katasztrófára gondolnunk. És sajnos az orvostudomány sem kivétel: a tegnapi hősök a ma diktárorai.

A hanyatlás és a stagnálás

A gyógyszeripar az aszpirinnel és a Salvarsannal kezdte, s az orvostudomány felemelkedésével párhuzamosan nagyhatalommá nőtte ki magát. Egy-egy orvostudományi felfedezés gyakorlatba való átültetése óriási profitot ígért és nyújtott is. A gyógyszeripar ráébredt arra, hogy megéri akár éveket szentelni egy gyógyszer felfedezésére, ha az utána milliárdokat ér a piacon. A kortizonra, a mellékvese által termelt gyulladáscsökkentő hormon szintetikus változatának előállítására hatalmas erőket mozgósított egy cég: hét munkacsoport kutatott afrikai növényektől kezdve a kőolajból való szintetikus előállításig minden lehetséges forrás után. Hasonlóképpen, a szulfonamidokat annak köszönhetjük, hogy egy cég szisztematikusan próbálgatta a kőolajból nyert színezékek betegségekre gyakorolt hatását, mígnem az egyik sok év után hatásosnak bizonyult a vérmérgezés kórokozójával szemben. Semmi baj a profitorientáltsággal, amíg az a javunkra válik. Csakhogy mára kissé elfajultak a dolgok. Megmaradt a profitéhség, de elveszett az újítás.


Az orvoslásban is fokozatos hangsúlyeltolódás volt megfigyelhető. Korábban az orvos a beteg érdekeit képviselte, a beteg szent és sérthetetlen volt. Az orvos személyes felelősséget érzett betegéért, és kereste a gyógyítás módját. Mára kihalófélben van az az orvostípus, aki még a munkaidő lejárta után is, esténként végigjárja kórtermeit, ellenőrizve betegei állapotát. A fellendülés korszakában, a klinikai orvoslás korában az orvos tudóssá változott, s a tudomány haladása kezdett előbbre valónak bizonyulni a beteg érdekeinél. A tudomány sok orvost lelkesített, akik a betegeket kezdték "eseteknek" látni, akiken lehet kísérletezni, akik fontos adatforrások, hiszen sok hasonló betegnél nyert tapasztalatot összegezni lehet egy remek szakcikkben, ami növeli az orvos elismertségét és szakmai rangját. Egy tipikus közlemény: "biztonságosnak találtuk a C-vitamininfúziót hasnyálmirigy rákosoknál". A beteg már kísérleti alany. Az orvoslás finoman kezdett személytelenné válni. Ezt nagyban elősegítette az egészségügy terebélyesedése, a civilizációs betegségek rohamos terjedése, a betegek számának robbanásszerű növekedése. Bármelyik civilizációs betegség 20. századi statisztikájára pillantunk rá, mindegyik egy folyamatosan meredeken emelkedő vonal. Az 1950-es 60-as évek minden tekintetben fordulópontot jelentettek. Ekkorra érett be a 20-30 évvel korábban a táplálkozás összetételében elkezdődött fokozatos romlás, ami hirtelen szívbetegség-, rák-, cukorbetegség- és depressziójárványt indított el. És innentől kezdve vált fokozatosan világossá, hogy valami rossz dzsin szabadult ki a palackból, amivel a gyógyszeripar és az orvoslás már nem bír. Addigra mindenki megszokta, hogy periodikusan forradalmi áttörésekkel jelentkezik az orvostudomány és a gyógyszeripar. De a civilizációs betegségekbe beletörött mindkettő bicskája. Azt is tudjuk miért. Mert ezek megelőzése egy merőben új paradigmát igényelne, ami már sem a gyógyszeriparnak, sem az orvoslásnak nem üzlet, mert az életmód betegségek megelőzése nem az ő területük. Ők a kezelésből és nem a megelőzésből élnek.

A manipuláció kora

És ez az a pont, amikortól a kapitalizmus a működtetői ellen fordult. A gyógyszeripar kifogyott az ötletekből, az orvostudomány pedig belemerevedett a kezdetben sikeresnek tűnő paradigmáiba. A paradigma onnantól válik a fejlődés gátjává, amikortól dogmává válik. Mára a dogmák korát éljük. Idejét múlt paradigmák mesterséges életben tartása folyik. Egy állandóan változó világot, amelyben új betegségek ütik fel a fejüket és válnak gyakorivá, nem lehet már a régi orvostudományi paradigmákkal kezelni. Ami kezdetben novum volt, az 50-60 évvel később már ósdinak számít. Mondjak példákat? Óriási dolog volt, amikor a korábban halálraítélt 1-es típusú cukorbetegeknek inzulinnal egy élhető életet adtak. De aztán amikor ugyane paradigma szellemében kezdték -az 1950-es években még csak a népesség 1%-át kitevő, mára 10%-os népesség arányt elérő- 2-es típusú cukorbetegeket is így kezelni, gyorsan kiderült - legalábbis a kutatók számára - hogy ez nem alkalmas kezelés, mert 10 évvel megrövidíti a betegek életét. Az 50-es években kortizon származékokkal kezelt autoimmun betegek is hálásak voltak a fájdalommentesebb életért, de mára idejét múlt a pusztán a gyulladást és az immunválaszt elnyomó kezeléseket alkalmazni, ami jelentősen mellékhatásokat, rövidebb életet jelent. Ugyanígy, a kezdetekben a rákos sejtek osztódásának gátlására koncentráló onkológia mára belemerevedett egy idejét múlt, hatástalan paradigmába. Ma már nem olyan hálásak a betegek az 1-2 évvel meghosszabbított életért, mint annak idején voltak. De a legrémisztőbb az, hogy olyan téves paradigmákat is az orvostudomány alapkövének tekintenek, mint a kardiovaszkuláris betegségek koleszterin hipotézise vagy a depresszió szerotonin hipotézise.

Mitől merevedett meg ennyire a kezdetben oly haladó orvoslás?


A válasz többrétű. Egyrészt - megint csak a kapitalizmus szellemében - a gyógyszeripar elvesztve kreativitását, menedéket az orvoslás totális kivásárlásában látta meg. A kreativitást felcserélte a promóció, a meggyőzést az agymosás. Mert a 20. század során lezajlott két nagy társadalmi kísérlet: a fasizmus és a szocializmus. E két szisztéma kidolgozta a pszeudovalóság megteremtésének technikáját. Miként lehet tömegekkel -a médiumok totális uralásával- bármit elhitetni. Nincs többé szükség valódi innovációra, elég csak az állandó fejlődést elhitetni. A gyógyszeripar piacát kezelési protokollokkal lehet biztosítani, az orvoshadsereg, nem is tehet mást, ma már személytelenül csak végrehajtja az előírásokat. Elég a bamba tömegnek beadni, hogy remek gyógyszerek, fantasztikus technika szolgálja őket - miközben milliók halnak bele a téves paradigmákba, a gyógyszer-mellékhatásokba és a nem kívánt gyógyszerinterakciókba vagy a kórházi fertőzésekbe. Ma a vezető halál-ok az orvosi kezelés. De ezt csak egy szűk kiválasztott réteg tudja. A lebutított tömeg abban a hiszemben szedi a halálos gyógyszereket, fekszik a kés vagy a kobaltágyú alá, hogy éppen most mentik meg. S ha meghal, boldogan hiheti, hogy a tudomány mai állása szerint megtettek érte mindent.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre