Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Robert Roy Britt:
Több kávé - hosszabb élet

Fordította: Czárán Judit

Forrás: Robert Roy Britt: Coffee, Even a Lot, Linked to Longer Life

A szakemberek számára ma már nyilvánvalóak a kávé jótékony egészségügyi hatásai.

 

A Google adatkezelési elvei

 

A kávé csodálatos dolog. Egy idei kutatásból (1) az derül ki, hogy már az illata is képes megnövelni a szervezet éberségi szintjét, segíti a felébredést és javítja a koncentrációt. Pedig évtizedeken keresztül tartotta magát a babona, hogy a kávé rákot okoz, árt a szívnek, és úgy általában is megrövidíti az életet. Manapság viszont minden valamire való vizsgálat arra látszik utalni, hogy ez rémhír, és éppen az ellenkezője igaz: a kávé - még ha naponta sok csészével iszunk is belőle - pozitív hatással van az egészségünkre, és meghosszabbítja az életünket.

Az egyik legújabb tanulmány (2) rámutat, hogy a korábbi kutatásokkal ellentétben, a kávé nem felelős az érfalak merevvé válásáért, ami a szívet keményebb munkára kényszerítené, és ezáltal infarktushoz vagy sztrókhoz vezethetne.

A kutatók egy adatbázisból kiválasztottak 8412 olyan személyt, akik korábban MRI-vel vagy más módszerrel végzett szívvizsgálaton estek át, és kifaggatták őket a kávéivási szokásaikról. Kiderült, hogy az érfalak rugalmassága tekintetében semmi különbség nem volt azok közt, akik napi egy csésze kávénál kevesebbet, illetve akik napi egy-három, sőt, akár négy-öt csésze kávét is fogyasztottak. Megjegyezzük, hogy a megkérdezettek közt akadtak olyanok is, akik állítólag napi 25 vagy még több csésze kávét isznak, amiről annak idején a médiában is sokat lehetett hallani, ám őket kizárták a vizsgálatból.


"Bár ok-okozati összefüggéseket nem tudtunk igazolni, kutatásaink szerint a kávé egyáltalán nem olyan ártalmas az artériákra, ahogy ezt korábban hitték - mondja a kutatócsoport egyik tagja, Kenneth Fung a londoni Queen Mary Egyetemről. De arra is figyelmeztet, hogy "a vizsgálati személyek kávéivási szokásairól itt csak az érintettek saját beszámolói alapján voltak információink, úgyhogy az adatok lehetnek akár alul-, akár felülbecsültek."Az eredményeiket Fungék ez év június 3-án hozták nyilvánosságra a Brit Kardiovaszkuláris Társaság konferenciáján.

Fung és kutatócsoportja tavaly egy másik tanulmányt (3) is megjelentetett a JAMA Belgyógyászat című folyóiratban, amelyhez ugyanezt az adatbázist használták, és arra jutottak, hogy "azoknak, akik több kávét ittak - akár napi nyolc csészét vagy annál is többet -, kisebb volt a halálozási kockázatuk."

2017-ben a tekintélyes British Medical Journal-ben megjelent egy 201 kávéval kapcsolatos vizsgálat és 17 klinikai vizsgálat eredményeit összefoglaló tanulmány (4), amelyben arról olvashatunk, hogy "a kávé csökkenti több rákfajta, például a prosztatarák, az endometriális rák, a bőrrák és a májrák, továbbá a 2-es típusú cukorbetegség, az epekő és az ízületi gyulladás kockázatát." Ezen túlmenően a szerzők arra is rámutatnak, hogy a kávé az agy egészségére is jótékony hatással van. A rendszeres kávéivás csökkenti a Parkinson-kór, a depresszió és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.

A legújabb kutatások fényében elmondható tehát, hogy a kávé a legtöbb egészséges felnőtt számára valahol az ártalmatlan és a jótékony hatású közötti skálán helyezkedik el. De hogy lett a bűnből ilyen rövid idő alatt erény?

A megoldás a vizsgálati módszerekben keresendő. A korábbi vizsgálatok, amelyek direkt összefüggést véltek felfedezni a szívbetegségek, sok rákfajta és általában a megnövekedett halálozási kockázat között, sokszor nem vettek figyelembe más tényezőket, például azt, hogy a kávéivók közt általában több a dohányos és az alkoholfogyasztó, állítják a Mayo Klinikán (5). Dr. Robert Shmerling, gyakorló orvos és a Harvard Health Publishing szerkesztője szerint egy sor vizsgálatnál egyszerűen nem megfelelőek a módszerek.


Mivel a kávé jótékony hatását több vizsgálat is igazolta, egészségügyi kockázatait viszont nem sikerült bizonyítani, 2016-bana WHO törölte a kávét a potenciálisan karcinogén élelemszerek listájáról. Ami elég jó hír, tekintettel arra, hogy az Országos Kávé Szövetség adatai szerint (7) az amerikaiak közel kétharmada napi rendszerességgel fogyaszt kávét.

Bár a kutatók a mai napig sem tudják pontosan, miért hasznos a kávéivás, vannak jelek, amik meglepő módon arra látszanak utalni, hogy a dolog nem a kávé koffeintartalmával függ össze. Egy kettős vak teszt, amelyről a 2017 es Belgyógyászati Évkönyvek számol be, arra a eredményre jut, hogy a kávéfogyasztás - legyen az koffeines vagy koffeinmentes kávé - meghosszabbítja az életet, illetve csökkenti a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázatát.

Az egyik kutatás (8), amelyet a témában az egyik legátfogóbbnak tartanak, 521,330 európai polgár kávéivási szokásainak összefüggéseit vizsgálta meg az általános mortalitásukkal, és a következőket állapította meg.

"A nagyobb mennyiségű kávéfogyasztás csökkenti a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázatát, különös tekintettel a keringési és az emésztőszervi betegségekre." - állítja az első szerző, Marc Gunter a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség táplálkozástudományi szakértője. "A kávéivás ezen kívül jótékony hatással van a májfunkcióra és az immunrendszerre is" - teszi hozzá Gunter. "Fontos megjegyeznünk, hogy ez mind a 10 vizsgált európai országra igaz volt, annak ellenére, hogy azokban nagyon eltérőek a kávéivási szokások."


A másik 2017-es tanulmány (9) hasonló elemzést végzett 215 000 vizsgálati személy bevonásával, de kiterjesztette a résztvevők körét más, korábban nem vizsgált etnikumokra is. "A rendszeres kávéfogyasztás mind az afroamerikai, a japán amerikai, a latin, mind pedig a fehér népesség körében csökkentette a szívbetegségek, a rák, a sztrók, a cukorbetegség, a légzőszervi megbetegedések és a vesebetegségek kockázatát."

"Ez volt az eddigi legnagyobb ilyen vizsgálat, amelybe olyan népcsoportokat is bevontak, amelyeknek igen különbözik egymástól az életformájuk" - mondja a vezető szerző, Veronica Setiawan, a a Dél-Kaliforniai Egyetem orvosi fakultásának prevenciós medicinával foglalkozó docense. "Mivel nagyon hasonló mintázatot figyeltünk meg a különböző populációkban, nyugodtan bizonyítottnak tekinthetjük, hogy a kávéivás egészséges mind a fehér, mind pedig az afroamerikai, a latin, illetve az ázsiai etnikumok számára."

Setiawan, aki maga napi egy-két kávét iszik, próbálja az okokat is megfejteni.

"A kávéban sok antioxidáns és fenolvegyület található, amelyeknek fontos szerepük van a rákmegelőzésben" - mondja. "Bár ebből a vizsgálatból nem derül ki, hogy pontosan mely összetevőknek köszönhető ez az "elixir hatás", az egyértelmű, hogy a kávéivás nyugodtan része lehet az egészséges táplálkozásnak és életmódnak".

A kávéban található antioxidánsok és egyéb vegyületek valószínűleg kapcsolatba hozhatók (10) a szervezet alacsonyabb gyulladásszintjével, mivel ezek megkötik a szabadgyököket, és ezzel vélhetőleg csökkentik egy sor betegség kialakulásának a kockázatát. Ennek pontos mechanizmusa azonban, és így annak megállapítása, hogy pontosan miért olyan egészséges ital a kávé, még további kutatásokat igényel.


Ám a kávéivásnak kockázata is van. A kávéban 1000-nél is több vegyület van (11), amelyek közül sokat alig ismerünk. A koffein erős stimuláló szer, amely bizonyos embereknél "nyugtalanságot, ingerlékenységet, remegést, szívdobogást és szívritmus zavart" okozhat, mondja Graham Davey, a Sussex-i Egyetem pszichológia professzora. Arról, hogy a kávé valóban addiktív-e, még viták folynak, de az igaz, hogy ha egy erős kávéfogyasztó hirtelen felhagy a kávéivással, az fejfájást okozhat nála (13).

Az esti kávézás a kávé koffeintartalma miatt álmatlanságot okozhat, márpedig a nem kielégítő mennyiségű és minőségű alvás szívbetegséghez, depresszióhoz és egyéb egészségügyi problémákhoz vezethet (14).

Terhes kismamáknak nem tanácsos túl sok kávét inni, mert az csökkentheti a baba születési súlyát (15). Arra is utalnak jelek (16), hogy a túl sok kávé nőknél hozzájárulhat a csontritkulás kialakulásához, de ez még nem bizonyított.

A kutatások szerint a kávé megemeli a vérnyomást olyan személyeknél, akik nem szoktak kávét inni. Viszont az nem igaz, hogy gátolná a növekedést, inkább az erős stimuláló hatása miatt mondják a szakemberek, hogy gyerekeket ne itassunk kávéval (20).

Az USA kormányzati szerveinek ajánlása szerint egészséges felnőtt emberek esetében "a mérsékelt kávéfogyasztás (napi három-nyolc csésze, maximum 400 mg koffeintartalommal) belefér az egészséges táplálkozásba."

A szakemberek azt nem mondják, hogy a kávé szerelmesei igyanak még több kávét, ahogy azt sem, hogy aki eddig nem volt kávéfogyasztó, az mostantól legyen. És az is biztos, hogy napi 25 csésze kávé elfogyasztását egyetlen szakember sem javasolja.

CannabiGold by UniHemp

"Én minden nap iszom néhány csésze kávét", mondja Erikka Lothfiled, akinek a JAMA tanulmánya szerint a mortalitás még azoknál is csökkent, akik nyolc kávénál többet fogyasztottak naponta. "És bár a mi kutatási eredményeink sok más kutatási eredménnyel együtt megnyugtathatja a kávé szerelmeseit, abban is biztos vagyok, hogy az egészséges táplálkozás és a fizikai aktivitás a kávénál is fontosabb szerepet játszik az egészség megőrzésében".

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:


1, https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1053810018303350?via%3Dihub
2, https://www.qmul.ac.uk/media/news/2019/smd/coffee-not-as-bad-for-heart-and-circulatory-system-as-previously-thought.html
3, https://jamanetwork.com/journals/jamainternalmedicine/article-abstract/2686145
4, https://www.bmj.com/content/359/bmj.j5024
5, https://www.mayoclinic.org/healthy-lifestyle/nutrition-and-healthy-eating/expert-answers/coffee-and-health/faq-20058339
6, https://www.health.harvard.edu/blog/the-latest-scoop-on-the-health-benefits-of-coffee-2017092512429
7, http://www.ncausa.org/Industry-Resources/Market-Research/NCDT/NCDT-Infographic
8, https://annals.org/aim/article-abstract/2643435/coffee-drinking-mortality-10-european-countries-multinational-cohort-study?doi=10.7326%2fM16-2945
9, https://annals.org/aim/article-abstract/2643433/association-coffee-consumption-total-cause-specific-mortality-among-nonwhite-populations
10, https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/29401716
11, https://arstechnica.com/science/2016/01/how-to-science-up-your-coffee/
12, https://www.livescience.com/36978-is-caffeine-addictive-caffeine-addicts.html
13, https://www.webmd.com/diet/caffeine-myths-and-facts#1
14, https://elemental.medium.com/why-lack-of-sleep-is-so-bad-for-you-793143dc84ec
15, https://www.hsph.harvard.edu/nutritionsource/healthy-drinks/other-healthy-beverage-options/
16, https://www.mayoclinic.org/diseases-conditions/osteoporosis/in-depth/osteoporosis/art-20304601
17, https://www.health.harvard.edu/heart-health/coffee_and_your_blood_pressure
19, https://www.health.harvard.edu/staying-healthy/can-coffee-really-stunt-your-growth
20, https://www.livescience.com/36164-caffeine-bad-kids.html