Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Huber és mtsi.:
Valóban a sok só okozza az autoimmun betegségeket?

Fordította:Czárán Judit

Forrás: Elisabeth Huber, Srivaishnavi Loganathan and Barbara Safaric: Can we really blame salt for the rise of immune diseases?

Hogy a só bűnös-e vagy sem, nem könnyen eldönthető. De legjobb minden felmerülő lehetséges okot számba venni, amíg nem tudjuk pontosan, mi is okozza az autoimmun betegségeket. Ami biztos: ez a kutatási irány nem cáfolja azokat az eredményeket, miszerint a sófogyasztást korlátozása fölösleges, csupán arra figyelmeztet, hogy autoimmunbetegségben fontolóra kell venni a túlzott sófogyasztást.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Elképzelhető. És erre csak most kezdünk rájönni.

A fiatal nő, Amanda furcsaságokat tapasztalt a szemével kapcsolatban. Mivel éppen 10 hónapos csecsemőjét gondozta, kezdetben a stressznek tulajdonította a dolgot. Aztán el is múlt, de 8 hónappal később visszatért. Amanda Windhof, Ph.D., aki ma a multiplex szklerózisos betegek szószólója, elindult a diagnózishoz vezető rögös úton. Orvostók-orvosig járt, míg végül megállapították mi a baja. Szkelórzis multiplex.

Ma Európában 700 ezer ember szenved ebben az autoimmun betegségben.

Az autoimmun betegségek mai ismereteink szerint nem gyógyíthatók. Az elérhető kezelésekkel legfeljebb a tünetek enyhíthetők, az életminőség javítható, de az autoimmun betegek egész életükben kezelésre szorulnak. A tudomány ma már képes az immunrendszerükben olyan változásokat elérni, amelyek megkönnyítik az életüket, de végleges gyógyulást ezek nem hoznak.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Az immunbetegségek gyors terjedését egészen biztosan nem lehet kizárólag genetikai tényezőkkel magyarázni. "Az autoimmun betegségekre való genetikai hajlam önmagában kevés, kell lennie más oknak is" - állítja Dr. Guru Krishnamoorthy a müncheni Max Planck Biokémiai Intézet immunológusa. Ezért napjaink ezzel kapcsolatos kutatásai egyre inkább az ún. környezeti tényezőkre koncentrálnak, vagyis arra, hogy milyen változások történtek az életmódunkban - beleértve a táplálkozásunkat is -, amelyek kapcsolatba hozhatók a betegség gyors terjedésével.

Az egyik legnagyobb változás, ami a táplálkozásunkban az elmúlt évtizedekben bekövetkezett, az a sófogyasztás növekedése, ami elsősorban a túl sok feldolgozott és gyorsétel fogyasztására vezethető vissza. Sokak számára talán meglepő, "hogy egy olyan egyszerű anyag, mint a konyhasó, képes lehet komoly hatást gyakorolni az immunrendszerünkre" - mondja Christina Zielinski professzor, a müncheni Műszaki Egyetem sejtes immunszabályozás laboratóriumának vezetője.

Az immunrendszer szervezetünk élősködők, vírusok, paraziták és bakteriális fertőzések elleni első védelmi vonala. A T-sejtek, az immunhadsereg frontkatonái irányítják és finomhangolják az immunrendszer válaszát ezekre a fertőzésekre. A T-sejteket szokás segítő T-sejtekre és citotoxikus (killer) T-sejtekre osztani, és mint minden sejttípusnak, a T-sejteknek és citotoxikus T-sejteknek is vannak altípusai.

A Th1 sejtek a baktériumokra és vírusokra adott válaszért felelősek, és részt vesznek az autoimmun betegségek kialakulásában is. A Th2 sejtek ezzel szemben a parazitákra és bélférgekre adott választ generálják. Vannak vizsgálatok, amelyek szerint a Th2 sejtek az allergiák kialakulásában is szerepet játszanak. A Th17 sejtek IL-17 citokint termelnek, és kapcsolatba hozhatók az olyan autoimmun betegségekkel, mint az ízületi gyulladás és a lupus.

A cég általam ajánlott kedvezményes termékei itt tekinthetők meg


Hogy egy naiv, differenciálatlan T-sejt honnan tudja, hogy kell működnie, a tudomány számára még mindig rejtély. De még ennél is fontosabb kérdés, hogy a só hogyan illeszkedik a képbe. A sóról soha nem gondolta senki, hogy részt venne az immunrendszer szabályozásában, mivel a só a szervezetben egy adott koncentrációban mindig jelen van (amit többnyire a vérben mérnek). A legtöbb kutató ezért úgy vélte, ez a kutatási irány nem vezet sehova. "A nátrium-kloridot még csak szabadalmaztatni sem lehet" viccelődött Zielinski professzor. De néhány tudós, köztük Zielinski és csapata mégis ezt az utat választotta.

Eredetileg a Yale-en, az MIT-n és a Harvardon végzett kutatások állították reflektorfénybe a konyhasót. A tudósok rájöttek, hogy a só koncentrációjának már csekély emelkedése is kiváltja a Th17 sejt válaszát, mégpedig egy bizonyos SGK1 fehérje révén. Az SGK1 a DNS molekulák kiolvasásában vesz részt, és a sejtekben levő sókoncentráció szinten tartásáért felelős. Mikor egérsejtekben megnövelték a só koncentrációját, az nemcsak az SGK1 fehérje koncentrációját növelte meg, hanem az autoimmun folyamatokért felelős TH17 sejtek termelődését is fokozta. Az in vitro (sejttenyészetek kémcsőben) vizsgálatok eredményeit később állatkísérletekben is igazolták, amelyekben magas sótartalmú étrenden tartott kísérleti autoimmun enkefalomielitiszben (EAE, a szklerózis multiplex egereknél előforduló változata) szenvedő egereknél fokozódott a Th17 sejt termelődése, és felgyorsult a betegség progressziója.

Egy másik, az immunrendszer betegségeivel kapcsolatos kutatásukban Zielinski professzor és munkatársai arra próbáltak rájönni, hogy az immunrendszer sejtjei milyen módon kommunikálnak a mikrokörnyezetükkel. Ezen belül Zielinskiék speciálisan a bőrallergiákra (atopic dermatitis) koncentráltak, és azt találták, hogy az allergia által érintett bőr sejtjeinek sókoncentrációja eltér a környezetükben levő egészséges bőr sejtjeinek sókoncentrációjától. Arra is rájöttek, hogy a só fontos tényező lehet egy differenciálatlan T-sejt Th2-sejtté való átalakulásában. És ebben az átalakulásban az SGK1 játszik szerepet.

"Tulajdonképpen véletlenül jöttünk rá, hogy a nátriumnak komoly hatása van a T-sejtek működésére" mondja Zielinski professzor. Szerinte a következő kérdés, amire a kutatóknak választ kell keresniük az, hogy "a T-sejtek valójában hogyan szimatolják ki a sót". Ugyanis ma még senki nem tudja, hogy milyen "antennájuk" van, amivel fogni tudják a magas sótartalom jelzéseket. De bizonyos sejten belüli DNS kiolvasási faktorok, mint az SGK1, érzékenyek az ozmotikus nyomásra. Lehetséges, hogy a magas sókoncentráció ozmotikus nyomást idéz elő a sejtekben, amelyet a kiolvasási/átírási faktorok érzékelnek, és ezzel eldöntik a T-sejt sorsát. De ez egyelőre csak hipotézis.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


"Szervezetünk sokkal komplexebb a testünket alkotó sejteknél" - mondja Zielinski professzor. A sejtjeink például baktériumok és vírusok genetikai anyagát is hordozzák. A beleinkben is tenyésznek mikrobák - bélbaktériumoknak hívjuk őket. Evolúciónk során immunrendszerünk arra szelektálódott, hogy elhárítsa az általuk okozott veszélyeket. Mi ellakatjuk őket a testünkben, ők pedig szükség esetén a védekező rendszerünk részévé válnak.

Ahogy az immunsejtjeink, úgy a bélbaktériumaink is roppant érzékenyek a táplálkozásunkban bekövetkezett változásokra. Azt, hogy a bélbaktériumok szerepet játszhatnak bizonyos betegségek kialakulásában, még csak most kezdi elismerni a tudományos közösség. Dr. Krishnamoorthy és csapata éppen azt tanulmányozzák, hogy milyen kapcsolat van a bélflóra és az immunrendszer között. Ezen belül konkrétan a bélflóra által termelt anyagcseretermékeket próbálják azonosítani, illetve azok hatását az autoimmun betegségek kialakulására.

"Meggyőződésünk, hogy a bélflóra egyensúlyának megbomlása kulcstényező az autoimmun betegségek kialakulásában" - állítja Dr. Krishnamoorthy. A bélflóránk, amelyet több trillió baktérium alkot, folyamatos változásban van, és mindig alkalmazkodik az új körülményekhez.

Ám arra is figyelmeztet, hogy "Nincs egy megoldás - egy metabolit, egy baktérium, egy út, egy sejttípus. Minden autoimmun betegség többtényezős betegség és így több módon lehet küzdeni ellene."

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Egy másik, több németországi kutatóintézet együttműködésében végzett vizsgálatból az derül ki, hogy a magas sókoncentráció hatására megváltozik az egerek bélflórája. Konkrétan azt figyelték meg, hogy sok só hatására egerekben csökken a Lactobacillus murinusok - egy az ember beleiben is jelen levő hasznos baktériumtörzs - száma. Ha egerekben autoimmun enkefalomielitiszt idéztek elő, a magas sótartalmú étrend súlyosbította a betegségüket és megnövelte a káros Th17 sejtjeik számát. Ezután a beteg egereket Lactobacillus murinus-szal kezelték, minek hatására a Th17 sejtjeik száma újra csökkenni kezdett. Ez volt az első alkalom, mikor sikeresen kezeltek egy egészségtelen étrend okozta autoimmun betegséget. A kutatócsoport embereken is végzett vizsgálatot, amelyben egészséges emberekkel magas sótartalmú tablettát szedettek, ami csökkentette a beleikben található laktobacillus fajok túlélési esélyét és növelte a Th17 sejtjeik számát. Az összes vizsgálat eredménye ugyanabba az irányba mutat: hogy a sok só az immunrendszer megbetegedésének az egyik lehetséges kiváltó oka. De akkor mi a teendő?

Bár számtalan kutatás igazolja az egészséges életmód és az ember általános jólléte közti kapcsolatot, az orvosok nagy része még mindig nem tette magáévá a holisztikus szemléletet. Amanda tapasztalata szerint az orvosok "csak a gyógyszerekre koncentrálnak, azt szinte soha nem kérdezik meg, hogy mennyit mozgok, vagy hogyan táplálkozom." "Egyszerűen frusztráló, hogy mennyire félnek minden változástól" - mondja. "Az első orvosom kifejezetten rossz szemmel nézte az étkezési szokásaimat, és tanácsokat adott, hogy melyik donut boltban vegyek fánkot."

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Ezzel együtt, ha lassan is, de változik a trend, mivel egyre több vizsgálat igazolja, hogy környezeti hatások igenis befolyásolják az egészségünket.

Dr. Claudia Löffler, a würzburgi Julius-Maximilians Egyetem kórházának onkológusa és táplálkozástudományi szakértője szerint "a táplálkozás rendkívül fontos téma, aminek még mindig nem szentelünk kellő figyelmet". Meggyőződése, hogy az egészségügyi ellátásban, különösen az onkológiában, az orvosoknak többet kellene törődniük a betegek étrendjével.

De Dr. Löffler szerint nemcsak az akadémiai gyógyításra kell hangsúlyt helyezni, hanem törődni kell a beteg általános jóllétével is. Ebben fontos szerepe lehet a természetgyógyászatnak, a stressz oldásnak, a relaxációnak és a megfelelő, kiegyensúlyozott étrendnek. Dr. Löffler azt javasolja a betegeinek, hogy fogyasszanak "színes" ételeket, sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonaféléket, és főleg kerüljék a feldolgozott, illetve tartósított ételeket. Ezzel Dr. Krishnamoorthy is egyetért. "Egészen biztos, hogy az egészséges bélflóra szempontjából nagyon fontos, hogy mit eszünk."

De mi az a sómennyiség, ami még ajánlott és egészséges? És mi az a mennyiség, ami már káros az emberi szervezetre?

A Német Táplálkozástudományi Társaság azt ajánlja, hogy semmiképpen ne fogyasszunk napi 6 grammnál több sót, ami durván egy teáskanálnyi sónak felel meg. Általánosságban elmondható, hogy átlagos, kiegyensúlyozottan táplálkozás mellett, vagyis ha rendszeresen fogyasztunk felvágottfélét, sajtot és kenyeret, egészen biztosan nem leszünk sóhiányosak. Ezzel szemben Németországban az emberek túlnyomó többsége jóval több sót fogyaszt az ajánlott mennyiségnél, a férfiak átlagosan 15, nők átlagosan 8,4 grammot naponta. És eddig még egyetlen vizsgálat sem igazolta, hogy ilyen mennyiségben a sónak lenne bármilyen előnyös hatása az emberi szervezetre.

Mivel a só nátrium és klór ionok szervetlen egyesüléséből keletkezik, nem mondhatjuk rá eleve, hogy ártalmas. Az emberek a nátrium- és klórion szükségletüket 90 százalékban konyhasóból fedezik, és a megfelelő sókoncentráció létfontosságú az emberi szervezet számára.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Vagyis a túl kevés só fogyasztása akár veszélyes is lehet. A sóhiány hányingerhez, kómához, sőt akár halálhoz is vezethet (ha a nátrium mennyisége a vérben 110 mmol alá csökken literenként). Ám ilyen mértékű sóhiány nem léphet fel csak drasztikusan sószegény táplálkozás következtében.

Jutta Löbert müncheni táplálkozástudós ad néhány hasznos tanácsot azzal kapcsolatban, hogyan csökkenthetjük a sóbevitelünket és táplálkozhatunk kiegyensúlyozottan és egészségesen. Ő is azt állítja, hogy a tartósított élelmiszerek mindig túl sok sót tartalmaznak, mivel a só nemcsak ízfokozóként, hanem tartósítószerként is szolgál. "Jó, ha mindenki tisztában van vele, hogy minél több feldolgozott ételt vásárol és fogyaszt, annál több sót vesz magához" - mondja.

Azt javasolja, hogy lehetőség szerint főzzünk minél többet otthon, friss illetve mélyhűtött alapanyagokból, és ne fogyasszunk konzerveket. Tekintsük alapszabálynak, hogy a tányérunkon levő étel háromnegyed részben zöldségfélékből kell, hogy álljon. "Ha lehet, fogyasszunk mindig friss, helyben megtermelt vagy szezonális élelmiszereket, mert azok mind összetevőikben, mind ízvilágukban jobbak, mint a messziről hozott zöldségek és gyümölcsök" - tanácsolja Löbert.

De azzal is csökkenthetjük a sóbevitelünket, ha ízesítésre só helyett gyógynövényeket, fűszereket vagy ecetféléket használunk. Mustárból és ketchupból azonban ne fogyasszunk sokat, mert azoknak is magas a sótartalmuk. Löbert azt is javasolja, hogy "száműzzük az asztalunkról a sótartót".

Általában a sószegény diétában kerülni kell a sózott és szárított húsokat és halakat, beleértve a füstölt húsokat valamint a nyers és főtt sonkákat. A szárazkolbászok, a feldolgozott halak, a készételek, különösen a konzervek fogyasztása ugyancsak tilos.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Löbert azt tanácsolja, hogy fogyasszunk nátriumban szegény és káliumban gazdag termékeket. Ilyenek például a zöldségek és a gyümölcsök, akár frissen, akár fagyasztva, különösen a sárgabarack, a banán, a sárgarépa, a karalábé és a paradicsom. A káliumtartalmuk még magasabb, ha koncentrált formában, például paradicsompüréként vagy szárított gyümölcsként fogyasztjuk őket. Ugyancsak sok kálium és kevés nátrium van a burgonyában, a mogyoróban, a kesudióban, a mandulában, az amerikai mogyoróban, a fekete csokoládéban, a tönkölylisztben, a rizsben és a hajdinában.

Egy teljes állásban dolgozó modern ember persze nem mindig tud napi rendszerességgel friss ételt főzni, és sokszor egyszerűen kénytelen készételekhez nyúlni. A jó hír az, hogy - legalábbis Németországban - a készételek csomagolásán 2016 óta kötelező feltüntetni azok nátriumtartalmát, úgyhogy érdemes minden esetben elolvasni a címkéken szereplő információt. Az alacsony nátriumtartalmú ételekben 0,12 grammnál kevesebb nátrium van a termék 100 grammjában vagy 100 milliliterében. Ha ez az érték 0,005 gramm alatt van, akkor a termék nátriummentesnek tekinthető. Ha a nátrium mennyiségét megszorozzuk 2,54-gyel, akkor megkapjuk a termék 100 grammonkénti vagy 100 milliliterenkénti sótartalmát.

Egy jó vendéglői vacsorától azonban akkor sem kell azonban megfosztanunk magunkat, ha éppen sószegény diétán vagyunk, mert kérhetjük, hogy készítsék el az ételünket kevesebb sóval, vagy például a saláta dresszinget kérhetjük külön is. És persze jobb, ha a salátához ecetet és olajat kérünk, és nem kész öntetet.

A só szervezetünkre gyakorolt hatása tekintetében meglepő módon az sem mindegy, hogyan kombináljuk azt a többi alapanyaggal. Vegyük például a miso levest, ami a japánok nemzeti eledele, és amiben igen sok só van. A japánok egy időben tartottak is tőle, hogy magas sótartalma miatt be fogják tiltani a forgalmazását. Ám egy vizsgálat azt mutatta, hogy a japán résztvevők nátrium kiválasztása és vérnyomása az elfogyasztott nagyobb mennyiségű miso levestől sem emelkedett meg jelentősen a kontroll csoporthoz képest. Ez azzal magyarázható, hogy a szójabab izoflavonokat és más olyan növényi anyagokat tartalmaz, amelyek képesek minimalizálni a magas sóbevitel hatását.

Egy másik érdekes aspektus, hogy nem mindenki reagál egyformán ugyanarra a sómennyiségre. Vannak kifejezetten sóérzékeny, illetve a sóra rezisztens személyek. Korábban úgy vélték, hogy a só magas vérnyomást okoz, és így növeli a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázatát. De később kiderült, hogy a sószegény diéta nem mindenki számára hasznos. Vannak emberek, akik nem érzékenyek a sóra, és a sószegény diéta hatására sem csökkent a vérnyomásuk. Úgy tűnik tehát, hogy további kutatások szükségesek annak kiderítésére, hogy kinek érdemes és kinek nem érdemes sószegény diétát folytatnia, és hogy milyen tényezőkkel magyarázhatók ezek a különbségek. Ám mivel a legtöbbünk nem tudja magáról, hogy melyik csoportba tartozik, a biztonság kedvéért célszerű a sófogyasztását mindenkinek napi 6 gramm alatt tartani.

A sószegény diétának van egy másik pozitív hatása is: regenerálódnak a sok sótól már eltompult az ízlelőbimbóink, vagyis a folyamat a sófogyasztás csökkentésével szerencsére visszafordítható. Úgyhogy a mérsékelten sószegény étrend valószínűleg nem csak az egészségünknek tesz jót, hanem általa újra megtanulhatjuk érezni és élvezni az ízeket.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre